A lekvárfőzést családi szertartássá varázsolta édesanyám…

Emlékszel gyerekkorodra, amikor anyukád baracklekvárt főzött? Olyan igazit. Azt a sűrű édes-fényes-ragadós lekvárt, aminek az illata betöltötte nemcsak a konyhát, hanem az egész házat is.

Nálunk már a barack mosása is külön családi szertartás volt. Vájlingban, váltott hidegvízben átmostuk a barackokat, aztán következett a szakszerű átvizsgálás: van-e benne bárminemű hiba? A rohadás legkisebb nyoma is számkivetetté tette a gyümölcsöt. A jó részeit  meg lehetett ugyan enni, de lekvárba tenni soha!

A jégverés, ágkarcolás nyomait is ki kellett vágni, de az a barack mehetett a hibátlanokkal a fazékba. Természetesen ezt a fazekat nem lehetett másra használni, csak és kizárólag lekvárfőzési célokra. Mondjuk nem is lett volna célszerű gulyáslevest főzni benne, mert abból körülbelül egy hadsereg is jóllakhatott volna. Vannak, akik még egy műveletet beépítenek a befőzésbe: forró vízben fürdetik meg a gyümölcsöt és lehúzzák a héját.

Ezt szerencsére édesanyám viszonylag gyorsan elhagyható lépésnek ítélte, amiért én mindig hálás leszek, mert az “azbeszt kezem” csak később – anyuka koromra – fejlődött ki. Ráadásul mélységesen hiszek abban, hogy a gyümölcs valódi íze a héjában van elrejtve, azt pedig igazán kár lenne kidobni.

Ezután van, aki egy napra cukorral rétegezve félreteszi a barackot a spájzba pihenni – de ha mi nekiláttunk valaminek, annak neki volt látva, szintén édesanyám temperamentumából kifolyólag. Így ez a lépés is kimaradt, a barack ment szépen a fazékba mosás és kettéválasztás után, a gondosan odakészített vas platnira. A húzogatós mérlegen kimértük a megfelelő mennyiségű cukrot (ez régebben fél kilónyit jelentett egy kg barackra, ami azóta folyamatosan csökken). Aztán összekevertük a gyümölccsel és a legnagyobb keverőkanállal elkezdtük keverni.

FORRÁS: UNSPLASH

Nem kellett folyamatosan kevergetni, csak elég gyakran ahhoz, hogy ne köpködjön. A lekvárfőzés kellemetlen velejárója, hogy a fránya barack csak kánikulában érik be, és az amúgy is meleg konyhát gőzfürdővé varázsolja. Viszont a barackillat a gőzzel együtt elkezdi finoman beteríteni a lakást, ami némiképp kárpótol a forróságért. Amint elég nagyok lettünk hozzá, a lekvárkeverés feladata hozzánk vándorolt – édesapám legnagyobb örömére, aki korábban volt megbízva a feladattal.

Ez még nem a botmixer korszaka volt, szóval eltelt egy pár óra, mire kimostuk és kifertőtlenítettük az üvegeket. Ez nagyon fontos feladat, mivel jórészt ezen múlik a lekvár tartóssága – édesanyánk nem is bízta másra. A forró massza üvegbe töltése szintén veszélyes műveletként elég sokáig a felnőttek dolga maradt.

A gyerekkori kedvencem a – már nagyrészt üres és kissé kihűlt – fazék faláról a lekvár lenyalogatása volt.

De előbb még a kész lekváros üvegeket fóliával lefedtük és gumiszalaggal rögzítettük. Majd édesanyám vastag takarók közé helyzete őket és gondosan bebugyolálta. Minden ünnepélyes szertartása ellenére gyerekkoromban megfogadtam, hogy én aztán ilyet soha nem fogok csinálni. Főleg a meleg és a mosogatás miatt. Aztán felnőttem, megkóstoltam a bolti lekvárokat, és rájöttem, hogy miért is éri meg mindezt bevállalni.

Ugyan édesanyám még mindig kitűnő lekvárokat készít, de eljött az ideje, amikor úgy gondoltam: elég felnőtt és elvetemült gasztro sznob vagyok ahhoz, hogy életemben először önállóan lekvárt készítsek. Annyiban egyszerűbb az életem, hogy van mosogatógépem és botmixerem is, ami nagyban megkönnyíti a dolgomat.

A befőttesüvegeket és a tetőket fertőtleníti az előbbi, amíg a barackkal foglalkozom, utóbbi pedig lerövidíti a főzési időt. Ahhoz viszont ragaszkodom, hogy befőző cukrot és citromsavat én se használjak. Jobban szeretem, ha marad a lekvár természetes színe és állaga.

Időközben pedig rájöttem, hogy szeretek lekvárt főzni. Mármint nem csak a végeredményt szeretem: a polcon sorakozó napsárga üvegeket, amik a nyár ízeit és emlékét hozzák vissza a hosszú tél folyamán, hanem magát a folyamatot is. A fövő barack illatát, azt a csodát, ahogy a gyümölcs átalakul és lekvárrá válik. És a tudatot is szeretem, hogy nekem is sikerült részt venni benne!

Nyitókép: Unsplash