Miért a harmadik a hibás, ha megcsal a párod?

2022-03-08 Vura Hajnalka Szerintünk

A kapcsolatunk egész jól indult. Szórakoztató, jó humorú, életvidám srácként annyira rendben volt a világgal, hogy igen kevés dolog tudta kihozni a sodrából. Egy közös barátunkon keresztül ismerkedtünk össze.

Vera mindkettőnket évek óta ismert, talán vele volt a legszorosabb a kapcsolatunk. Sokat jártunk össze. Ahogy telt az idő, egyre sűrűbben kaptam el a barátnőm fájdalmas pillantásait, ha Erik megsimogatta a számat, ellágyult arccal fordult felém, kisebb-nagyobb gesztusokkal kedveskedett nekem. Furcsa érzés töltött el.

Én váltam harmadik kerékké, a barátom látszólag semmit nem vett észre a bűntudattal teli pillantásokból. Hol Vera nézett rám ilyen szégyenkezőn… hol én őrá. Tudtam, hogyan változtak meg az érzései, ahogy azt is, hogy Erik, akárhogy is tagadta, egyre több figyelmet szentelt neki. Közös vicceik lettek, pillanatok, amiken csak ők ketten osztoztak, én kimaradtam belőlük.

Váltig állították: tévedek, az egész csak az én paranoiám, túlreagálok egy férfi-nő barátságot. Amikor rajtakaptam őket, tulajdonképpen meg sem lepődtem. Félreálltam. Mindenki, akinek elmondtam, mi történt, minimum boszorkányégetést követelt. Nem én voltam az egyetlen természetesen, aki járt már így.

A csajok szívük szerint minden cédának a fejét vették volna, aki „elszerette” tőlük a pasijukat. Ahogy megtudták, hogy mindenfajta hajtépés nélkül sétáltam el, biztosra vették, hogy teljesen meghülyültem. Vagy egyszerűen nem is szerettem soha a szerencsétlen srácot, bárkinek lepasszoltam volna. Pedig szerettem őt, de azt is tudtam, hogy ez nem kölcsönös.

FORRÁS: PEXELS

Ahogy az lenni szokott, a kapcsolat siratásával töltött időszak engem sem került el. Az egóm győzött a józanság fölött. Én küldtem el, minden fogadkozása ellenére. „Félreértetted a helyzetet… Nem történt semmi…” Hajthatatlan voltam, ennek ellenére mégis úgy érzi ilyenkor az ember, hogy saját magából vesztett el egy darabot, amit már soha nem kap vissza.

Verával viszont boldogok voltak együtt, végül a kezét is megkérte. Miért kellett volna gyűlölnöm azt a lányt? Nyilván, a barátságunknak akkor és ott vége volt. De miért szeretjük annyira a harmadik felet hibáztatni? Ha egyéjszakás félrelépés szereplője, hivatkozhatunk a jó erkölcsre, női szolidaritásra. Persze, ez csakis akkor érvényes, ha az a bizonyos alkalmi szerető történetesen nem te vagy.

Ebben az esetben egyből vagonnyi érved lesz rá, miért is fér bele egy ilyen botlás. Miért érdemli meg a pasi azt a pár lopott órát, amikor igazi férfinak érezheti magát melletted, ahelyett, hogy a frigid, zsarnoki némber karmai között sínylődne, akit csak jobb híján nevez a párjának. Tényleg elhiszed, hogy te tökéletes, potenciális „nagy Ő” vagy?

Mindannyian szerzünk sebeket egy válás, csalódás során. Amikor elül a por, kitisztult, józan fejjel tudsz gondolkodni, miért nem használod arra ezeket a tapasztalatokat, hogy jobb emberré tudj válni? A szakításnak mindig egyszerű oka van; a másik nem állt készen. Mindenki elhiszi magáról, hogy ő már „készen van”. Persze, megesik, hogy képes vagy belátni: hibáztam.

Ha viszont a párod egy másik ember ágyában találod, egyből te leszel az áldozat. Ha engem kérdezel, annak a harmadiknak semmi köze hozzá, mi zajlik kettőtök között. Remek ürügy, ha nem akarsz szembenézni az igazsággal. A megcsalás az elkerülhetetlen pont azon a bizonyos I-n, amit ketten, nem kevés energiával kanyarítottatok a közös sztoritok végére. Nem állítom, hogyha egy kapcsolat zátonyra fut, akkor ez lenne a természetes: nosza, irány egy másik ágy!

Én abban hiszek, hogy előbb zárjunk le egy fejezetet, mielőtt újba kezdenénk.

Még akkor is, ha a következő csak pár szó erejéig tart ki. Mégis megesik, hogy az élet nem úgy alakul, ahogy azt az erkölcsösség nagy könyve megírta. Ami pedig Verát illeti… ő csak egy nő, aki beleszeretett egy férfiba, és az érzései viszonzásra találtak. A harmadik kerék pedig neki éppolyan fájdalmat okozott, mintha mindvégig ő fogta volna Erik kezét.

Nyitókép: Pexels