Biztos, hogy külföldön jobb lesz az életed?

Idegen országba költözni és új életet kezdeni sokak számára megoldás lehet az itteni problémáira. De nézzünk szembe két dologgal: nem mindenki alkalmas erre a típusú váltásra, és a többségnek az életminősége se javul olyan mértékben, ahogyan azt várta.

A határon túl tejjel-mézzel folyó Kánaán illúzió, amiből az ébredés többnyire fájdalmas. De vajon kinek jó a költözés külföldre, és ki tegyen le inkább róla?

Nem érdemes bosszúból kicsekkolni

Először is, az egész leginkább személyiségtípus, lelki alkat kérdése. Az, aki inkább létrehozni szeret dolgokat, mint hosszan építkezni, élvezni fogja ezt a fajta kihívást. Nekem is van olyan barátom, aki amint sikerre vitt egy vállalkozást, szinte azonnal eladta azt, és kezdte az újat, a nulláról. Őt ez éltette, inspirálta, az állandóság és a kényelem pedig néhány éven belül újra és újra a kiégés szélére sodorta.

Ez a típus az újrakezdésben nem a bizonytalan tényezőket és a kemény munkát látja, hanem a tiszta lapot, amire még bármit rajzolhat. Ezzel szemben az, aki “bosszúból” csekkol ki az országból, netán a saját nyomora elől menekül, aligha lehet boldog külföldön. Lehet, hogy az ország életszínvonala magasabb, de többet is kell fizetni mindenért, legfőképpen a lakhatásért és az orvosi ellátásért.

Lehet, hogy új hazája társadalma nyitottabb, de ő ettől még bevándorló marad, aki sok mindenben szenved hátrányt helyben született társaihoz képest. És lehet, hogy a környezet tisztább, szebb és nyugodtabb, de ettől még a belső problémái ugyanazok maradnak, mint voltak, és nem szűnnek meg egy csapásra.

Van, aki a szülőföldjéből töltekezik 

Kétféle ember van: az, aki ezer szálon kötődik a szülőföldjéhez és gyerekkora szereplőihez, és az, aki bárhol pillanatok alatt úgy otthon érzi magát, mintha soha nem lett volna másik hazája. Aki az előbbi kategóriába tartozik, az mindig hazavágyik, mert a hely szelleméből töltekezik. Érdemes megnézni, miért élnek 90 fölött is aktív életet a Csernobil melletti falvakba visszatelepülők, és miért haltak meg tömegével a 65. születésnapjuk táján a tiltott zónából kitelepítettek.

Lám, még a halálos sugárzást is legyőzi a föld szeretete, míg a kitelepített lelki fájdalma gyengíti a szervezetet is. Az utóbbi kategória tagjai azonban ott vannak otthon, ahol épp dolguk van. Számukra maga a föld, a táj, a régi otthon kisebb érzelmi értékkel bír, mint a jelenük, és az embereket is könnyebben elengedik. Egyik típus sem jobb vagy rosszabb a másiknál, de ahhoz, hogy megtaláld a számításaidat, tudnod kell, te melyik kategóriába tartozol.

Az vagy-e, aki már két hét nyaralás után is örömmel tér haza,  akinek mantrája a “mindenütt jó, de a legjobb otthon”. Vagy aki akár egy bőröndnyi cuccból is csinos kis otthont teremt. És közben szentül hiszi, amit 10 éve egy Amerikában élő gyerekkori jó barátnőm mondott: “Eszter, nekem a régi közös kávézónk a csajokkal semmivel se jelent többet, mint az a kis kávézó, ahová most járok. Akkor ott volt dolgom, most itt van, ilyen egyszerű az egész”.

Komfortzóna-tágítás védőháló nélkül 

Van olyan ismerősöm, aki minden egyes munkahelyi, párkapcsolati és politikai csalódása után belengeti a külföldre költözés gondolatát, mint lehetőséget. Jól beszél több idegen nyelvet, sokoldalú végzettsége és képességkészlete van, magas az intelligenciája, de… De ő az, aki egész éjjel nem alszik, ha mulat a szomszéd, és borzasztóan kiborul azon is, ha az óvónő csúnyán nézett rá aznap reggel.

Valamint munkahelyet se mer váltani a saját városában évek óta, holott régóta gyűlöli a főnököt és a kollégákat is, akik folyton megalázzák. A neurotikus, szorongó alkat, aki a komfortzónából nehezen lép ki, aligha bírná a drasztikus változásokat, amivel a legtöbb esetben átmeneti életszínvonalcsökkenés is jár.

Ő például nem tudna pár évig egy gettószerű, hangos, aprócska bérházban lakni addig, amíg össze nem gyűlik a pénz normális bérleményre vagy saját ingatlanra. Egy másik baráti pár azonban nem csalódás hatására, menekülés szintjén cuccolt ki a messzi északra. Hanem higgadtan belátták, hogy ott jobb lehetőségeik vannak, és személyiségtípusuk, lelki alkatuk lehetővé teszi a gördülékeny váltást.

Nem élték meg traumaként, hogy az első években egy muszlim gettóban laktak és egy hangot sem értettek az ország hivatalos nyelvéből. Szépen lassan, minden nehézséget legyőzve érkeztek meg új hazájukba. A szakmájukban dolgoznak, amit imádnak, beszélik a helyi nyelvet, és nemrég megvették első közös otthonukat is, egy csodálatos kertes házat – otthon vannak.

Ha úgy érzed, az a típus vagy, aki nem a szülőföldből töltekezik és a végletekig tudja tágítani a komfortzónát, hasonló sikert te is elérhetsz. A csalódottságból, bosszúból történő országelhagyás kellő önismeret híján azonban egészen biztosan bukáshoz vezet…

Nyitókép: Unsplash