Miért nem menekülnek az afgán nők?

Miközben a világ azt figyeli, ahogy Kabult elfoglalják a tálibok és kikiáltják az Afganisztáni Iszlám Emirátust, a nők már pontosan tudják, mi vár rájuk: mostantól nemhogy otthonaikat nem hagyhatják el férfi kísérő nélkül, de még az erkélyükre se léphetnek ki. Ahogyan a friss fejleményekre gondolok, női arcok jelennek meg előttem – és történeteik, amelyek talán segítenek megérteni az ottani helyzet sötét realitását. 

A tálibok, az iszlám radikális változatát képviselő szunnita iszlamista mozgalom, a 90-es évek közepére úgy megerősödött, hogy minden más irányzat mögéjük szorult. 1997 októberében jutottak először hatalomra Afganisztánban, a saria törvény azonnali bevezetésével indítottak: betiltották az internetet, színházat, a zenehallgatást, a tévét, az alkoholt, a nők számára pedig a biciklizést, motorozást, autóvezetést és a tömegsportot is. Alighanem sosem törik meg hatalmuk, ha a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadások után az amerikai hadsereg megtorlásul hadjáratot nem indít a terrorizmus ellen.

2001 decemberére a tálib kormány elbukott, és – bár jelentőségük továbbra is megmaradt, és az ország nagyjából felét az ellenőrzésük alatt tudták tartani – viszonylagos béke, demokráciára emlékeztető felállás alakult ki Afganisztánban. Furcsa párhuzamos világot képzeljünk: a radikalizmus továbbra is jelen volt az utcákon és a vallási iskolákban, de közben felnőtt a nőknek egy generációja, akik közül sokan már szabadon tanulhattak, választhattak szakmát. 2021-ben az USA és a NATO szövetségesei aztán kivonták csapataikat Afganisztánból, a tálibok pedig újra elfoglalták az egész országot, és kormányt – helyesebben szólva emirátust – alapítottak.

Bibi Aisha, akinek története megmutatja, miért nem menekülnek a nők tömegével

Az első nő, aki eszembe jut, Bibi Aisha. Ő az a gyönyörű fiatal nő, akinek megrázó, orr nélküli fotója 2010 augusztusában a TIME magazin címlapján az egész világot bejárta. Aishát 12 évesen családja gyakorlatilag eladta egy tálib harcosnak, hogy így vezelkeljenek egy korábbi, családjuk által elkövetett bűnért. A kislány egy 50 fölötti, agresszív férfi felesége lett, aki – rokonaival együtt – rendszeresen megverte és megerőszakolta őt. Aisha megszökött a terrorból, amiben élt, de a tálibok megtalálták és kegyetlenül megbüntették őt: megcsonkították, levágták az orrát. A csonkítás a saria bevett büntetési tételének számít, akárcsak a halálra kövezés.

Aishának végül egy amerikai katonai bázison sikerült menedéket találnia, és ma már amerikai állampolgár, aki békében és szabadon élhet. Az ő története ugyanakkor azt mutatja meg számunkra, miért nem láttunk menekülő nőket azokon a sokkoló felvételeken, amelyek a kabuli repülőtéren készültek azon a sötét napon, amikor Afganisztán esélye a demokráciára másodszor is elesett.

Azért, mert a nők egy fundamentalista alapú társadalomban még a meneküléshez való jogukat is elvesztették. Rejtőzködésre ítéltettek, és már azzal is a testi épségüket és életüket kockáztatják, ha egyedül lépnek az utcára, nemhogy azzal, ha amerikai katonai repülőgépekre kapaszkodnak. A bevett szokás ebben a kultúrában az, hogy a család feje és legerősebb tagja menekül, és majd ha ő gyökeret ereszt a szabad világban, pénzzel és befolyással eléri, hogy feleségei és gyerekei is – követhessék őt.

Malala Júszafzai, aki megmutatja, mit jelent az oktatás ebben a világban 

De hogy tudtak ennyire megerősödni a tálibok és az iszlám radikális ágazatát képviselő szunnita muszlim filozófia? Hogy lehet az, hogy nem csupán erős katonai hálózatuk épült ki, de a lakosság köréből sem talált mozgalmuk még kihívóra sem, és gyakorlatilag ellenállás nélkül vehették át a hatalmat másodszorra is? Nos, a tálibokat a világ valamennyi fundalmentalizmussal szimpatizáló radikális iszlám közössége és pénzembere támogatja.

A módszerük egyszerű: ezzel a jelentős anyagi hátszéllel szép lassan átveszik az iskolákat, ahol aztán az iszlám fundamentalizmus alaptételeivel mossák át a gyerekek agyát. A jobbára írástudatlan család azt hiszi, csemetéjük a matematika is az arab nyelvtan mellett Isten szavát szívja magába, de a valóságban ezekben az iskolákban kizárólag dzsihádista fanatikusokat képeznek óvodáskortól a felnőttségig.

Amikor minden idők legfiatalabb Nobel-békedíjasa, a pakisztáni születésű Malala Júszafzai – mert ő a második nő, akinek az arca megjelenik előttem – újra és újra az oktatás fontosságát helyezi előtérbe, épp erről a jelenségről van szó. Pontosan tudja, miről beszél, mert míg a mi világunkban az iskolázottság hiánya legfeljebb a mélyszegénységbe és a bűnözésbe vezet, ott ez az egyenes út a radikalizálódáshoz, terrorizmushoz.

Malalát mindössze 17 évesen tálib harcosok lőtték fejbe, csak mert lány létére iskolába mert járni, és blogjában a lányok jogait pedzegette. Malala tudja azt, hogy ha erős szekuláris és mérsékelt muszlim iskolák épülnek, amelyek a legszegényebb tömegek számára is elérhetőek, akkor a fundamentalizmusnak előbb-utóbb nem lesznek már követői az új generáció tagjai között. Egész egyszerűen azért, mert az emberek számára kinyílik a világ, és megértik azt is, hogy a Korán soha nem buzdított senkit gyilkolásra.

Azok a bátor nők, akik életükkel fizettek a szabadság iránti vágyukért

Aisha és Malala élnek, hála Istennek. De látom magam előtt a bátor Nadia Andzsuman képét is, aki az első tálib emirátus idején underground iskolát szervezett nőknek, majd titokban verselemzéseket és verseket jelentetett meg a szabadsághoz való jogról és a nemek közötti egyenlőségről. Őt saját férje végezte ki. Aztán megjelenik előtte Malalai Kakar hadnagy arca is, aki a Kandahari Rendőrakadémia első női hallgatója volt, rendőrként pedig a nemi alapú erőszak volt a fő szakterülete – 2008 szeptemberében tálib fegyveresek végezték ki az utcán, mikor épp munkahelyére tartott. Sorolhatnánk a hasonló, tragikus történeteket…

Aztán eszembe jutnak azok az afgán diáklányok is, akik nemrég azzal kerültek a hírekbe, hogy újrahasznosított alapanyagokból készített ventillátorok szabadalmi jogát vitték keresztül, de virágzó informatikai és műszaki karrier helyet Bibi Aisha sorsára juthatnak egytől egyig. Vagy akár golyót is kaphatnak, mint a többi bátor és erős nő, akikről itt ma szó esett.

Az, ami Afganisztánban történik, az egész világra kihat: kérlek benneteket, ítélkezés helyett próbáljátok megérteni, miben él ez a társadalom, milyen körülmények között küzdenek a puszta létért ezek a nők és többmillió társuk, akik számára most a legsötétebb középkor veszi újra kezdetét.

Nyitókép: Usplash