Siránkozol és másokat hibáztatsz – csoda, hogy üldöz a kudarc?

Nem mindig az a leginkább eredményes az életben, aki a legtehetségesebb. És itt most nem a protekcióra gondolok, hiszen az ritkán hoz tartós sikert.

Inkább az van a fejemben, hogy a szemlélet és a hozzá kapcsolódó konkrét lépések azok, amelyek meghatározzák a siker mértékét az élet minden területén.

Tudd, hogy mit akarsz!

Van egy kedves barátom, aki évek óta nem tudja eldönteni, hogy mit akar. A vállalkozása jó ideje nem úgy megy, ahogy kéne, alkalmazottként pedig nem akar másoktól függeni. Így aztán néha elmegy ide-oda dolgozni pár hónapra, összegyűjt egy kis pénzt. Aztán felmond, a pénzt eltapsolja, és sír, hogy nem megy a vállalkozása. Ezerszer megbeszéltük, hogy el kell döntenie, mibe fektet energiát.

Vagy alkalmazott lesz és örül a fix pénznek, vagy komolyabban foglalkozik a vállalkozással és fektet bele, hogy az jobban menjen. Így, hogy egyiket se teszi, kizárt, hogy bármelyik vonalat is sikerre viszi. Egy másik ismerős az önszabotázs hasonló útját választotta: évek óta tervezi elhagyni a munkahelyét. De valahányszor összegyűjt egy kis pénzt, hogy elindítsa a vállalkozását, mindig megijed a jövőtől. Elkölti a pénzt felesleges, de legalábbis nélkülözhető dolgokra, aztán sír, hogy nincs megtakarítása, hogy fel tudjon mondani.

Vállald a felelősséget!

Az egyik legnagyobb probléma, amit a kudarcos embereknél látok, az a felelősség állandó hárítása. „Én nem olyan háttérből jövök, mint a mázlisták, engem apám vert, anyám megalázott, pénzünk sose volt.” „A volt feleségem/férjem lehúzott egy csomó pénzzel, miatta vagyok most ott, ahol.” Sokszor látom, hogy aki a rokonságban nem talál felelőst a sorsáért, az az aktuális kormányt, a háttérhatalmat vagy más egyéb távoli okot fog hibáztatni.

Azért, mert neki évtizedek óta rossz. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az élet nem olyan futóverseny, amiben mindenki ugyanonnan indul. És tudom, hogy sokan kilométereket futnak le csak azért, hogy a rajthoz érjenek. Azt viszont nemcsak hiszem, de tudom, hogy a nehéz élethelyzetből csak úgy lehet kilépni, a hátrányokat csak úgy lehet levetkőzni, ha kezünkbe vesszük a dolgokat. És felelősséget vállalunk a saját életünkért.

Légy proaktív!

Nemrég egy ismerősöm keresett valakit, aki segítene megvágni neki néhány videót, amiket az induló vállalkozásához tervezett használni. Nem nagy, de korrekt összeget fizetett volna ezért. Így aztán összekötöttem egy másik ismerősömmel, aki meg – szerencsés véletlen – épp kezdő videós, és hasonló munkákat keres. Amikor aztán néhány héttel később rákérdeztem, hogy áll a projekt, kiderült, hogy egy lépést sem mozdult előre a dolog. Mert a videós ismerős nem kapott konkrét határidőt, miután megegyeztek az anyagiakban.

Nem értettem a dolgot: ha van egy lehetőség, ami megszólít, akkor nekiállok és csinálom, hogy lássam, működik-e. Ha nem, akkor elengedem persze, de amíg meg sem próbálom, ez egyszerűen nem fog kiderülni. Ha van egy célod, akkor csináld, csináld, csináld! Ha pedig nem jól csinálod, csináld másképp, amíg jó nem lesz!

Vágj bele!

Egy másik cimborám remek zenész, és végtelen türelemmel tud magyarázni. De egy gyárban dolgozik, ahol se a zene, se a kommunikáció nem tartozik a feladatai közé, és rühelli az egészet. Évek óta biztatom, hogy találjon ki különféle kreatív zeneoktató programokat. Például 20 órában a nulláról megtanítom veled három általad választott kedvenc pop-rock dalodat.

Ez biztosan kapós lenne – ki ne akarna egy kerti partyn a nagyi zongorája mellett ezzel villogni a 40. szülinapi buliján? Ráadásul van egy csomó lelkes huszonéves, akik még önálló zenekar alapításában is gondolkoznak, de eddig legfeljebb szolfézst tanultak hozzá. Azt hiszed, belevágott? Nem, inkább szenved a gyárban. Ez mindenre érvényes persze. Ha író akarsz lenni, ne szorongj azon, ki olvasná és miért, egyszerűen csak írj!

Merj hibázni!

Az évek során rengeteg gyakornokot tanítottam be, és felfigyeltem arra, hogy egy részük rettenetesen retteg attól, hogy hibát követ el. Régi kedves mondásom, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. A nálam okosabbak pedig régóta tudják, hogy ha meg akarod duplázni a sikereidet, meg kell tízszerezni a kudarcaidat hozzá. Ahhoz, hogy valamiben egyre jobb legyél, muszáj rengetegszer, rengeteg módon próbálkozni.

Hogy a végén letisztuljon, mi az, ami a te utad, és mit kellene inkább elengedned. Sokszor az utóbbi felismerése a legnagyobb ajándéka a létnek. Emlékszem, a médiaiskolából eltanácsoltak egyszer egy fiút, aki 15 évvel később hálásan szorította meg az igazgató kezét, mert így viszont sikeres szakács lehetett Franciaországban.

Nyitókép: Pexels