Rossz anya, aki orrfolyással oviba engedi a gyerekét?

Kétféle anya létezik (már ami a gyermek közösséghez való viszonyát illeti). Az egyik idegbajt kap attól, ha gyermeke csoporttársa tüsszent, és máris a felelőtlen szülői attitűd mételyéről értekezik random csoportokban.

Aztán ott a másik: ő meg épp attól kap idegbajt, ha a gyereket egy tüsszentés miatt – ó, szép új világ – hazaküldik.

Először nézzük az előbbi kategóriába tartozó anyukát! Ő nem dolgozik: épp kisbabával van otthon, vagy alapjáraton nincs munkája… esetleg mindkettő. Általában adott egy sok időt otthon töltő – home office-oló – apuka az oldalán, de minimum van két-három lelkes nagyszülő, akik a logisztikát megoldják.

Előfordul azonban, hogy erre sincs szükség: ez a szülőtípus mindennél értékesebbnek tartja a gyermekével töltött időt. Akkor is, ha az történetesen heti 168 óra és évi 365 nap. Már eleve fenntartásokkal engedte óvodába a csemetét, és el is hozza őt szépen délben, annak rendje-módja szerint, minden áldott nap. Még ha a két szendergő kicsit – a babát és a két és fél évest – kell is felébresztenie ehhez.

Ő az, aki járvány idején a hivatalos intézkedések előtt átlagban két héttel kiveszi a gyermeket az intézményből. Nem, nem a koronavírusra gondolok, már influenza- vagy bárányhimlőjárvány esetén is így cselekszik, biztos, ami biztos alapon.

Igazából annyi nyavalya van egy évben, hogy a gyerek nevelési éve nagyjából két hétből áll. Sokszor még a kirándulásra sem jut el a kicsi, mert aznap reggel épp csipás volt a szeme, és hát mi van, ha kötőhártya-gyulladás….? Az meg akár bárminek is lehet a tünete, ugyebár. Anyuka pedig nem venné a lelkére, ha bárki miattuk betegedne meg.

FORRÁS: UNSPLASH

Aztán ott van a másik típus. Ő az, aki nélkülözhetetlen, nehezen helyettesíthető, bejárós állásban dolgozik. Esetleg vállalkozó, akinek nem jár gyed, gyes, táppénz meg egyéb nyalánkságok, így minden hónapban azt eszi, amit a két kezével megkeres. Na most, az ő gyomra görcsbe rándul, ha reggel 10-kor a bölcsődéből, óvodából, iskolából hívják.

Gyors számításokat végez, hogy mégis mennyibe fog ez neki kerülni, és milyen retorzió várható érte. Pillanatok alatt eltemeti magában a tervezett wellness hétvégét, és átcsoportosítja a pénzt bébisziterre. És már előre sajnálja magát, mert pluszban éjszakázhat is az első napokban, amikor még korai a gyereket betegen másra bízni. Vagy épp nincs is annyi mozgótőkéje, hogy ezt megtegye…

Ez a típus egyáltalán nem örül a covid miatti szigorúbb intézkedéseknek: annak, hogy ma már egyetlen híg széklet, egyetlen tüsszentés és egy kis vizes orrfolyás is 7-10 napra kizárja a közösségi létből kicsinyét. Pláne, hogy a kiskölkök gyorsan regenerálódnak, és a kizárás után két nappal a gyerek már újra makkegészséges. Vidáman bontja le a lakást, de még nem engedik vissza.

Anyuka ilyenkor Novák Hunort idézi, aki evidencia alapú kutatásokkal bizonyítja, hogy a legtöbb vírus már a lappangási időszakban fertőz.

És hogy a bakteriális alapú nyavalyák két nap antibiotikum kúra után elveszítik fertőzőképességüket. Mintaként az osztrákokat és a legtöbb német tartományt említi, akik heti kétszer tesztelik a kicsiket, azok pedig már nevetve és versengve nyújtják ki kis nyelvüket a tesztelésre érkező önkéntesek előtt.

Nem kérdés, hogy én az utóbbi kategóriát erősítem. Vallom, hogy egy kis orrnedvbe még senki sem halt bele, a hasmenés három híg székletnél kezdődik, és tüsszenteni a parlagfűtől is lehet. Bár igyekszem toleráns lenni az előbbi vonalat képviselő szülőtársakkal is.

Amikor viszont meghallom, hogy egy óvodai csoportban gőzerőkkel keresik a tettest, aki a vizes orrfolyás halálos bűnét galádul elterjesztette, kinyílik a bicska a zsebemben… Hiába, a tolerancia legmagasabb fokát még nekem is tanulnom kell. Rajta is vagyok az ügyön, de csak akkor, ha nem kell havonta kétszer éjszakáznom…

Nyitókép: Unsplash