Ezek miatt nem lehetek sosem „jó nő”?!
Mitől nő a nő? A nőiesség fogalma mindenkinek más, többnyire nemcsak külső jellemzőket, hanem belső tulajdonságokat is társítunk hozzá.
Mivel ahhoz a kérdéshez, hogy milyen a nőies nő, rengeteg személyes tapasztalat, ízlés, meg sztereotip elvárás is kapcsolódik, én nem is vállalkoznék ezek összeszedésére és bármilyen tanulság levonására. Azt viszont nagyon könnyen össze tudom szedni, hogy életem során mi minden miatt kaptam meg, hogy „Ez nem valami nőies”, „Miféle nő tesz ilyet?”, „Valódi nők ilyet nem csinálnak!”
Amikor ezekkel a megjegyzésekkel szembesültem, az nagyon kellemetlenül érintett, és sokáig szégyelltem is magam. Közben persze idősebb lettem és rá kellett jönnöm: a kritikák egy része nem rólam, és még csak nem is magáról a nőiességről szólt, hanem inkább valamiféle idealizált képről. No meg persze sok ember azon elvárásáról, hogy márpedig ha valaki nő akar lenni, annak bizony törnie kell magát, hogy annak a bizonyos ideális víziónak megfeleljen.
Ja, és hogy mik is voltak pontosan azok a dolgok, amiknek egyesek szerint én nem feleltem meg nőiesség terén? Íme: Kizárólag nadrágban jártam. Botrány, hogy is vallhatja magát nőnek valaki, ha még egy nyamvadt szoknyája sincs, igaz? Nem gond, hogy örökmozgó életet éltem, jöttem-mentem és rohantam egész nap. Az sem gond, hogy mindezt olyan helyeken, ahol felmászni, lemászni, néha koszban turkálni is kellett.
Na, ezt szoknyákban azért elég nehezen oldottam volna meg. Alkalmakra szintén kényelmi okokból nadrágot választottam. Emberek, nem láttatok még csinos nőt nadrágkosztümben? Mellesleg hagyjuk már végre a fenébe a hollywoodi kasszasikerek ceruzaszoknyában, tűsarkúban sprintelő hősnőit, könyörgöm!
FORRÁS: UNSPLASH
Meg is érkeztünk a fránya magassarkú cipőkhöz. „Te miért nem ilyenben jársz? Hát úgyis olyan kis alacsony vagy…” Hétköznapokon a fenti futkosós napirend miatt ezeket is elkerültem, és hanyagolom őket mind a mai napig. Értem, hogy „a szépségért szenvedni kell”, de ez egy nagy marhaság. Nincs az az isten, hogy én természetellenes tartásba kényszerítsem egész napokra a lábamat pusztán azért, hogy valaki másnak jobban essen rám nézni.
Néha persze irigyen nézem azokat, akik tíz centis, vékony sarkakon, kis hegyes orrú csodatopánkákban tipegnek bármilyen útburkolaton. Irigylem az egyensúlyérzéküket, ugyanakkor meg kell mondjam: kevés nőt láttam, aki tudott kényelmes magas sarkú cipőt választani, majd azt szépen, pucsítás, bénázás nélkül viselni is tudta.
Aztán pedig bor meg koktélok helyett inkább sört ittam. Borzalom, ugye?
Most komolyan, igyak valami olyasmit, ami nem ízlik, csak mert attól valamilyennek LÁTSZOM? Oké, bevallom, elég vicces elképzelni, ahogy egy böhöm söröskorsót kecsesen, eltartott ujjal emel az ajkához valaki, no de én tisztára azt hittem, hogy ha szórakozás közben az ember inna valamit, azt többnyire a saját örömére teszi, nem azért, hogy mások szemét gyönyörködtesse.
Sosem felejtem el azt az első randit, amikor a srác ragaszkodott hozzá, hogy majd ő megmutatja: a jó bor igenis finom, hölgyeknek márpedig az való. Az lett a vége, hogy rám erőszakolt két pohár akármit. Nem volt második találka. A fentieket mára megemésztettem, elengedtem, és azt gondolom: nincs nőiesebb annál, amikor valaki jól érzi magát a bőrében, ki tud állni azért, amit szeret és mer önmaga lenni.
Egy ilyen tipikus szabály maradt, amit igyekszem betartani: próbálok csak igen keveset káromkodni, mert az nyilván senkinek sem áll jól, ha örökké kilóg a kapanyél a szájából. Ugyanakkor ha felhúznak, és elröppen egy-egy csúnya szó, hát gondolj amit akarsz, én magasról teszek rá, hogy a macska rúgja meg!
Nyitókép: Unsplash
Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂
