Ciki nyilvánosan megkérni a barátnőd kezét?
Nemrégiben megosztottak egy fiatal lány diplomaosztójáról készült videót, amiben a párja meglepetésként a pódiumon kérte meg a kezét. Persze, egyből felhorkant az internet népe.
A magukat feministának vallóak közül akadt, aki hosszasan fejtegette a véleményét, miszerint: „A férfi ellopta ezzel a pillanatot, ami csak a nőé lehetett volna, másfelől ez utalás arra, hogy a házasságot válassza a karrier helyet.” Majd az illető hozzátette: „Ne menj hozzá!” Ezt azért meredek következtetésnek tartom. Számomra nem ez jelenti a feminizmust. Feltételezem, hogy szegény fiú sem agyalt rajta, vajon milyen rejtett passzív-agresszív utalásokkal gazdagíthatná a leánykérést.
Ami érdekesebb, az az, hogyan reagáltak a férfiak az ominózus videóra. A többség szerint valóban gáz dolog valakit nyilvánosan megkérni, a helyszíntől, helyzettől függetlenül. Ahogy megjegyezték: „A közönség előtti kézkérés nem kettőtökről szól, hanem a saját egódról”… „Nem hagyod meg a lehetőséget neki, hogy nemet mondjon…”
Amikor az én kezemet kérték meg anno, valóban meghitt, romantikus pillanat volt, ami csak kettőnkről szólt. Mégis, titkon kissé csalódott voltam. Szerettem volna egy hatalmas, nyilvános lánykérést. Ez számomra olyan pillanat volt, mikor igenis akartam azt a nagyívű, felszínesként fémjelzett gesztust! Világgá akartam kiabálni a boldogságunkat. De minél többször gondoltam vissza arra a pár percre, annál inkább láttam benne a szépséget, mindazt, amit a párom érzett és éreztetni akart. Hogy mindez csak a miénk, ahogy mi is csak egymáséi vagyunk. Tökéletes volt. Rájöttem: bárhol, bárhogyan kért volna meg, mindenképpen az lett volna. Mert akkor és ott ő volt a tökéletes a szememben.
Megértem, hogyha valaki erre az intim csöndre vágyik, ahogy azokat is, akik egy hatalmas ünneplésre.
Nem tisztem megítélni, mi lett volna a legjobb a videóban szereplő lánynak. De a kommentek gyöngyszemeit elnézve úgy éreztem, valami erősen elgurult megint… „Ez csak az egóról szól!” – Gondolom, arra célzott a költő, hogy a férfi megpróbál a középpontba tolakodni valamilyen módon, holott ez szíve hölgyéről kellene, hogy szóljon. A fene se tudja, de a lánykéréshez kell valaki, aki megkéri azt a szegény lányt. Tehát az eljegyzés kettejükről szól. Olyan videót pedig még nem láttam, ahol a leendő vőlegény feltűnési viszketegségében kitakarta volna a menyecskét a képből.
„Nincs lehetősége nemet mondani!” – Amikor megkéri egy férfi a választottja kezét, általában már jó ideje együtt van a kiszemeltjével, nem pedig egy gyanútlan járókelőt támad le az utcán. Tehát tisztában van vele, hol tart épp a kapcsolatuk, hogyan gondolkodik a másik a házasságról, egyáltalán adottak-e a körülmények mindehhez. Ha csak akkor derül ki, hogy tévedett kettejükkel kapcsolatban, mikor már előtte térdel, akkor a gondok valószínűleg nem a gyűrűvel kezdődnek.
„Ne menj hozzá!” – Állítják a magukat feministáknak vallók, hiszen ezen a gesztuson tisztán meglátszik, hogy hősünk milyen tolakodó, egocentrikus, sőt, mi több, soviniszta természet. Ami megintcsak hajmeresztő. El tudom képzelni, hogy ilyen helyzetben a srác megkér valakit a családból, hogy foglaljon el jó előre egy megfelelő helyet, ahonnan kamerázni tud. Előtte megbeszéli a dékánnal (vagy azzal, aki épp átadja a diplomát) és a többi érintettel, mire készül. Titokban, esetleg egy-két hozzátartozó beavatásával elmegy gyűrűt vásárolni. Toporog a katedra mellett átizzadt pöndölyben, végigvárva a névsort, míg nem szólítják a barátnőjét a pódiumra. Nagy levegőt vesz és felkászálódik a párja elé. Lehet, hogy nem fogsz velem egyetérteni, de találkoztam már jó pár soviniszta gesztussal zsenge életem során – ez valahogy nem lenne listavezető nálam.
Te mit gondolsz? Hibázik az, aki nagy nyilvánosság előtt, akár levideózva kéri meg a kedvese kezét? Valóban tolakodó gesztus, ami tönkretesz egy, az intimitásról szóló pillanatot, a magánéletetek egy részét? Vagy épp ellenkezőleg: ezek a gesztusok csak még meghatóbbá és emlékezetesebbé tesznek egy alapvetően is szép mérföldkövet a számotokra?
Nyitókép: Unsplash