Vékony pasi pici, duci lánnyal – ezek vagyunk mi, és szeretjük egymást!

Utálok korán kelni. Mintha egy kútból húznának ki a vakító valóságba. Oldalra fordulnék, aludnék tovább, de ő nincs mellettem.

Fény szűrődik a fürdő felől, és öklendezés hangja. Petra erőszakkal hánytatja magát… Dühös vagyok, mert miattam csinálja. Tudom, mit él át, és most fogyott el türelmem. A gének gonosz játéka, hogy nálunk mindenki dundi, csak én lettem vékony piszkafa.

Mindig csúfoltak emiatt. Ekkor kezdődtek az emésztési problémáim a szorongások miatt. Rettegtem, görcsöltem szinte mindentől: a sulitól, mások véleményétől, és a lányoktól is. Pánikbeteg lettem. Addig fajult a dolog, hogy kórházba kerültem. Félholtan, csontsoványan a csöpögő infúziót bámulva már lemondtam az életről. A családom szeretete mentett meg.

Mindent megjártam, pszichológust, étkezési tanácsadót, csoportterápiát. Anya nem győzött kajával tömni, a haverok pedig velem edzettek. Évekbe telt, de túl lettem az étkezési problémáimon. Szigorú napirendet tartottam, hogy mikor, mit, mennyit egyek. Az egyetemet és a hétköznapokat is így éltem túl.

Ma már jól érzem magam a munkahelyemen. Fiatalos, vagány csapat, jó hangulat, rendes főnök. Meló előtt minden reggel betértem egy pékségbe, ott ismertem meg Petrát. Megakadt a szemem a mosolygós szemű, kicsit molett, gesztenyebarna lányon. Mindenkihez volt egy-két kedves szava, hozzám is.

Már tudta, hogy mit kérek, én pedig szóvá tettem, mikor nem ő volt a pultnál. A kolléganője habozás nélkül lecsapta a magas labdát. „Petra, itt van a jóképűd!” – kiáltotta. Fülig pirultunk mindketten, amikor kijött a raktárból. Aznap randevút kértem tőle, és kézen fogva sétáltunk haza.

FORRÁS: UNSPLASH

Pár hónap múlva összeköltöztünk. Az unokanővérem esküvőjén mutattam be a családnak. Volt, aki furcsán nézett rám:  hogyan jöhettem össze egy ilyen kis vitamingolyóval? Szerencsére ő nem hallotta a megjegyzéseket, a szüleim és a nővérem pedig azonnal befogadták.

A fotós barátunk egy rólunk készült képet mutatott, amikor elpanaszoltam neki mások véleményét. Annyit fűzött hozzá, hogy szerinte boldogabbak vagyunk, mint az ifjú pár. Igaza volt. Senki nem ölelt még úgy, mint Petra!

Nem érdekelt, hogy hány kiló, vagy milyen magas.

Lehetett bármilyen nehéz a napom, ha csak rá gondoltam, úgy éreztem, mindenre képes vagyok. Imádtam vele lenni, együtt főzni, vagy csak esténként lopva nézni, ahogy a telefonját böngészi. Az esküvőt terveztük, amikor szóba jött a ruha. Hogy fog beleférni, hol talál az ő méretében? Hiába győzködtem, hogy minden tökéletes lesz, hajthatatlan volt, hogy fogyókúrázni kezd.

Csak tetézte a dolgot, hogy az egyik kolléganőm nyomulni kezdett rám. Szofi igazi modell alkat, aki után sorban fordulnak meg a pasik az utcán. De amennyire szexi, olyan aljas is. Bejárt a pékségbe, és megjegyzéseket tett, hogy úgyis megszerez magának.

Nem győztem Petrát vigasztalni. Egyre kevesebbet evett – és mikor rájöttem, hogy mit csinál éjszakánként, betelt a pohár. Sosem érdekelt az alkata, úgy szeretem, ahogy van. Elmondtam, hogy milyen életem volt, pedig szégyelltem a titkom. Annyira mérges voltam, hogy beszéd közben levettem a jegygyűrűt, és az asztalra csaptam.

Hiába nyúlt utánam, meg sem álltam az irodáig. Ott félrehívtam Szofit, és kegyetlenül kiosztottam. Az sem érdekelt, ha kirúgnak, de nem tűrtem, hogy bántsák a nőt, akit szeretek. A nap végére kitisztult a fejem a dühtől. Elfogott a pánik, amikor nem találtam a gyűrűt az ujjamon – akkor esett le, hogy mit tettem.

Hívtam Petrát, de ki volt kapcsolva, a munkahelyén pedig szabadnapot kért. Rohantam haza, és közben átkoztam magam a történtekért. Akkor nyugodtam meg picit, amikor égett a lámpa a lakásunkban. Csak álltunk egymással szemben a megterített asztalnál. Egész nap a konyhában szorgoskodott, nem ismerek nála jobb szakácsot. A gyűrűmet tartotta a kezében – poénos volt, hogy ő húzta az ujjamra.

– Soha többé! – mondtam, arra gondolva, hogy mikor veszem le legközelebb…

Talán külsőleg nem mi vagyunk az álompár, de ha egymásra nézünk, tudjuk: megtaláltuk, akit kerestünk. Szeretjük egymást, és nekünk ez mindennél többet ér.

Nyitókép: Unsplash