Gyerektartásból biztosítod a luxus életed?

“Kétszázötvenezret követel a két gyerek után. Olyan listát adott le a bíróságnak, hogy az ügyvédem dobott egy hátast. Benne volt az évi két tengerparti nyaralás költsége is három főre…” – meséli egy haverom a válása után. Nem újdonság a jelenség: az egyszülős csoportokban gyakran alakul ki élénk vita a hat számjegyű gyerektartás körül. Per gyerek, persze. 

Naponta hallunk azokról az apákról – ha ugyan annak nevezhetjük őket -, akik atyai kötelességüket letudják azzal, hogy a fizetésükből levonásra kerül 20-30 ezer forint tartásdíj. Ők a csemetével többnyire egyáltalán nem tartják a kapcsolatot, így természetbeni juttatás eleve kizárt. Ismerjük azokat a szomorú eseteket is, amikor az apa direkt feketén dolgozik, hogy véletlenül se tudjanak gyerektartást vonni tőle.

Éppen ezért most az érem másik oldaláról lesz szó: azokról az alapvetően alacsony keresetű anyákról, akik a válás után irracionálisan magas gyerektartás kikövetelésével igyekszenek fenntartani korábbi életminőségünket. Azt, ami egyedül már nem menne, de úgy érzik, az nekik jár.

Mit fedez a gyerektartás?

 

Ha félretesszük a személyes érzéseket, a jog nyelvén a különélő fél által fizetett gyerektartás nagyjából annak az összegnek a fele, amennyibe a gyerek alapvető szükségletei kerülnek. Lakhatás, étkezés, ruházkodás, ha szükséges, orvosi ellátás, fejlesztések. Ez az összeg természetesen széles skálán mozog, hiszen jóval többet kell költeni egy halmozottan sérült gyerek ellátására, mint egy makkegészséges, hétköznapi iskolában jól teljesítő gyerekére.

Csökken a lakhatás gyerekre eső része, ha az anya saját tulajdonú ingatlanban lakik, és rajta kívül más kereső is beszáll a rezsibe (például a nagyszülei vagy az anya új párja). Más a helyzet egy kis faluban, és más Budapest belvárosában – a gyerektartás kereteit megállapítani tehát igen komplex feladat.

Mi a gyerek valódi szükséglete?

 

Létezik egy sor olyan tényező, amit már igen szubjektív, hogy alapvető szükségletnek számoljuk-e: van, aki nem vár hónapokat a TB alapú kezelésre, hanem ha kell, a gyereket magánorvoshoz viszi. Lesz, akinek fontosak a különórák, magánórák, fejlesztések, másnak nem. Az a szülő, aki a gyerekkel együtt él, mindig többet tesz a kalapba természetben, mint a különélő fél: ő intézi a napi logisztikát, ő marad otthon a beteg gyerekkel, ő jár fogadóórára, szülői értekezletre, iskolai ünnepségre, ő gondoskodik az ünnepnapok és nevelés nélküli munkanapok során a gyerekről stb. Mindez bizony rengeteg idő és pénz pluszban, amit aligha lehet pusztán anyagi értelemben megfogni.

Az ügyvéd, akit kérdeztem, elmondta: az általános tapasztalat szerint egy átlagos – tehát nem halmozottan sérült vagy speciális fejlesztési igényű – gyerek havi 80-100 forint közötti összegbe kerül, erre jönnek még a rendkívül kiadások (szemüveg, nyári tábor, évszakváltó ruházkodás stb). Éppen ezért a gyerektartás átlagos összege nagyjából ennek az összegnek a fele – figyelembe véve, hogy a gyerekkel együtt élő szülő az, akihez a családi pótlék és a családi adókedvezmény összege is befut.

Vagyis 40-50 ezer forint az a minimum összeg, amit reális elérni a bíróságon ma Magyarországon, emellett pedig a rendkívüli kiadások felezését. Ezt az összeget általában meg is szokták ítélni azoknak, akik megengedhetik maguknak, hogy végigcsinálják a kapcsolódó procedúrát – mert sajnos ez is privilégium.

Mi van, ha a másik szülő jóval többet keres?  

 

Úgy gondolom, hogy az a különélő fél, aki ezt az alapvető kötelezettséget nem teljesíti, a saját gyereke életminőségét rombolja. Aki vállalta, hogy gyereke van, annak ezzel a havi 40-50 ezer forinttal – évi néhány alkalommal a nagyobb kiadással – számolnia kell. Ha az édesapa – vagy különélő édesanya – kimondottan magas keresetű, és ahhoz képest is csak ezt az összeget fizeti ki a gyereke után, az morálisan mindenképpen kifogásolható (hogy létezik, hogy nem mindenből a legjobbat akarja a gyerekének?!), de jogilag aligha lehet belekötni.

Amikor viszont a gyerekkel együtt maradó fél, az exe vagyonából akarja saját korábbi életmódját fenntartani, akkor az mind morálisan, mind pedig jogilag aggályos… és egyben dühítő is.

A másik szülőt nem kell eltartania az elvált félnek

 

“Ugye nem gondolja komolyan, hogy meg fogom hívni évi két tengerparti nyaralásra úgy, hogy otthagytam nekik a közösen vásárolt házat a gyerekek miatt, én pedig albérletben nyomorgok?!” – tette fel a költői kérdést a haverom, aki egyébként kimondottan magas keresetű középkorú apukának számít, aki imádja a kiskamasz lányait. Az anyuka élete legnagyobb részében eltartott volt, jelenleg egy butikban dolgozik, ahol átlagbért keres – nyilvánvaló, hogy ebből nem futná a korábban megszokott vakációs lehetőségekre. “Majd én elviszem a lányokat nyaralni az én apaidőmben, ő meg oldja meg a saját vakációját, ahogy akarja” – dohogott teljes joggal az egyébként kétségkívül elkötelezett apuka.

Amikor a szürke- és feketezónában tevékenykedő apukákat szidjuk, akik évek óta egy cent gyerektartást se fizettek, vagy amikor dohogunk, hogy még az a szűk 30 ezer forint is késik, akkor azért jusson eszünkbe az érem másik oldala is. Azok az anyukák, akik a maguk hajdani, exüknek köszönhető életszínvonaluknak a pótlását is a gyerektartás kereteibe ágyaznak. Elvégre az éppúgy erkölcstelen, mint teljesen megúszni a fizetést.

Nyitókép: Midjourney