A Moulin Rouge lángvörös dívája, akit Lautrec is megfestett…
Gondoltad volna, hogy a Moulin Rouge! musical főszereplőjének karakterét egy Jane Avril nevű táncosnő ihlette? És azért Nicole Kidmant választották a szerepre, mert lángvörös hajával és magas, karcsú alakjával nagyon hasonlított a francia kánkán koronázatlan királynőjére?
Sokan valóban így ismerik Jane Avrilt, de sokkal több volt, mint egy táncosnő. Jótékonykodó emberbarát, divatdiktátor, múzsa és a korszak legnagyobb művészeinek igaz támogatója. 1868-ban Jeanne-Louise Beaudon néven látta meg a napvilágot, törvénytelen gyermekként. Anyja kurtizánként kereste a kenyerét és kegyetlen személyiséggel bírt.
Rettentően idegesítette a gyereksírás és úgy általában minden, ami a szülőséggel kapcsolatos, ezért naponta többször is megverte az aprócska Jeanne-t. Emiatt a kislányt nagyszülei vették magukhoz, ám hiába próbáltak szeretetteljes légkört teremteni számára, sajnos korán elhunytak. Amikor Jeanne züllött anyja kifogyott a pénzből, visszavitte Párizsba gyermekét, hogy aztán koldulásra és prostitúcióra kényszerítse.
A sebzett lelkű (és testű) kamaszlány, megelégelve anyja állandó terrorját, többször próbált megszökni, végül 1882-ben a Salpêtrière elmegyógyintézetében kapott „menedéket”. Itt neurológiai rendellenességet diagnosztizáltak nála, valószínűleg ezek okozták gyors, koordinálatlan és rángatózó izommozgásait. A kórház vezetősége, talán azért, hogy kielégítse a francia elit őrültek iránti kíváncsiságát, rendszeresen szervezett az intézet falai között különféle eseményeket.
Az egyik „őrültek bálján” (Le Bal des folles) derült fény arra, hogy Jeanne született őstehetség a táncban. Jóval később Jane – aki egy barátja tanácsára vette fel ezt a nevet – azt állította: ekkor jött rá arra, hogy mentális betegségét művészetként élheti meg. Talentuma gyorsan utat tört magának. Előbb a Le Chat Noirban kötött ki, ami akkoriban az egyik legismertebb kabaré volt a Montmartre-on, aztán következett az ikonikus Moulin Rouge.
FORRÁS: WIKIPÉDIA
Charles Zidler, a mulatóhely társalapítója rögtön felismerte a táncosnő tehetségét, ezért olyan dolgokat is megengedett neki, amit a többi fellépőnek nem. Előadás közben például Jane nem volt hajlandó viselni klasszikus fehér alsóneműt, ehelyett saját színsémákat kreált, ötvözve izgalmas kiegészítőkkel. Ezeknek az újításoknak köszönhetően karrierje egyre magasabbra ívelt.
Pályafutása során rengeteg barátot szerzett, és olyan mecénásokkal ismerkedett össze, mint Oscar Wilde-dal, Stéphane Mallarmé-vel, Paul Verlaine-nel, akik anyagilag is támogatták őt. Még Jane Arsène Houssaye francia regényíró figyelmét is felkeltette, aki készségesen alkalmazta titkáraként, tisztes fizetéssel.
Így Jane nappal egy irodában, éjszakánként pedig a mulatókban és a Café chantant-okban valósította meg álmait. Az akkora már országszerte elhíresült tánccsillag 1893-ban találkozott Henri de Toulouse-Lautrec-kel, a modern plakátművészet egyik megalapozójával.
A későbbiek folyamán ők ketten elválaszthatatlanok lettek.
Az utánozhatatlan zseni rengeteg plakátot, vázlatot és festményt készített barátjáról, a nő életének szinte minden aspektusát megörökítve. Jane Avril története nem hétköznapi. Szegénységből indult, és eljutott a csúcsra, a párizsi éjszakai élet egyik legismertebb alakjaként. Mindezek mellett a divat terén is forradalmár volt, hiszen megengedhette magának, hogy olyan stílust képviseljen, amilyet csak akar – ezzel erőt adva és inspirálva másokat.
Jane la Folle (“Őrült Jane”) halála előtt utoljára visszatért a szerelem fővárosába, hogy részt vegyen egy baráti vacsorán. Az anekdota szerint a díva a kedves fogadtatáson felbuzdulva felpattant az asztaltól, odébb rúgott egy széket, majd így kiáltott fel: „Hurrá, gyerekek! Még egyszer, még egy tánc, talán ez az utolsó!” És valószínűleg így történt.
Nyitókép: Wikipédia
Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂
