Egy anya felett leginkább egy másik anya ítélkezik!

Megszülni egy gyermeket, talán az egyik legszebb dolog a világon. Szembesülni a társadalmi elvárásokkal, amelyek egy anyát érhetnek a szülés során és utána a babával kapcsolatban, már egy másik dolog, ami korántsem olyan egyszerű.

Kezdjük talán azzal, hogy szülni egyáltalán nem olyan habos-babos és rózsaszín dolog, mint a filmekben mutatják. Ott ugyanis a leendő szülők a magzatvíz elfolyás vagy néhány fájás után – amelyet a kedves színésznő mosolyogva, boldogan visel – rohannak a kórházba. Ahol mosolygós és kedves orvosok betessékelik a szülőszobára, majd két nagyobb fújtatás és három erősebb nyomás után már karjában tarthatja pici babáját.

Na, a való világ egyáltalán nem ilyen. Fájásaink vannak és minden egyes percben küzdünk azért, hogy gyermekünket lehetőleg a legkevesebb komplikáció nélkül hozzuk a világra. Ordítunk, tűrünk, együttműködünk az orvossal és a szülésszel. Közünk sincs az amerikai filmekhez. És rendszerint akkor mosolyodunk el, amikor már vége van az egésznek, elmúlik minden fájdalom és karunkban tarthatjuk szemünk fényét.

Nincs közben se virágáradat, se lufieső, vagy talpig sminkben szülés. (Itt minden tiszteletem annak, aki esetleg még a nagy alkalom előtt képes kivakolni magát, nekem nem sikerült.). Semmi olyan, amit  a mozivásznakon látunk. Aztán, amikor hazavisszük a gyereket, akkor szembesülünk vele, hogy mai társadalmunk mennyi elvárást állít fel a gyermekünk gondozásával kapcsolatban.

Mert nem mindegy, hogy egy gyerek anyatejes vagy tápszeres. Nem mindegy, hogy mikor és hogyan etetünk, nem mindegy, hogy hányszor keltjük egy nap a babát. Az ember azt gondolná, babázni a legegyszerűbb dolog a világon, és „ha másoknak ment, akár többször is, nekem is simán menni fog”. Sajnos a helyzet korántsem ilyen egyszerű.

FORRÁS: UNSPLASH

Már magunk sem tudjuk, mit, mikor és hogyan csinálunk jól . Van, aki szerint az igény szerinti szoptatás a legelőnyösebb. Mások pedig kételkedve néznek ránk, amikor felvázoljuk: igen, mi akkor etetjük a picit, amikor neki szüksége van rá. Mert mi az, hogy nem három óránként ébresztgetjük és kapja meg a szükséges tápanyagot?

Na igen, a táplálék megint egy érdekes téma.

Hiszen vannak, akik szentül hiszik, hogy a gyermek akkor a legegészségesebb és akkor van a legszorosabb kapcsolata az anyával, ha anyatejet kap. Csak és kizárólag anyatejet. Pedig felnőnek gyerekek anyatejes és tápszeres, vagy csak kizárólagos tápszeres etetési formán is. Vagy azért, mert valamilyen oknál fogva a szoptatás akadályokba ütközik, vagy mert saját elhatározásából dönt a szülő emellett az opció mellett.

És akkor még nem is beszéltem arról, hogy van, aki teljesen elítéli, ha a gyereket pár hetes kora előtt kivisszük sétálni. Míg mások már pár napos babával róják a köröket az utcákon, a természetben. Esetleg olyan galádok, hogy még a játszótérre is be merik vinni a picit babakocsiban, mert a nagyobb testvéreket ugye ilyenkor is le kell fárasztani és meg kell levegőztetni.

Röviden összefoglalva számos típusunk létezik, nekünk, anyáknak. Sosem tudunk majd mindenkinek megfelelni, erről tegyünk is le egyhamar. Ugyanis lehetetlen kihívás eleget tenni az orvosnak, a védőnőnek, a laktációs tanácsadónak, nagymamának, nagypapának és még ezer embernek, aki jobbnál jobb tanácsokkal lát el bennünket.

Hiszem, hogy mindenki úgy látja el a gyermekét és neveli, ahogy a legjobbnak ítéli meg, legjobbat akarva és legtöbbet adva neki. Mert ettől színes a világ. Mert ettől vagyunk külön-külön mind jó anyák.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂