Egy igazi apa nem simogatja “így” a kislányát!
Nagyon kedves ember volt, és remek edző. Ha a közelemben volt, megállás nélkül rázott a nevetés. Már bőven az ötvenes éveiben járt, mégis szívesen töltötte velem az időt. Ilyenkor egész nap beszélgettünk. Minden érdekelte, ami velem történik.
Pár hétig ki kellett hagynom az edzést, kiment a térdem, így a tenisztől is el voltam tiltva. Mikor újra megpillantott a tornateremben, elém szaladt. És átölelt. Boldogan bújtam a nyakához, és olyan melegség öntött el, amilyet még nem éreztem azelőtt. „Talán ilyen lehet az apai ölelés érzése?” – Hirtelen ez a tétova gondolat futott át rajtam.
Az addigi ragaszkodásom nem is volt mérhető ahhoz, ahogy ezután csüngtem rajta. Zavartan figyeltem a többiek rosszalló tekintetét, azt, ahogy összesúgtak a hátunk mögött. „Ne törődj velük! Féltékenyek ránk, mert látják, hogy jó barátok vagyunk. Tudod, kicsikém, ritka, hogy valakinek jó barátai legyenek, ennyi az egész.” Mondogatta Levi. Hittem neki.
Bármit megtettem volna a kedvéért, még akkor is, ha ezek az ölelések sokszor félelmetes és zavaros érzésekkel töltöttek el. Szeretett hátulról hozzám bújni, mert így nem csak egyszerűen átkarolni tudott. Hanem simogatni is.
– Bocs, hogy megkérdezem, de Zsaninak mi baja van? Beteg? – vetettem fel egy ilyen alkalommal, mikor megint kettesben voltunk. Zsani a nevelt lánya volt, a felesége előző házasságából. Két évvel volt idősebb nálam.
– Tudod, nagyon nehéz volt neki, mikor az apukája meghalt – motyogta rekedtes hangon. Elmélyülten simogatta az arcomat, újra meg újra a szám felé kalandozva az ujjaival. A pillantásában, amivel az ajkaimat vizslatta, volt valami különös… Olyasmi, amit akkor még nem értettem. – Három éves volt, azóta nem beszél. Tud, de nem akar.
Valóban. Zsani sosem szólalt meg. A korához képest kicsi és sovány volt, meggörnyedve, csoszogó léptekkel járt, a karjait esetlenül lóbálva. A mozdulatai erőltetettek, szögletesek voltak, mint egy munkában megfáradt öregemberé. Akik nem ismerték, azt hitték, néma, vagy egyszerűen szellemi fogyatékos.
Meg sem fordult a fejemben, hogy Levinek akár egy szavát is megkérdőjelezzem. Viszont hosszú évekig jártam abba a terembe, és ahogy telt az idő, már engem sem volt olyan könnyű átverni, mint annak idején. Kezdetben kétségbeesetten, könyörögve néztem a minket körülvevő felnőttekre.
FORRÁS: UNSPLASH
Undorodó pillantások, indulattól megfeszülő arcvonások, és néma csend. A riadalmamat lassan düh és megvetés váltotta fel. Miért nem segít senki? Miért hagyják szó nélkül? Miért nem védenek meg? Ők felnőttek. Erősek, és ha felemelik a szavukat, valahogy az ő hangjuk jobban kihallatszik a tömegből.
Végül mégis én álltam Levi bácsi elé. Ahogy a kezei hol a melleimen, hol a hátamon, hol a combjaim között siklottak, egyszer csak megállt a mozdulat közben. Érezte, ahogy egész testemben megfeszülök.
– Mi a baj, kicsim? Nem jó?
– Nem.
– Miért nem?
– Mert én csak úgy szeretlek téged, mint az apámat – fordultam felé a vállam felett.
Szégyelltem magamat. Éreztem, ahogy az égető, vörös pír elönti az arcomat. Miért reszket a hangon, miért csak elhaló motyogásra vagyok képes, amikor határozott, “kemény nőként” államat felszegve kellene a szemébe néznem?!
– Értem… – kezdte lassan, de nem engedett el. – Én pedig úgy szeretlek, mint egy kislányt. Az, hogy néha megölelgetlek, megszeretgetlek, egy apa-lánya kapcsolat része. Te ezt nem tudhatod, de az apukák is szokták simogatni a kislányaikat. Érted? Mosolygott.
Tényleg nem tudhattam. Ő pedig megpróbálta elhitetni velem, hogy amit csinál, csinált évek óta, az tulajdonképpen egy teljesen hétköznapi dolog. Minden apa ilyen. De akkor már nem hittem neki. Nem bizonytalanodtam el. Zsani jutott az eszembe. Aki három éves kora óta nem beszélt.
Azóta, amióta Levi nevelte, mert az édesapja meghalt.
Amikor rá gondolok, szívem szerint visszamennék az időben, hogy olyan felnőtt lehessek, aki nem fordít hátat, hanem megvédi őt. De ahogy ehhez a gondolathoz érek, elbizonytalanodom. Kit akarok igazából megvédeni? Zsanit, vagy azt a tízéves kislányt, aki valóban elhitte, hogy ilyen egy igazi apa?
Nyitókép: Unsplash
Lelkisegély Szolgálat elérhetőségei:
Ingyenesen elérhető zöld szám mobilról és a legtöbb szolgáltatótól: 137-37
Normál díjas vonal: +36-1/329-33-80
SKYPE: „segelyvonal” mindennap 18-23 óráig
Chat: http://chat.hatter.hu hétfőn és szerdán 18-23 óráig
Email: lelkisegely@hatter.hu
