Veszekedés közben derül ki, mennyire szeret a párod!
Ha veszekedésre került a sor, életem során mindig én voltam az, aki inkább elmenekült, minthogy valaha is felvegye a bokszkesztyűt.
A legtöbbször egyszerűen elnémulok, és anélkül, hogy stratégiaként használnám, egyszerre csak beáll a szívemben a némaság, és nem tudok többé mit hozzáfűzni. Minden kimondott szó feleslegesnek és hatástalannak hat. A gondolatokat kipusztítja bennem a fájdalom. Már gyerekként is én voltam az, aki egy vita után nem tudott egy helyiségben ülni azzal, akivel összeveszett.
Mert szilánkos volt a levegő, és idő kellett a haragnak, hogy elcsituljon. A meg nem értett dühöt kezelni kellett, de addig semmi esély nem volt rá, amíg a feszültség kettőnk között izzott a levegőben. Az emberek között kialakuló viták alapvetően a fejlődést és az előrelépést szolgálnák, a kompromisszum létrejöttét segítik, ami elsimítja a felborzolt kedélyeket.
Mégis, sokan éljük meg nehéz helyzetként, támadásként és a személyünknek szóló sértésként. Pedig gyakran csak azért szólal fel valaki, hogy jobbra tanítsa a másikat. Vagy új, mindenki számára megfelelő szokások kialakításán kezdjenek el együtt dolgozni. Konfliktusokban ütközünk a munkahelyen, a családban, a párkapcsolatban, a barátainkkal, amikor eltérő nézetek csapnak össze egymással.
„Miért nem tudunk békében élni?” – kérdezi bennem sokszor egy belső hang. „Azért, mert rohadt unalmas lenne úgy az élet” – kontráz rá azonnal egy másik. Szeretem, hogy változatosak vagyunk, és még a kellemetlen vitáknak is van valami szépsége, ami abban rejlik, hogy milyen egyediek vagyunk.
Egy párkapcsolatban az együttélés során egészen más, és új kihívásokkal áll szemben az ember. Egy veszekedés után nem mindig menekülhetünk el, mert nincs hova. Így nyitni kezdünk a másikra, a megoldásra, és toleránsabbak leszünk a szélsőségek iránt. Vagy éppen nem, pont hogy minden apró dolog zavarni kezd…
Ahogy hangosan iszik, nem dobja a szennyesbe az alsónadrágját, csak hanyagul a szoba közepén hagyja. A pulton felejtett pohár, vagy a hajszálai a lefolyóban. Nincs hova bújni a megoldatlan konfliktusok elől, különösen nem egy nagyvárosi garzonban. A viták során sok esetben játszmák sora kezd el felvonulni a résztvevő két ember között.
Vannak olyanok, akik a csenddel büntetik a másikat, vannak, akik kisétálnak a helyzetből. Igen gyakori az is, amikor valaki megfordítja a helyzetet, és a problémát felvető személy nyakába varrja az egész felelősséget. Akik jól forgatják a szavakat, hamar bűntudatot tudnak kelteni abban, aki kezdeményezte a beszélgetést.
Ott vannak a csendben, alattomosan manipulálók. A hangosak, akik “ledominálják” a másikat. Vagy a behízelgők, akiket végül megsajnálnak, és minden úgy történik, ahogy valójában ők szerették volna. Egy-két macskaszerű simulás, és máris megoldódott a helyzet, még akkor is, ha nem kompromisszummal.
Azt mondják, hogy egy kapcsolatban mindig az enged, akinek fontosabb a másik.
Ha a dinamikája a vitáknak kiegyensúlyozott, akkor azzal is tisztában lehetünk, hogy ugyanolyan fontosak vagyunk egymásnak. Képesek vagyunk érvényesíteni az akaratunkat, de felül is tudjuk írni, ha a szükség úgy kívánja.
Nyitókép: Pexels
Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂