10 évvel ezelőtt még te is egészen másvalaki voltál?

Valakitől azt hallottam, hogy csak 10 évig visszamenőleg vállalhatunk felelősséget saját magunkért. Ezt persze nem a törvényszegésekre és bűncselekményekre kell érteni, hanem a döntéseinkre, az aktuális világnézetünkre, személyiségünkre.

10 év alatt olyan nagyot változhatunk, hogy szinte egy másik emberré válhatunk. Persze vannak alapvető személyiségjegyeink, amik nem valószínű, hogy drasztikusan megváltoznak. Viszont az, hogy a reakcióinkat, tetteinket mi vezérli, az átalakulhat. Már csak amiatt is fejlődünk, mert egyre jobban megismerjük saját magunkat, a motivációinkat.

Plusz a sok új inger vagy egy új környezet is teljesen átformálhat. Nyilván minél idősebbek vagyunk, annál kevésbé látványosak ezek a folyamatok. Ez egy nagyon érdekes és tanulságos gondolat, mindegy, hogy a párkapcsolatainkra, karrierünkre, vagy a hibáinkra értjük. Biztos mindenkivel előfordult már, hogy visszagondolva azt érezte: hülyeséget csinált az élete egy pontján.

Rosszul döntött, rosszul viselkedett és ma már teljesen más utat választana. Ez a mai gondolkodásoddal igaz is lehet, de akkor a lehetőségeidhez, tudásodhoz, személyiségedhez képest a legjobb döntést hoztad? Ha a válasz igen, akkor nincs miért ostorozni magad. Azt is érezheted, hogy rossz egyetemet választottál, vagy olyan emberrel voltál együtt, akiről idővel kiderült, hogy nem is hozzád való.

Emiatt olyan, mintha elvesztegettél volna egy csomó időt, és csak későn ébredtél rá arra, mit is szeretnél valójában. Ez is előfordulhat, de az sem kizárt, hogy útközben a téged ért hatások miatt átalakultál. Ami a tanulmányaid elkezdésekor még kifejezetten érdekelt, az már nem passzol hozzád pár évvel később, találtál valami más, sokkal érdekfeszítőbb hivatást.

FORRÁS: UNSPLASH

Aki a kapcsolatotok elején még tökéletes párnak tűnt, az idővel nem csak amiatt lehet kevésbé megfelelő, mert “előjött az igazi énje” vagy mert nem is passzoltatok igazán. Ezek a dolgok azért az első 1-2 évben kibuknak. Egész egyszerűen az is megtörténhet, hogy máshogy fejlődtetek, más irányba. Akik pedig a jelenben lettetek, nem illenek úgy össze, mint a múltban.

Ez az egész pedig ráébreszthet arra, hogy tényleg semmi értelme nincs visszatekintgetni. Azon morfondírozni, mit kellett volna másképp csinálnunk, vagy okolnunk magunkat egy régi hibánk miatt. Egyszerűen azok az emberek, akik a múltban voltunk, már nem mi vagyunk. Lehet, nem is lennénk jóban azzal az idiótával. És ugyanígy igaz, hogy azt sem kell elviselned, amikor valaki rendszeresen felhánytorgat valamit, amit évekkel ezelőtt tettél vagy mondtál.

Hiszen mi a francot tudnál már azzal kezdeni? Maximum azt tudod erre válaszolni, hogy: igen, igazad van, sajnálom. Nem lehet egy életen át vezekelni az ifjúságunk tévedéseiért. És mi sem őrizgethetjük a sérelmeinket valakivel szemben, aki évekkel ezelőtt bántott meg. Vagy legalábbis nem sok értelme van számonkérni rajta. Szóval ebből az a tanulság, hogy nem szabad megragadni egy múltbeli énképünknél, vagy olyan magabiztosan kijelenteni, hogy én márpedig “ilyen” ember vagyok.

Mert biztos, hogy ez még mindig igaz, vagy csak megszoktuk, hogy ezt gondoljuk?

Időnként felül kell vizsgálnunk önmagunkat, és meg kell ismernünk azt az embert, akik most vagyunk. Aztán előfordulhat, hogy pár év múlva megint valaki más fog szembenézni velünk a tükörből.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂