Hogy lesz egy szerető feleségből keserű hárpia?

Emese durcásan ült Zoli mellett a kocsiban. A férje hetekig kérlelte, mire beadta a derekát, hogy kísérje el a céges vacsorára. Sosem járt még a párja munkahelyén, de feltűnt, hogy Zoli legtöbbször vidáman tér haza.

Ez a jókedv addig tartott, amíg beszélgetni nem kezdtek. Már kilenc éve voltak házasok, és fényévekre is lehettek volna egymástól, annyira kiveszett kapcsolatukból a meghittség és az intimitás. Emese megkérte az árát, hogy részt vegyen a bulin. „Ne is álmodj, hogy karácsonykor elmegyünk a nővéredhez!” – szögezte le.

Örömöt okozott, hogy irányíthat a házasságukban. Zoli rengeteget dolgozott, gyakran még otthon is. Igyekezett kényelmes életet teremteni a családjának, de valamit ő is elvesztett útközben. Megadóan hajtotta le a fejét, mikor Mesi azzal korholta, hogy fogalma sincs, hányas cipőt hord a kicsi, vagy a nagylány hol jár az olvasókönyvben.

A nő pedig úgy érezte, hogy minden az ő nyakába szakadt, míg párja a munkába temetkezik. Néha fel-felcsillant a harmonikus kapcsolat reménye: Zoli nem feledkezett meg az évfordulókról, és néha spontán beállított egy hatalmas csokor virággal, viszonzást remélve a közeledésre.

Emese viszont ilyenkor is hárított…

A bulin aztán meglepődve tapasztalta, hogy milyen kedvesen fogadták őket. Nem gondolta volna, hogy Zoli ennyire népszerű a munkahelyén. A vidám légkör kezdett az agyára menni, úgy érezte, mentem megfullad. Kimentette magát a semmitmondó beszélgetésből, és a mosdó felé indult.

Meglepődött a helyiség tisztaságán. Itt abszurd módon végre friss levegőhöz jutott. Épp rendezni próbálta a gondolatait, amikor vihogó nőcskék léptek be a mellékhelyiségbe. A fülke pici résén keresztül felismerte őket. Pont azok voltak, akik egész este olyan sejtelmesen mosolyogtak rá. Fiatalok, vidámak és kívánatosak – gondolta. Mint amilyen ő volt tíz évvel ezelőtt.

– Nem értem, Zolcsi mit eszik ezen a nőn – fakadt ki az egyikük, miközben a tükörbe nézve rúzsozta magát. – Egy mosoly el nem hagyná az arcát egész este. A férjével is lekezelően beszél, az meg önfejűen hűséges hozzá. Gőze sincs, milyen szerencsés!

– Szült neki két gyereket – felelte a másik. A hangja alapján felismerte férje titkárnőjét.

– Ugyan már, Hanna! Egy pasi sem bírja ezt sokáig! Fogadni mernék, hogy ráadásul még frigid picsa is.

– Honnan veszed?

– Megérzem. Ismersz, ezen a téren tévedhetetlen vagyok! – vágta rá a nő flegmán. – Majd ha pofára esik, magához tér. Zoli túl jó neki!

Gúnyosan nevettek, miközben kiléptek a folyosóra. Emese keserűen hallgatta végig a párbeszédet. Aztán kilépett a fülkéből. A tükörből visszanéző arc mintha nem is ő lett volna. A férjén is meglátszott az elmúlt tíz év, mégis, mintha most vált volna igazi férfivá.

FORRÁS: UNSPLASH

A lányok szavai égető aggodalmat ültettek el benne. Vajon meddig vár még rá Zoli? Keveset van velük, de imádja a gyerekeket, és még mindig kívánja őt. Ő pedig folyton nemet mond. Vajon mikor fordul az érdeklődése más nő felé? Nem is kellene messzire mennie…

– Nem! – szaladt ki a száján önkéntelenül. Maga is meglepődött a dühös hárpián, aki visszanézett a tükörből. Ez nem lehet ő! Ő nem ilyen! Mély levegőt vett, megigazította a sminkjét, kihívóbbra, mint volt. A folyosón keresett egy csendes zugot, ahol elintézett egy telefont. Majd megkereste a párját, aki épp a munkatársaival beszélgetett. Mosolyogva kimentette, majd félrehívta.

– A gyerekek ma este a bátyámnál alszanak. Menjünk haza, otthon vár az igazi buli! – súgta olyan csábítóan, mint a kapcsolatuk legelején. Zolinak elakadt a szava. A nő kacéran megsimogatta férje fülcimpáját, miközben megcsókolta. Összebújva indultak haza.

Nyitókép: Unsplash