Még ki se hűlt az exed helye az ágyadban, máris ott az új szerelem?

Arról a jelenségről van szó, amikor egyik kapcsolatból ugrunk fejest a másikba, gyászidő és kreatív sabbatical nélkül. Vajon mi rejlik emögött: bátorság, vakmerőség – vagy épp ellenkezőleg, páni félelem?

Érdekes a jelenség, amikor egyik kapcsolatból a másikba evezünk, anélkül, hogy megéltük volna a kettő közötti egyedüllét természetes gyászidőszakát. Pszichológusok szerint nagyjából fele annyi idő szükséges ugyanis egy kapcsolat elgyászolásához, amennyi ideig az tartott. Egy hatéves kapcsolat esetén tehát három esztendőre van szükség arra, hogy exünket elengedjük, a szükséges tanulságokat leszűrjük, és helyreállítsuk a folyamat során szerzett sérüléseinket.

Sokan azonnal egy új kapcsolatba rohannak

Felezési idő ide vagy oda, sok ember van, aki az egyik kapcsolatból azonnal – szünet nélkül – a másikba lép. Aki mellett az ágyban még csak ki se hűlt az exe helye, máris ott az új szerelem fogkeféje és papucsa a fürdőszobában. A jelenség gyakoribb, mint hinnénk, és mindenképpen érdemes elmélázni rajta. Tény persze, hogy sokszor nincs mögötte különösebb lelki ok: sokan nem állnak meg a maguk lábán anyagilag vagy épp az élet gyakorlati dolgainak terén, így aztán ők egy megromlott kapcsolatban éppen addig a pontig maradnak, amíg egy új potenciális partner színre nem lép.

A szorongó kötődő jó eséllyel társfüggő lesz

Ez egyszerű számítás, puszta gazdasági megfontolás. De mi van azokkal, akik megtehetnék ugyan, hogy a maguk lábán is a korábbihoz hasonló színvonalon éljenek, azonban mégis megvárják az új partnert a kiugráshoz? Nos, a pszichológia szerint ez leginkább a szorongó–aggodalmaskodó kötődési stílussal élő emberekre igaz. Ők azok, akik magas szintű érzelmi expresszivitást, aggódást és impulzivitást, lobbanékonyságot mutatnak kapcsolataikban. Igénylik az állandóan magas hőfokon izzó romantikát, a látványos szenvedélykimutatást, az folytonos bizonyságtételt. Néha olyan nagyra értékelik az intimitást, hogy teljes mértékben partnerüktől kezdenek függni: nélkülük valódi önbizalmuk sincsen. Mondjuk ki: társfüggők.

Kép forrása: Unsplash

Amikor az alapkapcsolat hullámvölgybe kerül, a másik személy megszűnik az a referenciapont lenni, aki biztos önszeretet és önbizalom forrása. A szorongó kötődő ilyenkor hajlamos imtim, érzelmi – és akkor testi – kapcsolatot kialakítani az első olyan emberrel, aki az izzó romantikát, a látványos szenvedélyt és a folytonos bizonyságtételt képes megadni… vagy legalábbis úgy tűnik, hogy hajlandó erre. Ilyenkor a sérült kötődő az új személyben felnagyítva, a régi partneréhez képest megsokszorozva látja azokat az erényeket és értékeket, amelyek eddig hiányoztak a kapcsolatából. A pasim otthonülő? Hú, ez a srác meg imád utazni, kirándulni, bulizni. A férjem nem mer kockáztatni, mindig biztosra megy? Ez a pasi meg a kriptovaluták császára, és milyen merész!

Egy új partnerrel próbálja folytatni az előző kapcsolatot

A szorongó-aggodalmaskodó kötődő ilyenkor az eddigi párjával közösen írt fejezetet igyekszik továbbvinni az új szereplő bevonásával. Azt az érzelmi biztonságot, önbizalmat, önszeretet és intimitást, amit a sok éve meglévő párjával éveken keresztül teremtett meg, kivetíti az új szerelemre, mellé pedig behozza a képletbe azokat az erényeket és értékeket, amelyek a régi társból hiányoztak, most viszont végre rájuk bukkant. A fájdalmas űrt, ami egy szakítással, válással törvényszerűen együtt  jár, azonnal betömi ezekkel az intenzív, sokszor eufórikus érzésekkel. Magának pedig úgy keretezi a történetet, hogy végre valahára hazatalált, magasabb szintre lépett.

Kódolva van a pofára esés, ha mi magunk nem változunk

Nem állítom, hogy nincs olyan, hogy valaki tartós, igazi társra lel a korábbi kapcsolatából épp csak kilépve, de a szomorú igazság az, hogy többnyire nagy pofára esések követik ezeket a fellángolásokat. Idővel kiderül, hogy az új befutó se tökéletes. A mi saját hiányosságaink, hibáink, rossz reakcióink pedig továbbra is ugyanazok, amelyek az eddigi kapcsolatokat megnehezítették. Szorongó kötődőként a megerősítést, érzelmi biztonságot, lángoló szenvedélyt továbbra is kívülről várom, és csak a pasi neve és fizimiskája változott meg, az én attitűdöm és a kapcsolatot befolyásoló tényezők nem. Ezzel szemben amikor egy hosszú kapcsolat, házasság után gyászidőszakot tartok, van időm dolgozni magamon, hogy legközelebb ne lépjek ugyanabba a folyóba…

Nyitókép: Unsplash