Minden anya hős, aki munka mellett végigcsinálta a nyári szünetet?

„Gyerekek… már csak 1 nap… Ezt küldöm minden szülőnek, aki végigtolta a nyári szünetet. Loveyou! Hősök vagytok!!!” – köszöntötte a kisgyermekeseket egy koccintós képpel a 44 ezres követő táborral rendelkező Anyakivan oldal augusztus 31-én éjfélkor.

Sok ezer lájkot és megosztást kapott, de természetesen megjelentek a fanyalgók, sőt, az ítélkezők is. A kommenteket olvasgatva felfedeztem, hogy ők jobbára három csoportra oszthatók:

Először is, vannak az “Ó, de hát én imádok időt tölteni a gyerekeimmel” tábor tagjai. – Nekik azt üzenem, hogy természetesen mindenki szeret, de aki ezzel együtt és ennek ellenére sem várja a vakációk végét, annak általában semmi más dolga nincs ezen kívül. Egyszerűen eltartják, és fogalma sincs arról, milyen érzés úgy dolgozni, hogy 2-3 órában nekifutásból, indián csatakiáltás kíséretében ugrálnak rád.

A fennmaradó 5-6 óra pedig az éjszakai alvásidődből megy el. Fogalma sincs arról, milyen az, amikor egy fontos telefont végigkiabál valaki, vagy amikor egy félórás munkafolyamat másfél órán át tart, mert közben tízszer kell felállnod elintézni valami halaszthatatlant. És nem, nem a három és féléves popsitörlése nem ér rá, mert ha odaszárad, kicsípi, és a mosás is nehezebb. Javaslom, próbáljátok ki a műfajt, mindjárt átértékelődik az együtt töltött heti 168 óra fogalma!

Aztán ott vannak a “Nem tudom, nekem az itthonlét a gyerekeimmel a nyugalom szigete, rettegek a szeptemberektől…” táborhoz tartozók. Ami azt illeti, őket kimondottan sajnálom. A karantén időszakban értettem meg, hogy hoppá, az emberek egy jelentős hányada – köztük olyanok, akikről nem is hinnéd – borzalmas életminőségben él.

Napi 2-4 órát ingáznak busszal, vonattal, bkv-val vagy autóval a dugóban. A gyerek intézménybeli élete állandó harcokkal, nagy feszültségben telik, a munkahely pedig iszonyúan stresszes és lélekölő, idegesítő, kirekesztő kollégákkal, despota főnökkel. Amikor ezt megértettem, kicsit átkereteztem az első pontban megfogalmazottakat: mindehhez képest a tízszer megszakított munkafolyamat és az éjjeli nemalvás valóban jelentős upgrade, tényleg hatalmas életminőség-javulás. Ez viszont nem az etalon, ez igazából az az életstílus, ahogy nem szabadna élni, és végtelenül sajnálom, hogy sokan mégis erre kényszerülnek.

A harmadik csoport a “Nehéz, nehéz, de azért a hősiesség túlzás…” középen egyensúlyozó életművészei. Ők ugyan elismerik, hogy nehéz munka a gyereknevelés 24 órában napi 8-10 óra munka mellett, pláne egyedül, segítség nélkül. (Bár általában azért kiderül, hogy náluk jelen van egy-egy hű férj, akivel felesben osztoznak a teendőkben, vagy egy, netán két erőn felül segítő fiatalos nagymama.)

FORRÁS: UNSPLASH

De alapvetően túlzásnak tartják ezt a teljesítményt azzal összevetni, hogy mások Afganisztánból menekítenek ki amerikai kollaboránsokat, vagy épp 15 órán át műtik azt a súlyos beteget, aki csak a szakszerű beavatkozásnak köszönhetően maradhat életben. Nos, én azt mondom, attól még, hogy elismerjük azokat, akik életet mentenek, az egyéni, személyes teljesítményeket is nevezhetjük hőstettnek. Azt, ha valaki egy függőségből kilépve új életet kezd, vagy ha ép ésszel életben tartja a családját nehéz időkben, munka mellett.

Annak a súlyát, hogy mit érsz el, mit teszel le az asztalra és mi van igazából emögött, kizárólag te érzed, te tudod, nem más.

Hiába hasonlóak mások körülményei, egyrészt nem teljesen ugyanazok, másrészt nem a te habitusoddal, a te háttereddel, a te cipődben járnak. Én hiszek abban, hogy mi, akik keményen dolgoztunk, éjszakáztunk, közben pedig a gyerekeinknek is színes, értékes programokat szerveztünk, és napi 24 órában vigyáztuk a biztonságukat, mindannyian hősök vagyunk.

Azok, akik mindezt segítség nélkül tették, vagy épp (halmozottan) sérült gyerekek mellett tartottak ki heteken, hónapokon át a nyári vakáció ideje alatt, nos, ők nem csupán hősök, de igazi szuperhősök. És nem, nem túlzok: nincs olyan kifejezés, ami a “hőstett” szónál jobban jobban leírná azt, amit véghezvittünk. Azoknál is, akik azt hitték, ez a minimum, amit megtehetnek a gyerekükért…

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr