Kell egy barát, aki átsegít múlton és jelenen…

Kedves Barátom! Sajnálom, hogy megbántottalak, de valamit tudnod kell, mielőtt végérvényesen megharagudnál rám. A történet fele mindig a te kávédban lesz, csak egy része van az én bögrém alján.

Ha nem vagy itt, több lesz a zacc, és a kávém is keserűbb a megszokottnál. A kanál görbébb, és valahogy a szék is kényelmetlenebb, mint amikor itt ülsz velem szemben és látom a szemedben azt a csodálatos embert, aki te magad vagy. Ha nem vagy itt, a tejszín összeesik, még mielőtt megtudnám, mik a te gondolataid, és csak az enyémre hagyatkozhatok ebben a bizonytalan, kiszámíthatatlan világban.

Mindig szükségem van rád a kávém mellé, mindegy, hány éves vagyok. Mint a kekszre a csészealjon, kedvesen, törődéssel elhelyezve, és a kockacukorra közvetlenül mellette. Pont ilyen nélkülözhetetlen a barátságod. Milyen nagyszerű érzés, amikor ketten beszélgetünk, és olyan nyitott a tér, hogy szabadon szárnyalhatnak a szavak, mert senki nem tesz rájuk zablát!

Szájkosár nélkül, cenzúrázatlanul közvetítem önmagam, sugárzok, és te azonnal fogod az adást. Nem kell amiatt aggódnom, hogy amit kimondok, bajt hoz rám. Megértesz, és megértelek. Érdekelsz, és érdekellek. Törődsz velem, és törődöm veled. Számíthatok rád, és számíthatsz rám. Megfújom a kávét, és körbe-körbe forog rajta a hab, gyorsan a repülő idővel. Egy délután is csak egy óra.

Amikor nem jössz el, vagy hosszú ideig nem látlak, mindig csak a történet elejét tudom, vagy a végét, de a többi fájón hiányzik. Néha a közepe marad ki, éppen a lényeg az, ami nálad van. Ilyenkor üres leszek, de a csésze nem, mert számodra mindig tele töltöm, még a legnagyobb bajban is. Ha mégis valamiért nem vagy itt, mert nem tudtál eljönni, a kávém mellé felidézem a korábbi találkozóinkat, ami melegséggel tölti el a szívemet.

FORRÁS: UNSPLASH

Amikor befontam a hajad, amikor kibeszéltük a randikat, a kapcsolatokat, a családi gondokat vagy az egyéni szorongásainkat. Ezeket ritkán mondtuk ki, de mindig őszintén, tisztán, kendőzetlenül. Amikor felnőtt fejjel hintáztunk a játszótéren, vagy a hosszú, mély tartalmú sétákat. Azokat a napokat, amikor már több volt mint elég, de mégis mindig meghallgattál, és amikor én is meghallgattalak.

A tanácsaidra gondolok.

Úgy sajnálom, hogy annyiszor nem fogadtam meg őket, mert önfejűen döntöttem a meggondolatlan szívemre hallgatva. Amikor megsérültem, mindig segítettél bekötözni a sebeimet, és elhoztad a kávénkat, hogy a szomorúság gödrének szélén együtt ülj velem és letöröld a könnyeimet.

A kávé a mi közös nyelvünk, a kültéri mohás fa asztalnál a sárga székeken ülve mindig együtt sírunk és együtt nevetünk a múlton, a jelenen, a fájdalmakon – örümünkben, de néha tehetetlenségünkben is. Soha meg nem valósuló terveket szövünk, irreális célokat kitűzve egymás realitásai vagyunk, mert az embernek mindig szüksége lesz a barátjára. U.i.: Elindulok hozzád. Ha viszek egy kávét, ugye beengedsz…?

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂