A pasim már csak „hátulról” szeretné, én viszont szenvedek…

Döbbenten bámulom a monitort: tényleg komolyan van ilyen a 21. században? Vagyis teljesen hülye vagyok – ez csak pont itt lehetséges! Egy anonim nő kérdése égett bele a retinámba:

„A párom minden nap anális szexet akar tőlem, ami nekem rettenetesen fáj. Azt hazudtam neki, hogy én is élvezem, de nem, nekem ez borzasztó! Azóta hiába próbáltam vele beszélni róla, csak azt hajtogatja, hogy de hát azt mondtam, hogy én is élvezem, ráadásul az előző barátnőinek nem volt ezzel gondja, én vagyok prűd. Nem akarom őt elveszíteni! Mit tegyek?”

Nem egy tiniről van szó – nem mintha az jobb lenne, csak a tapasztalatlanság miatt kicsit érthetőbbé válna -, és nem is alkalmi kapcsolatról. Egy harmincas, saját egzisztenciával rendelkező nő panasza ez, aki már két éve együtt lakik a barátjával. Elvileg közös otthont, közös jövőt építenek. A férfi részéről egy éve jelentkezett ez az igény, előbb finoman, majd egyre követelőzőbben.

A nő belement, hogy kipróbálják, pedig eredetileg is viszolygott tőle. Hát nem lett jobb a helyzet utána sem. Viszont nem akarta megbántani a párját, így azt hazudta, hogy egész jó volt. A férfi szárnyra kapott, azóta minden más szex gyakorlatilag csak előjátéknak számít. A nő pedig úgy érzi, csapdába esett. Félreértés ne essék, nem az anális szexszel van a baj a történetben.

Mindenkinek lelke rajta, mit szeret, amíg mindkét részről szabad akarat van a történetben. De most komolyan: valaki minden egyes nap “megerőszakoltatja” magát – mert nyilván így éli meg, ha fájdalmas a számára és nem élvezi -, csak hogy fenn tudjon tartani egy kapcsolatnak látszó valamit?! Mert ez nem kapcsolat. Nem is lehet, hiszen egyik fél sem őszinte a másikkal.

FORRÁS: UNSPLASH

A nő hazugsága a nyilvánvalóbb, hiszen nem szereti azt az együttlétet, amiről azt állította, hogy igen. De a férfi sem játszik nyílt lapokkal. Ha ilyen egyértelmű vágyaim vannak a szexualitás egyik formája iránt, akkor azt nem egy év után kellene előhozni és kvázi zsarolni vele a nőt, akivel együtt élek. Ha pedig kiderül számomra, hogy a másik fél mégsem élvezi az együttléteinket, akkor az is teljesen belefér, hogy én simán elveszem, amit akarok? A másik pedig kit érdekel?

Mindez érthető lenne egy kényszerházasságban, na meg a prostituáltak sem feltétlenül válogathatnak – de egy elvileg szabad szerelmi kapcsolatban? Nem kényszerít rá semmi és senki, hogy egy számodra megalázó és fájdalmas dolgot élj át nap mint nap. És nem is „kapsz érte cserébe” semmit. Hiszen ha a párodat ennyire nem érdekled, mi az, amit ő adhat?

De hagyjuk most a dolog lelki oldalát. Nézzük azt a puszta tényt, hogy ha a testi vágyak ennyire eltérőek, ugyan meddig lehet jövője egy ilyen „kapcsolatnak”? Hát nem sokáig. Remélhetőleg… És azt hiszem, ez esetben teljesen mindegy, hogy a másik fél miért van benne ebben. Lehet nárcisztikus, vagy simán csak hülye és vak.

De megkérdezném a nőt: te miért vagy benne?

Miért nem bízol magadban és hiszed el, hogy értékes vagy? Hogy megérdemled, hogy jól bánjanak veled. A testeddel is! Ha erre rájöttél és kisétálsz az ajtón, kérlek, első utad egy pszichológushoz vezessen, mert ezt nem kéne megismételned. Az önbecsapást, a megaláztatást és a hazugságot sem. Remélem, már elindultál legalább az ajtó felé!

Nyitókép: Unsplash