Mi ketten lehettünk volna egymásnak a minden

Lehettünk volna barátok. Cinkosok és szövetségesek. Megbeszélhettük volna eltévedt utunk történéseit, az átgondolatlan lépéseinket, a fájó bukásainkat, és adhattunk volna egymásnak elegendő reményt, hogy ez a hullám is véget ér egyszer. Mert semmi sem tart örökké, nem igaz?

Lehettünk volna szeretők. Egymás gondolatai. Lehettél volna a levegő, amit belélegzek, és a fájdalmam, amit minden nap elengedek magamból. Lehettél volna a férfi, akire megéri várni, aki nem bánt, nem sért, nem szegez a falnak és nem érezteti, hogy csak egy vagyok a sok közül.

Lehettünk volna eltévedt utazók, akik ugyanarra az útra léptek. Akik kézen fogva zuhannak a mélybe és később együtt repülnek a magasba. Eltévedt utazók, akik biztos pontjai lesznek egymásnak. Akik nem szégyellik elmondani a legféltettebb titkaikat, akik mernek csupaszra vetkőzni egymás előtt.

Lehettünk volna testvérek, olykor lehettél volna bátyám helyett bátyám, akinek megengedem, hogy féltsen, hogy úgy lásson, ahogy senki ezen a Földön. Aki kiabál velem, ha nem jó irányba megyek, ha érthetetlenül cselekszem, mégis történjen bármi, szeretettel öleli körbe a szívem.

Lehettünk volna nagy álmodozók, akik sosem ismerik el, hogy nem akarnak a valósággal szembenézni, akik hagyják, hogy ringassa őket a képzelet, mert ott nincs fájdalom, nincs csalódás, nincs nélküled, nincs nélkülem.

Lehettünk volna egymás sebei, mert úgysem lett volna jövőnk. Te erős vagy, én melletted túl gyenge. Te sebezhetetlen, én helyetted is sebezhető. Te egy küzdő, én egy megelégedő. Te Férfi, én Nő.

Lehettünk volna őszinték, tudod, amikor nem hagysz hátra szó nélkül, amikor nem csak a veszekedés éltet már minket, nem ez lobbantja be a tüzet, nem ezért nem lép egyikünk sem. Lehettünk volna szerelmesek. Gyerekesen vagy felnőttesen, egyetértésben vagy veszekedősen. Megélhettük volna a felismerést, hogy nem akarunk egymás nélkül élni ebben a világban, mert megéreztük, hogy képesek vagyunk önmagunknál még egymást is jobban szeretni.

Lehettünk volna egymás csalódásai. Amikor nem tudjuk félretenni az elvárásainkat. Amikor az igényeinket képtelenek vagyunk formálni. Amikor minden cselekedet ellenére sem vagyunk képesek egymás mellé megérkezni.

Forrás: Unsplash

Lehettünk volna emberek gerinccel. Akkor történhetett volna bármi is, sosem felejtjük el a legfontosabbat, hogy nem élünk vissza egymás szeretetével, nem használjuk ki egymást és nem felejtünk el szólni, ha valami már nem jó. Ahol tisztelet van akkor is, amikor már minden elveszett.

Annyi minden lehettünk volna egymásnak. Egy szép emlék, egy soha véget nem érő barátság, egy jó lecke, ami közelebb visz önmagunkhoz, egy beteljesületlen szerelem, amire mindig jó lesz visszagondolni.

Helyette lettünk egymás szívében az üresség. Az évek során felgyűlt, túl sok kimondatlan szó fojtotta el a torkunk, olyan sokáig vártunk. Annyit veszekedtünk. Hagytuk, hogy felemésszen bennünket a szeretetlenség. Hagytuk, hogy minden pillanatban egyre távolabb kerüljünk. Már nem voltunk ott. Nem láttuk egymást. Úgy küzdöttünk egymás ellen, mintha minden, amit valaha szerettünk egymásban, sosem jelentett volna semmit.

Lehettünk volna egymásnak, egymásért. Szeretetben.

Lehettünk volna a minden.

Nyitókép: Unsplash