Két fájdalmas év az életemből: ennyit vettél el tőlem szeretőként…
Csak nézem őt tisztes távolságból, valahogy úgy, hogy sose vegye észre. Úgy, hogy ne lásson meg. Kicsit olyan nekem, mint komor időben a felhők mögül előbújó, halvány napsugár.
Melegséget ad a létezésemnek, értelmet az érzéseimnek. Nem erőfeszítés rá gondolni. Elképzelni az elképzelhetetlent. Elérni vele az elérhetetlent. Jó lett volna…
Most mélyen magadban elítélsz majd: szerető voltam. A rengeteg terápia és az elfojtott érzéseim felszínre hozásának eredménye, hogy most már úgy tudom ezt leírni, hogy nem bántom magam miatta. Egy nős, kétgyermekes férfit szerettem, akiért évek óta, minden percben sóvárogtam.
Az igaziként tekintettem rá. Próbáltam ismerkedni, másoknak is esélyt adtam, de a vége ugyanaz lett. Egy se veled, se nélküled kapcsolat részese lettem. Hazudnék, ha azt mondanám, nem élveztem. De. Újra és újra belehemperegtem abba a mocsokba, amit egy ilyen kapcsolat adni tudott. Azt hiszem, az ilyen embereket nevezi a társadalom erkölcstelennek.
De hívj, ahogy akarsz, megértelek. Lehetek neked a szomszéd liba, aki nem tudja, jó dolgában mit csináljon. Vagy egy nő a legfelső emeletről, aki mindig szűk szoknyában jár és szerinted kirívóan öltözködik. Elképzelni sem tudod, hova járhat dolgozni, vagy mivel foglalkozhat egész nap, ha ehhez ez kell…
De lehetek egy magát nagyra tartó, öntelt picsa is, mert csak azt látod, hogy egyedül vagyok, és minden este egy üveg borral a táskámban érkezem haza. Nem járnak hozzám sem barátok, sem pasik, de mindenem megvan. Vagy lehetek egy átlagos ember, aki felett szépen lassan eltelik az idő. Ítéletet mondasz, így vagy úgy, és én ezt totál megértem. Saját magamat is elítéltem. Ma már nem teszem.
Az elején még pezsgett a vérem, és elnyomtam magamban azt a puszta tényt, hogy én vagyok a felesleges harmadik egy kapcsolatban. Egy plusz kellék egy valaha jól működő házasságban, ahol tisztelet és őszinteség helyett titkok és árulások rejlenek.
Az elején még izgalmasak voltak a titkos üzenetek, a meglepetések, a vágyódás az érintése után, miközben hazugságot hazugságra halmoztunk. Nem törődtem azzal a nővel, aki mellé a férfi – akit úgy éreztem, szeretek – minden este lefekszik. Nem törődtem a viszonyukkal.
FORRÁS: UNSPLASH
Jogosan kérdezhetnéd meg: mit szerettem egy olyan pasiban, aki képes erre? Nem gondoltam, hogy majd velem is megteszi ugyenezt? Nem gondoltam. Teljes meggyőződéssel jelentettem ki saját magamnak, hogy mellettem szabadabban létezik, mint a felesége mellett.
Teljes meggyőződéssel jelentettem ki, hogy ha én stabil vagyok és szeretetet adok, történjen bármi is, ott vagyok, akkor ő is hamarabb rendezi a dolgait. Nem mertem megkérdezni a 2 év alatt, amit együtt töltöttünk, hogy mikor hagyja már el a feleségét. Miről nem tudhatok még, ami összekovácsolja őket talán egy életre?
És ahogy most felidézem, eszembe jut még egy fontos kérdés, amit sosem tettem fel magamnak: hol voltam én ebben a történetben?
Én voltam a valakire váró, folyamatosan stabil menedéket nyújtó nő. Vártam, és közben néztem azt a férfit, akit úgy szerettem. Azt kérdezed, miért tettem ezt magammal? Vagy inkább azt kérdeznéd, miért tettem ezt másokkal? Nem tudok rá válaszolni. Nem így neveltek. És nem is ezt láttam. Az én szüleim mélységes tiszteletben és szeretetben élnek egymással a mai napig.
Már nincs meg a pezsgés. A rengeteg elmaradt titkos üzenet és meglepetés után már csak fájó őszinteség van – saját magammal szemben. A férfi nem döntött. Nem akart dönteni. Én pedig nem akartam tovább várni.
Bár nem ezt gondolod rólam, de hiszek a szerelemben, a tiszteletben, az őszinteségben – de legfőképpen hiszek önmagam szerethetőségében. Hiszem, hogy a legrosszabbak is indulhatnak tiszta lappal, és ha eleget vezekeltek és megérezték a döntéseik súlyát, akkor új szintre léphetnek.
Kiléptem abból a szennyből, ami meghatározta a napjaimat, és maradt a fájó magány, egyedül. Nem nyúlok a telefonért, nem várom a meglepetéseket. Azt várom, hogy újra önmagam legyek. Gyászolom azt a nőt, aki voltam, és szeretettel akarom üdvözölni azt, akivé ezáltal váltam.
Az a nő akarok lenni, aki mindig jókedvű, intelligens, nincs tele titkokkal, és aki sosem menne bele egy számára méltatlan helyzetbe. De van valami, ami nehezen múlik: az érzés, hogy hiányzik. A szeme, az érintése, a szavai, a közös pillanataink. Ezért csak nézem tovább tisztes távolságból, úgy, hogy sose vegye észre…
Nyitókép: Unsplash
