Chaplin: Perverz szokásaival volt tele a sajtó
„Micsoda ellentmondás, hogy a tragédia táplálja a nevetségességet! Nyilván a komikum is egyfajta ellenállás, hogy muszáj kinevetni a saját tehetetlenségünket, különben megőrülünk” – mondta egyszer Charlie Chaplin.
Vajon ki tudhatta volna ezt jobban a mozi titánjánál, akinek hatása alól ma sem lehet kikerülni?
A Chaplinitis lett az új őrület
A sajtó is piedesztálra emelte a londoni nyomornegyedből kitörő fiút, aki 1910-ben érkezett az Egyesült Államokba, hogy megcsinálja a szerencséjét. A Keystone Studios feje térdét csapkodta a nevetéstől, amikor meglátta a bajszos, keménykalapos figurát. Megszületett a csavargó, aki nem is hagyta el Chaplint a következő huszonöt évben, és az évek alatt az elnyomott kisember szimbólumává vált.
Ahogy mélyült a személyisége, úgy került egyre gyakrabban összetűzésbe a hatóságokkal: Chaplin általa mutatta be a kor legnyomasztóbb társadalmi problémáit. A kölyök című filmben például egy magára hagyott kisfiú felügyeletéért küzd, miközben feltárul a gazdagok és szegények közötti ordító különbség. Utolsó némafilmjében, a Modern időkben pedig kisembere igazi proletár lett, egy kizsákmányolt gyári munkás, aki egy nincstelen lánnyal együtt küzd az új, gépies világban.
Chaplin zsenije abban nyilvánul meg leginkább, hogy időtlen klasszikusai egyszerre komikusak és tragikusak, kritikusak, ugyanakkor gondolatébresztők is. 1940-ben készítette el első hangosfilmjét, A diktátort, amelyben kettős szerepben tündökölt. A frenetikus Hitler-ellenes szatírát a kritikusok ma is az egyik legnagyobb hatású filmnek tartják. A rendező elérte, hogy végre az USA is felfigyeljen arra, hogy világméretű tragédia van kibontakozóban.
FORRÁS: WIKIPÉDIA
Kitörés az ecetszagú nyomorból
Chaplin gyerekkora sok mindenre választ ad: perfekcionizmusára, ellentmondásos viselkedésére, kirohanásaira és a nőkkel való viszonyára. Zsenge évei a dologházak és bentlakásos iskolák dickensi világát idézik meg, ahol ecetszag volt, kutyaürülék, cigaretta és sörpára. A szegénység illata. Ebben a világban tengődött a kis Charlie féltestvérével, alkoholista apjukkal és mentális problémákkal küzdő anyjukkal.
Ötévesen lépett először színpadra, amikor anyjának elment a hangja. Már akkor könnyedén rezonált a közönség reakcióira, pedig senki nem adott volna egy fél pennyt azért, hogy a világ egyik legünnepeltebb sztárja lesz. Később apjuk meghalt, anyjuk pedig idegösszeomlást kapott, így a gyerekek árvaházba kerültek, ahol Charlie-nak számos megaláztatásban volt része. Épphogy megtanult írni-olvasni, majd csatlakozott egy tánccsoporthoz.
Perverz vagy lelki sérült?
Magánélete legalább akkora figyelmet kapott, mint munkássága. Botrányokkal tarkított válásait gyerekek, perverziók és abúzus gyanú kísérték. A helyzetet pedig csak rontotta, hogy rendre tinédzsereket választott feleségül. Az első két házassága inkább kényszer, semmint romantikus varázslat hatására történt.
Mindkét alkalommal a gyerek vélt vagy valós érkezése vitte Chaplint az oltár elé, mert el akarta kerülni a botrányt. A válási papírok azonban gondoskodtak az újabb bulvár szalagcímekről. Volt feleségei arrogáns, manipulatív és szadista férjnek állították be, aki magukra hagyta őket, lekezelően bánt velük, ráadásul abnormális vágyai voltak.
Egy hosszú és számos kurta kapcsolat után végül 54 évesen talált rá utolsó párjára, a 18 éves Oona O’Neillre. A korkülönbség ezúttal nem volt akadály, a nyolcgyerekes házaspár elválaszthatatlan volt Chaplin haláláig.
Miért utasították ki az Egyesült Államokból?
Kevéssé ismert, hogy 1952-ben, amíg Angliában vakációzott, választott hazája kiutasította. Chaplin sosem volt rest, hogy felszólaljon a társadalmi igazságtalanság ellen, emiatt egyre többen úgy gondolták, hogy kommunista szimpatizáns. A McCharthy-éra Amerikájában ez gyanús elemmé tette, aki jobb, ha határon kívül terjeszti erkölcstelen nézeteit. A rendező Svájcba költözött családjával, és csupán egyszer tért vissza az Államokba: amikor álló ováció közepette átvette az Oscar-életműdíjat.
Chaplin forradalmasította a mozit mind a néma-, mind a hangosfilm korában. Példátlan érzékkel ötvözte a humort tragédiával és emberséggel, miközben magánemberként folytonosan a démonaival küzdött. Számos örökérvényű gondolata mellett a legigazabb talán mégis az, hogy „Az a nap, amelyik nevetés nélkül telik el, elvesztegetett idő.”
Nyitókép: Wikipédia
