A külföldi páromat vagy a hazámat válasszam?

2022-03-25 Dósa Eszter Esszencia

Örök nagy kérdés, hogy lehet-e az ember boldog akkor, ha nem a saját anyanyelvét beszélő párt választ magának.

Én már hosszú évekkel ezelőtt elhagytam a hazámat, hogy tőlünk nyugatabbra próbáljak szerencsét, és már beilleszkednem is sikerült, amikor megjelent az első férfi, aki idegen nyelven udvarolt nekem. Az ország most lényegtelen, hiszen minden népet elképzelünk valahogy: az olaszok tuti, hogy szenvedélyesek, a franciák gyengédek és romantikusak.

A németek ridegek, az angol pasik nagyfülűek, de szexi az akcentusuk. Aztán vagy van valóságalapja a sztereotípiáknak, vagy nincs. Az én udvarlóm szenvedélyes, romantikus és olykor karótnyelt is volt. És szexi is, abban a tekintetben, hogy teljesen más érzés, amikor egy külföldi csapja neked a szelet. Több nyelven beszélek, így az övén is.

A hosszas beszélgetések randevúkba csaptak át, mígnem komolyra fordultak köztünk a dolgok. Jelenleg együtt élek a világ legrendesebb férfijával, aki nemrég megkérte a kezem. Egyrészt határtalanul boldog voltam, hogy velem képzeli el az életét, mindig is szerettem volna családot alapítani.

Másrészt úrrá lett rajtam egy megfoghatatlan, nyomasztó szomorúság: ha összekötöm ezzel a férfival az életemet, soha többé nem fogok már a saját hazámban élni. Alapvetően pár évre, egy évtizedre terveztem a kintlétet. A beilleszkedés nem nehéz sehol sem, a nyelvet meg lehet tanulni, jó sok új inger és kaland éri az embert. Na meg ott van a tudat, hogy bármikor hazaköltözhetsz, ha elég volt.

FORRÁS: UNSPLASH

Én egy hosszú kapcsolatot szerettem volna kiheverni, és nem is számítottam rá, hogy újra megnyitom a szívem. És most összeugrik a gyomrom a gondolatra, hogy valamit a kettő közül el kell engednem. Vagy a boldogságot, ezzel a tökéletes, megértő, kedves sráccal. Vagy mindent, ami a hazámat jelenti, és ami mindig hiányzik egy kicsit – még akkor is, ha nem a világ másik végén vagyok, és szinte bármelyik nap hazautazhatnék.

Ha elég korán kelnék, délután már együtt kártyázhatnék apáékkal és segíthetnék anyunak a sütésben. Kora este csaphatnánk egy óriási bográcsozást a gyerekkori barátaimmal, poénkodhatnánk napestig, értenének minden ósdi magyar poént és viccet. Értenék a Szalacsit meg a Mama a helyén marad videókat a kétezres évekből, hogy ez miért olyan mulatságos.

Ők tudják, hogy miért olyan különleges a Túró Rudi, a Pilóta keksz, és miért kell mindenbe egy kis paprika. Aztán egy-két pálinka után üvölthetnénk bele a tábortűzbe a Tankcsapdától az Egyszerű dalt. A vőlegényem szerint csak egy szeleburdi lány vagyok, aki furcsa magyar ételeket főz, és néha érthetetlen nyelven videochatel a szeretteivel.

Bármennyire is szeretem őt, zavar, hogy nem érti azt a részem, ami a hazám, a magyarságom. És talán neki is ugyanennyire fáj, hogy én nem értem igazán az ő gyökereit, a gyerekkori meséit, a kedvenc ételét, amit mindig a nagymamája készített el, és ami náluk tradicionális. Mivel az ő anyanyelvén beszélünk az ő országában, bármennyire is jó a szókincsem, soha nem fogom tudni magam olyan jól kifejezni, mint magyarul.

Talán kell még jó pár év, mire nekem is anyanyelvi szinten fog menni. Addig biztos egy kicsit butácskának, egyszerűnek tűnök, hiszen nem vagyok elég választékos. Pedig magyarul még verseket is szoktam írni. Néha a nyelvem hegyén van egy oltári jó poén, de csak magyarul, lefordíthatatlanul, ezért aztán mindig magamba fojtom.

Talán ő is megtanulhatna magyarul – érdekli egyébként. Vagy egy közös nyelv lenne a jó, amely egyikünknek sem anyanyelve. Így mindketten kicsit tökéletlenül, kicsit akadozva beszélnénk. Nem tudom, mi lenne a jó megoldás, hiszen a szívem kétfelé húz.

Tisztában vagyok vele, hogy ha béke van, ha egészség van, akkor nem szabad boldogtalannak lenni.

Egyszerűen nincs jogod hozzá. Az ilyenekre mondják, mint én, hogy problémákat kreál, ahol nincs, mert jó dolgában nem tudja, hogy mit csináljon. Pedig tényleg nem tudom, hogy mit kellene választanom.

Kamilla történetét Dósa Eszter jegyezte le.

Nyitókép: Unsplash