A legidegesítőbb kollégám is hiányzik, amióta otthon dolgozom…
7:30-kor csörög az óra, nagy nehezen kinyitom a szemem, és reflex-szerűen nyúlok is a telefonomért. 10 perc görgetés, fel sem fogom, hogy mit olvasok…
De kell, hogy lassan beinduljanak az agytekervények, megkezdhessem a napot, amitől már most gyomorgörcsöm van. Csend van, kicsoszogok pizsiben, mamuszban a konyhába, automatikus mozdulatokkal elkészítem a kávét, majd lehuppanok a gép elé, további fél-1 óra indokolatlan görgetésre és e-mail olvasgatásra. Ez a rutin része. Talán 9 körül elkezdek végre érdemben dolgozni.
Soha nem gondoltam volna, hogy így fogok érezni, de hiányoznak az emberek körülöttem, a zúgó kávégép, a hangos felhördülések egy értetlenkedő ügyfél miatt, az idegesítő széknyikorgás, meg a Feri idióta, visító nevetése. Egyedül vagyok, csend van, csak a távoli fűrészelés hangja rondít bele ebbe a nehéz némaságba. Ha zenét teszek be, az elviszi a fókuszt, pedig nekem most koncentrálnom kell.
Kéne, de még mindig pizsamában ülök a gép előtt, lassúak a mozdulataim, nem megy. Nehezen veszem rá magam egy e-mail megírására is. Hirtelen megpillantom a mosatlanokat, és megörülök, ez a legjobb pillanat bepakolni a mosogatógépet, addig se gondolok a munkámra, se a magányomra.
Bezzeg, amikor még volt iroda, és be kellett járni! Lementünk a reggeli kávé-cigi kombóra a többiekkel a belső udvarra, jól kibeszélhettük a főnököt, hogy épp melyik csaját vitte fel az irodába múlt éjjel. Meg különben is, mennyire rosszul végzi a dolgát, mi sokkal jobb cégvezetők lennénk nyilván.
FORRÁS: Pexels
Éhes vagyok. Lassan dél van, és nekem fogalmam sincs, hogy mivel ment el 3 óra reggel 9 óta. A tegnapi rakott kel már rég elfogyott, úgyhogy pörgetem a Foodpandát. Hiányzik, hogy felkiáltsak 11:30-kor, hogy ma a Frici Papában kacsa nap van, oda kell menni, mert imádom a kacsacombot, és ott jól főznek. Aztán lehurrognak, hogy rajtam kívül senki se szereti a kacsát, ezért menjünk valami olcsó napi menüs helyre. Nem bánnám most az olcsó napi menüs helyet, ha együtt ebédelhetnénk…
Már több mint három éve otthonról dolgozom. Sehol egy kolléga, sehol egy interakció, kedves szó, vagy éppen összeszólalkozás. Ott tartok, hogy annak is örülnék már, ha velem rúgatnák ki azt a szerencsétlen gyakornok lányt, mint 5 éve, csak hogy történjen végre valami! Próbálkoztam közösségi irodákkal, de ott csak több ugyanilyen magányos vállalkozó ül az asztaloknál síri csendben, senki sem szól a másikhoz.
Társaságra, közösségre éhezem, és érzem, hogy lassan belül elhal egy fontos részem a bezártságtól.
Teljesen más néha beülni a haverokkal valahová, és más bejárni egy munkahelyre napközben, ahol többen vagytok egy légtérben, és jobb esetben egy csónakban eveztek nap mint nap. Én választottam ezt az életet, de akkor nem tudtam, hogy ez a választott magány is a deal részét képezi.
Ráadásul macskám sincsen. Vajon meddig lehet bírni a home office-t? 16 óra. Az álmodozásból a telefon csörgése riaszt, egy ügyfél keres. Azt hiszem, most már nekikezdek a munkának…
Nyitókép: Pexels
KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!
Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.
