Férfibecsület: Nem hagytam el a beteg feleségem, de téged szerettelek!

– Élj egy kicsit, apa! – csengtek fia szavai Bendi bácsi fülében. Az öreg napokig gondolkodott ezen, miközben a tavaszi munkákat végezte kertjében. Hosszú éveken át ez a kis föld volt minden vigasza.

Egyedül maradt. Megnyugtatta, hogy a gyerekei boldogságban élnek, amiben neki alig volt része. Látogatták ugyan az unokákkal, és a régi munkahelyére is visszahívták, ha a segítségére szorultak, mégis magányosan teltek a napjai. Csendben viselte az egyedüllétet, és őrizte a titkát.

Sokszor gondolt arra, hogy másképp alakult volna az élete, ha sok évvel ezelőtt elhagyja feleségét az ő Mátkájáért. Nős volt, mikor találkozott Mártival. A kedves, folyton kacagó, gömbölyded nő elcsavarta a  fejét. Teljesen más volt, mint az örökösen elégedetlenkedő felesége. Egyetlen szóval is képes volt őt felvidítani. Nem volt szokás a válás a családjában, de akkor nagyon közel állt hozzá.

Tudta, hogy nehéz élet várna rá: mások és a családja rosszallása. De elég volt csak Mártira gondolnia, és máris minden könnyebbnek tűnt. „Együtt sikerül!” – gondolta magabiztosan. Készült a kellemetlen színvallásra, mikor munkahelyén érte a hír, hogy a feleségét baleset érte. Nem úgy nevelték, hogy cserben hagyja a családját. Főleg, amikor a neje az életéért küzd.

Remegve fogta meg Mártikája kezét, és mondta el a történteket. Együtt sírtak, majd elköszöntek egymástól. A férfi még sokáig bámulta a nőt, ahogy távolodott tőle az utcán. Érezte, hogy nem lesz boldog nélküle. De maga teremtette ezt a helyzetet, nincs joga panaszkodni.

FORRÁS: UNSPLASH

Lenyelte könnyeit, és a kötelességei felé fordult, amik vártak rá. „Egy férfi nem nyafog, teszi a dolgát, és kész! Ezért férfi” – csengtek a fülében katonatiszt apja kemény szavai, míg lépésről lépésre távolodott a boldogságtól. Gondját viselte betegeskedő feleségének és a gyerekeknek.

Csendben teltek az évek. Mindent tudott Mártika életéről. Fájó szívvel reménykedett, hogy a férje legalább úgy szereti a nőt, mint ő. És a szakítás ellenére sem felejtette el a név- és születésnapját. Minden évben egy-egy szál virágot hagyott a padon, ahol utoljára találkoztak.

Elsuttogta a köszöntést, majd az elvárásoknak eleget téve élte tovább napjait, egészen a felesége haláláig.

Végig mellette volt a kórházban. Fogta az asszony kezét, amikor az utolsó szavaival elköszönt tőle.

– Jobban is szerethettelek volna, Benedek! – hallotta a reszkető hangon kimondott szavakat.

Aztán tisztességgel gondozta az elhunyt sírját, és bár nem hangoztatta, napról napra jobban szenvedett a magánytól. Rengetegszer gondolt az ő Mátkájára, miközben a virágokat ápolta a kertjében. „Élj egy kicsit!” – ismételgette magában fia szavait. Annyi egyedül töltött év után miért is ne?

Borotválkozás után a tükörbe nézett. Felette sem múlt el nyomtalanul az idő, de még jól tartotta magát. A ráncai mélyebbek lettek és megszaporodtak, de szemében még mindig ott csillogott a csibészes huncutság. Talán egy próbát megér. Nem riadt vissza az új dolgoktól, a közösségi oldalaktól sem. Napokig fogalmazta a levelet, miután megtalálta Mártit a Facebookon.

Régről ismert remegéssel küldte el a gondosan megírt sorokat. Napok teltek el a válaszig, de végül megérkezett. Ő pedig újra fiatalnak érezte magát, ahogy a várt randevúra készülődött. Megannyi kérdéstől tartott, de ahogy meglátta a szintén özvegy Mártikát, a régi érzés járta át a szívét.

Úriemberként udvarolt az asszonynak. A hosszú évek után már nem kellett titkolni az érzéseit. Rövid győzködést követően Mártika Bendi bácsihoz költözött. Az öreg minden reggel kávéval várta az ő Mátkáját, aki hiába tartott attól, hogy túl öregek már olyan bolondsághoz, mint a szerelem – minden jól alakult. Egy reggel az asszony különös kérdéssel fordult felé.

– Megérte rám várni? – kérdezte félve a nő az öreg szemeibe nézve. Bendi bácsi pedig a kezei közé fogta a kedves arcot.

– Megérte érted élni – felelte, majd megcsókolták egymást. Hálásak voltak, mert annyi év várakozás után egy újabb napot élhetnek meg együtt.

Nyitókép: Unsplash