Milyen férfi az, akinek az elköteleződés a rémálma?

Közel 15 évig voltak házasok, három közös gyerekük született. Az akkori párom révén ismertem meg őket. Bár ő és Csabi tíz éve voltak barátok, még ő sem tudott róla, hogy van már egy felnőtt lánya, és kétszer is nősült.

Az előző felesége kereken kijelentette: tegyen egy szívességet, és tartsa magát távol tőlük. Nem nagyon kellett noszogatni. A második házasságában sem volt épp a férjek hőse. Ő és Betti a belüket kidolgozták, a nap végén a gyerekek és a háztartás a feleségére maradtak. Csabi mindig talált valami kibúvót, hogy a kertben sörözgethessen vagy a műhelyében szöszmötöljön.

Mintha szándékosan kerülte volna a családját. Akkoriban már alattunk is erőteljesen recsegett a jég, és akaratlanul is az jutott eszembe, hogy magunkat látom 10 év múlva. Valóban – mindkét kapcsolatnak csúfos válás lett a vége. Csabi egy nála 27 évvel fiatalabb csajszi miatt hagyta ott a párját. Nem tipródott sokat, beújított egy BMW-t, a két új, csillogó szerzeményével pedig kitapétázta a Facebookját.

Látszólag Betti is megkönnyebbült, bár hogy mi zajlott a négy fal között, azt csak ők tudhatták. Ilyenkor egyszerű a képlet: a pasi a rossz, a nő az áldozat, akit dobtak egy fiatalabb, feszesebb fenekű csirkéért. Nyilván azért, mert a fickó súlyos kapuzárási pánikban szenved, de majd megtanulja a saját kárán. Esetleg felmerül, hogy a felesége miért tűrte ezt éveken át.

Én nem kedvelem az egyszerű képleteket. Nem sokkal később az én kapcsolatom is véget ért. Felállni sem könnyű hosszú évek összetartozása után, viszont újra ismerkedésbe kezdeni még meredekebb. Feri harmincas mérnökember. Sikeres a munkájában, sőt, szereti is, amit csinál. Kellemes, intelligens férfi, szórakoztató a társasága. Eleinte fantasztikus volt vele. Voltak szokásai, amikben nem osztoztam ugyan, de jelentéktelen apróságoknak tűntek csupán.

A kezében mindig ott volt a söröskorsó, ám sosem volt részeg. Engem mégis zavart: az exemre emlékeztetett, aki minden estét ezzel zárt. Taszított, ha közeledni próbált, a sörszag, ami beitta magát a szakállába és áthatotta a leheletét. Feri fogadkozni kezdett. Ha engem ennyire zavar, akkor nem iszik többé – ez egy olyan kompromisszum, amit megéri betartani. Mondanom sem kell, hogy nem volt képes rá. A helyzet egyre aggasztóbbá vált.

Az egyetlen érv, ami enyhítette a kellemetlen érzést, ennyi volt: legalább már nem füvezik. Tettem pár meddő kísérletet rá, hogy beszéljek vele a dologról. „Nem fogok vagyonokat fizetni magánpraxisokért, az állami pszichológus meg szart sem ér. Muszáj aludnom, hogy dolgozni tudjak, viszont csak akkor megy, ha van, ami elbódítson. Az egzisztenciám múlik rajta.” Egy idő után kezdett eltünedezni. Ez az ő szemében nem finom lerázás volt, hanem természetes dolog. A munka az első, ha pedig másra nincs ideje, magától értetődött, hogy akár hónapokig ne keressen.

FORRÁS: UNSPLASH

Danit nem sokan kedvelték, öntelt, munkamániás, barátságtalan faszinak tartották. Valóban, eleinte kimondottan ellenszenves srácnak tűnt. Az érzelmek kimutatása terén még a bókolásig sem sikerült eljutnia. Mindvégig volt benne valami megmagyarázhatatlan ridegség, olyasfajta, amit csak néha egy-egy elejtett szavából, hangsúlyából éreztem ki, mégis szinte féltem tőle. Ami méginkább bosszantó, amikor ilyen figurával találkozol, az a felismerés, hogy nem tudsz fogást találni rajta. Szemtelenül fiatal, kifogástalanul teljesít a munkában, szénné gyúrt teste van, és amihez csak nyúl, arannyá válik.

Négy különböző ember, nagyítóval sem találnál hasonlóságot. Vagy talán mégis…

Amikor Dani véget vetett a randiknak, egy félmondatnál megakadt a mondókájában, mint egy régi bakelit lemez: „…nincs felelősségem abban, mit érzek…” De továbbra sem akarta megszakítani velem a kapcsolatot. Nem mintha szexre vagy bármi másra vágyott volna. Mégis minden nap keresett. Ahogy Feri is időről időre felbukkant, az exemnél is én mondtam ki a végső búcsút sok év huzavona után, és Csabi is csak akkor lépett, amikor már az új viszonya jó ideje tartott.

Tényleg ilyen egyszerű lenne? Felelőtlen emberek sora, akik sosem akarnak felnőni, mert kényelmesebb így? Hogyan lehetséges, hogy ilyen jól helytállnak a karrierjükben, a magánéletükben viszont rettegve kutatnak kibúvók, menekülési útvonalak után? Hogyan lehet közel kerülni egy olyan emberhez, segíteni neki, partnerévé válni, aki folyamatosan elfordul, mert így kevésbé fájdalmas? Legalább otthon, ahol a saját tükörképük az egyetlen társaság, be merik ismerni vajon, hogy nem jó ez így?

Nyitókép: Unsplash