Ha a megfelelési kényszer rabja vagy, elmegy melletted az élet!

2022-06-16 Kucsera Lilla Szerintünk

Álljunk meg egy pillanatra. Hunyjuk be a szemünket, vegyünk egy mély levegőt és gondoljuk végig, hogy mire van most szükségünk. Mit kíván a tested, mire szomjazik a lelked? Mihez lenne kedved? Csak úgy saját magadért, a magad örömére.

Annyira egyszerű gondolat, mégis sokszor olyan nehéz ezeket a dolgokat beazonosítani. Főleg egy olyan embernek, aki a saját szükségletei helyett kizárólag másokéval foglalkozik. Aki azt szokta meg, abban nőtt fel, hogy folyamatosan lesse mások igényeit, óhajait és ugrásra készen álljon, ha valakinek szüksége van tőle valamire. Mert az ilyen embernek eggyé válik a saját szükséglete a másikéval.

És egy idő után elhiszi saját maga is, hogy valóban neki is pont arra van szüksége, hogy most kávét főzzön a párjának, vagy megírja a gyerek helyett a házit. Mert, bár hulla fáradt, még azért megfőzi azt a vacsorát. Igaz, hogy várhatna holnapig, de még éjszaka befejezi a munkát, hogy ne szóljon be érte a főnöke. Hogy semmi kedve most hétvégén vendégül látni az anyósékat, de muszáj, különben mit szólnak majd?

Hogy az anyja egy nárcisztikus vérszívó pióca, aki állandóan a nyakán lóg, de hát ugye mégiscsak az anyja, nem lehet neki nemet mondani. Hogy a szerencsétlen kollégája mindig tőle kér tanácsot, és bár rendkívül fárasztó, hát szegénnyel rajta kívül nem foglalkozik senki. Ismerős? Ha igen, akkor te valószínűleg nem a saját életedet éled. Egy bábu vagy, akit kedvükre rángathatnak, mert úgyis teljesíteni fogod az óhajukat.

Nem tudsz nemet mondani, ezért gátlástalanul átléphetik a határaidat. Simán belenézhetnek a privát Messenger-beszélgetésedbe, hagyni fogod. Simán betoppanhatnak hívatlanul, nem fogod őket elküldeni. Simán rád erőltetik az akaratukat, mert érzik, hogy veled meg lehet tenni bármit. És ha kell, te nem alszol, nem eszel és nem pihensz, csak azért, hogy megfelelj nekik.

FORRÁS: UNSPLASH

Eljátszottál valaha a gondolattal, hogy mi történik akkor, ha életedben most először nemet mondasz? Ha megmondod a munkatársadnak, hogy nem, most nem érsz rá a problémáival foglalkozni. Ha megmondod az anyósodnak, hogy nem, most nem szeretnéd, ha átjönnének, mert más programod van. Ha közlöd a pároddal, hogy most nincs kedved elkísérni őt a meccsre, mert egyedül szeretnél lenni.

Ha megmondod a gyerekednek, hogy elég nagy már, oldja meg maga a feladatot. Sok esetben azért mondunk le a saját szükségleteinkről és vágyainkról, mert azt tanultuk, hogy csak akkor jár szeretet és elismerés, ha teszünk érte valamit. Mert önmagunkban, saját magunkért nem vagyunk elég szerethetők.

Tehát valamilyen feladathoz, cselekedethez kötöttük régen, kisgyerekként a szeretetet. Sóvárogtunk utána, ezért bármit megtettünk, amit anyu vagy apu kért, csak azért, hogy kapjunk egy kis fejsimit. Hátha majd most átölel, hátha majd most megpuszil és megdicsér, és elmondja, hogy mennyire jók, ügyesek vagyunk. Aki mások igényei szerint él, az nagy valószínűséggel hiányt pótol. Eltérő mértékben attól függően, hogy kit mennyire hanyagoltak el kiskorában.

Az ember ösztönösen vágyik a biztonságra, a kötődésre, az elfogadásra. És ezért képesek vagyunk bármit megtenni, átlépve olykor a saját határainkat is, csak hogy kapjunk egy elismerő, kedves pillantást. Ennek nem így kéne lennie. Nekem megszakad a szívem, ha a környezetemben valakinél észreveszem, hogy mennyire betegesen sóvárog a szeretetre és ezért képes feladni a saját szükségleteit. Úgy, hogy egyértelmű, hogy a környezetét ez teljesen hidegen hagyja.

Tudd, hogy igenis szerethető vagy, úgy, ahogy vagy, akkor is, ha csak állsz és bámulsz ki a fejedből és nem csinálsz semmit.

Ha csak vegetálsz a kanapén és nézed kint a fákat, ahogyan a szél játszik a levelekkel. Hunyd le a szemed. Picit meditálj, éld át a pillanatot, koncentrálj a légzésedre, a szívverésedre és tedd fel magadnak a kérdést újra: mire van most NEKEM szükségem? Egy kiadós alvásra? Vagy jólesne most egy túrórudi? Egy séta a napsütésben? Gondold át, és mondj igent magadnak végre!

Nyitókép: Unsplash