Egy hónap a pokol mennyországában: Anya lettem!

Egy hónapja voltunk szülők, amikor ezeket a sorokat írtam, a szuszogó újszülöttemmel a mellkasomon. Egy hónapnyi babaillatú mámor és maró kétely, egy hónapnyi non-stop újratervezés. 

A családdá válás előtt nem hallgattunk a lózungokra és a lesz-ez-még-így-se kórusra. Mert tudtuk, hogy lesz, de elhatároztuk, hogy Édesapa és én remek kis csapatmunkával igenis megéljük, nem csak túléljük majd ezt a kalandot. Valahol a kettő között félúton tartottunk ekkor.

Egy hónapnyi időm volt arra, hogy újradefiniáljam önmagam, amire az éppen, hogy csak pislákoló lámpás fénye – aminél hajnalonta etetem a kisfiamat – és a félálom delíriuma alkalmas a leginkább. Én akartam lenni Az Anya, Akinek Menni Fog, Legalábbis Szentül Hiszi, alias Hurráoptimistaanya. Aztán még persze lehet, hogy fog, de egyelőre fú, de piszok nehéz.

A hosszú távú memóriám rovására ment ez a 4 hét, olyannyira, hogy én, az egykor sziporkázó nőszemély kétbitesnek érzem magam. A pokol mennyországa, ott vagyok néha, az okosórám alváskövető applikációjából rekonstruálva az éjszakát, ami folyékony halmazállapotú lett az utóbbi hetekben. Flexibilis játékszabályok szerint játszom – én, az amúgy totál szögletes! -, és minden másnap összeomlik a kártyavár. De valahogy mindig összetákoljuk ismét. Ennyit az újradefiniálásról.

Már tudom, hogy az anyatejfoltos póló a pörköltszaftos atléta női megfelelője, és pont ugyanúgy be tudna rántani mindennapiságába, ha hagynánk, de csakazértsem. Pedig arcon csapott minket is a valóság: vagy egy gyors zuhany, vagy egy gyors, semmiképpen sem tápláló reggeli. Vagy egy adag mosás, vagy a napi sajtó egy szelete, hogy nagyjából azért tudjuk, merre halad a világ, mióta körülöttünk megszűnt.

FORRÁS: UNSPLASH

Tele vagyunk ilyen “vagy”-okkal, és pontosan tudjuk, hogy ilyenkor azt a másikat kellene választanunk, de aztán sosem. Sebaj, majd. Aztán kegyelmi napokon ránk szakad egy indokolatlan napszakban 2 és fél óra lopott béke, amit meg nem tudunk jól kihasználni. Sebaj, majd.

A 3 óra alvás az új 8, minek két kézzel csinálni bármit is, ha eggyel is lehet, és mit nekünk rendszer, ha a káosz is menedzselhető?! Mondjuk azt aláírom, hogy a tartós alvásmegvonás minden bizonnyal az egyik leghatékonyabb kínzási módszer, és nem segít jó döntéseket hozni. Márpedig ezt most kell jól csinálni, most nem lehet naponta letörni, mint a bili füle, és ez mázsás súlyként nehezedik ránk.

Biztos vagyok benne, hogy egy újdonsült anya szájából hangzott el először az a mondat, hogy “ember tervez, Isten végez”, de rendben van ez így. Megoldjuk okosba’. A nap végén feltesszük egymásnak a kérdést Édesapával: mit tanultunk ma? És mindig van rá válasz, ha más nem, egy tanácstalan, mégis jóízű nevetés.

Tényleg a humor a fő – néha az egyetlen – energiaforrás, a kulcs az ép elme megőrzéséhez.

Például, amikor a kisfiam a tejivó ajtajában ébredt fel a legédesebb álmából és kezdte ellentmondást nem tűrően követelni a jussát, és Édesapa megjegyezte, hogy végül is tök jogos, hiszen tej tej, nem lehetett nem nagyon röhögni. Ezek maradnak meg, nem a már-már fojtogató önvád, miszerint ezt voltaképp nem is lehet jól csinálni. Azóta már kemény 6 hete vagyunk szülők. Villannak már a vigyorok, amik lehet, hogy még csak félresikerült grimaszok, de akkor is. Hogy a világmindenség minden tudásának birtokában vagyunk azóta, azt nem merném állítani, de haladunk. Van rá egy jó 40 évünk, de ha 50 lesz, maradhat.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr