10 évvel idősebb nőt szeretek, és nem érdekel mások véleménye!

Mióta az eszemet tudom, imádom Tündét. Azzal is tisztában voltam, hogy ő is kedvel. Mi ezzel a gond? Szinte semmi – csak az, hogy tíz év van köztünk, és nem az én javamra.

Hat éves lehettem, amikor egy lufit nyomott a kezembe. Azzal rohangáltam egész nap. Mikor megkérdezték, kitől kaptam, azt feleltem: Tündérkétől! Az én Tündéremtől. Mert onnantól fogva csak ő létezett számomra.

Persze ahogy teltek az évek, voltak más lányok is, futó kalandok, de senki olyan, akire azt mondtam volna, hogy nem akarok mást, csak őt! Mert az ő volt, Tünde. Zavarban voltam, fülig pirultam mellette. Ha nem volt nálunk, akkor a nővéremet nyaggattam, hogy mikor jön át.

Róla álmodoztam. Emlékszem, tizenhét voltam, apával horgászni mentünk, bár mással is el tudtam volna ütni az időt. Addig kérdezte, hogy mi újság a lányokkal, míg kiböktem az igazságot. Percekig nem szóltunk. Némán ültünk a csónakban, majd elkezdett meggyőzni az egész hiábavalóságáról.

Mikor látta, hogy szerelmes vagyok, feladta és megjegyezte, hogy jó ízlésem van. Bár utolsó próbálkozásként bedobta, hogy a szomszéd Zsófinak igazán tetszem…

FORRÁS: UNSPLASH

Tünde persze élte az életét. Dolgozott, férjhez ment, lett egy tűzről pattant lánya. Irigyeltem a férjét, és sajnáltam, mikor balesetben meghalt. Tündének pedig nem lett új kapcsolata, Szilvikének szentelte minden percét. Ha úgy adódott, igyekeztem a közelében lenni, beszélgetni, és nem nőként gondolni rá, de nem ment. Egyetem után a fővárosban maradtam, dolgoztam, de egyedül voltam.

Aztán jött egy lehetőség, hogy hazakerüljek. Abban a lakótömbben leltem kiadó lakásra, ahol Tünde is élt, de már egyedül. Szilvi évek óta külföldön tanult. Csak idő kérdése volt, hogy összefussunk. Mindig mosolygott, csillogott a szeme, amikor beszélgettünk.

Annyi év után is gyönyörűnek láttam. Segítettem neki, amit csak lehetett, bevásároltunk, csöpögő csapot javítottam, okos TV-t állítottam be – bármit, csak vele lehessek. Nem győzte megköszönni, én pedig felvetettem, hogy egy vacsora nem lenne rossz ötlet. Igent mondott. A „randira” egy üveg borral és egy csokor virággal érkeztem.

Minden tökéletes volt! Vacsora után a kanapén folytattuk a beszélgetést. Vagy a bor, vagy a rég nem érzett férfiú érintés hatására a karjaimban kötött ki. Szabadkozott az első csók után, mire újabbal némítottam el. Szenvedélyes éjszaka volt.

Reggel mintha egy másik nő lett volna, akit sosem ismertem azelőtt. Hidegen, elutasítóan viselkedett, kérte, hogy menjek el és ne keressem. Nem tudtam vitába szállni vele, így magára hagytam. Persze, hogy kerestem, de sosem értem el. Hetekkel később felvette a telefont, le akart rázni, de nem hagytam magam.

Csak öt percet kértem, és életem legfontosabb percei következtek.

Mindent elmondtam az érzéseimről, az álmaimról és egy lehetséges közös jövőről. Végighallgatott, majd elköszönt, és lerakta a telefont. Megsemmisültem. Üresnek, ostobának és tehetetlennek éreztem magam. Kezdtem szétesni.

Nem akartam elhinni, hogy ennyi volt. Már bántam azt az estét, parázsként égetett az emléke. Nem volt okom maradni… Egy munkahelyi figyelmetlenség végleg meggyőzött, hogy el kell mennem, ha nem akarok beleőrülni ebbe az egészbe.

Épp az áthelyezési kérelmemet fogalmaztam, amikor kopogtak az ajtómon. Tudtam, ki az. Vörösre sírt szemekkel nézett rám, míg némán álltunk egymással szemben. Be akartam engedni, de váratlanul a nyakamba borult és megcsókolt. Rákérdeztem, hogy mi változott – mosolyogva mondta ki a lánya nevét. Mindig is bírtam Szilvike lazaságát, a magával ragadó stílusát:

„Anya! Az egyik pasi élete végéig szeretett, a másik meg egész életében. Felfogtad, milyen szerencsés vagy?” Ezzel áldását is adta kettőnkre. A nővérem is csak annyit mondott: „Végre!”

Vannak, akik összesúgnak a hátunk mögött, de nem számít a véleményük. Akik ismernek minket, örülnek, hogy összejöttünk. Annyi magányos év után boldogok vagyunk együtt.

Nyitókép: Unsplash