Rettegsz a kudarcoktól – persze, hogy elkerül a siker!

„Normális vagy? Mindet el akarod ültetni? Dehát fogalmad sincs, hogy kell” – kaptam meg rögtön, amint kibontottam a csomagot a 35 (!) aprócska, ám annál hosszabb gyökerű eperpalántával.

Mindig meglep a kudarckerülő szemlélet, ezért aztán elhatároztam, hogy ezúttal az epernél egy kicsit tovább próbálok látni. Mert hiszen mi az én álláspontom? Az, hogy még valóban nem ültettem epret – sőt, az igazat megvallva, a palántázás és úgy általában véve a kertészkedés egyelőre nem tartozik a fő erősségeim közé.

De létezik rengeteg oktatóvideó és könyv, ezek alapján pedig egy abszolút mugli is hozzá tud fogni a művelethez. Másrészről a 35 óriási szám, nem kell feltétlenül egy módszer mellett lehorgonyoznom, van tere a kísérletezésnek: lehet PET-palack üvegházban, szalmamulccsal, karton alátéttel, agrofóliával, kaspóba, magaságyásba, szabadföldbe…

Aztán a nagy számok törvénye alapján majd csak kiderül, melyik működik a leginkább – de minimum a legkevésbé – ezzel a fajtával. Végezetül pedig mi történik akkor, ha egy szem termésem sem lesz? Semmi, elköltöttem két pizza árát, bíbelődtem pár órát a friss levegőn a napsütésben, és gazdagabb lettem egy tapasztalattal. Feldolgozható veszteséglista.

És vajon hogyan gondolkodik az, aki szorongani kezd, valahányszor új, ismeretlen feladatot állítanak elé, és szinte előre borítékolja a kudarcot? Nos, ő már a csomag kibontása előtti másodpercben felidézte azt a pillanatot, amikor harmadikban környezetismeret órán ő volt az egyetlen az egész évfolyamon, akinél nem csírázott ki a bab. Majd fokozódó gyomorgörccsel kezdtek sokasodni a múlt kudarcélményei az elméjében.

FORRÁS: PEXELS

Amikor felvetettem, hogy segítsen ültetni – tehát legyen része a potenciális újabb kudarcélménynek -, máris óriási nyomás alá helyeztem. Számára nem megnyugtató tény, hogy 35 palánta érkezett, hanem 35 lehetőség, esély a kudarcra, ami – logikusan nézve, tapasztalat híján – előre borítékolható. Persze, hogy stresszes és szorong, hiszen azzal, hogy (homokozó)lapátot adtam a kezébe, őt is a kudarcélmény főszereplőjévé tettem.

Sikerorientált emberként mindig is meglepett a kudarckerülő szemlélet. Én egyszerűen látom: csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit, de annak meg mi értelme van? Ő viszont úgy gondolja, jobb nyugton maradni és inkább bele se fogni dolgokba, mert abból baj nem lehet.

Az én mottóm adja magát: ha meg akarod duplázni a sikereid számát, tízszerezd meg a kudarcaidat! Ő azonban már az első buktánál úgy összetörik, hogy újabb próbálkozásra sok esetben már nem is kerül sor. Ha aztán tényleg bekövetkezik a pofáraesés, én úgy fogom fel, hogy de legalább megpróbáltam, és jó esetben még egy tapasztalattal gazdagabb is lettem.

Tudom, hogy a kudarckerülés tudatállapotából nehéz kilépni. Nehéz, mert több generáció óta hordozza a sémáit, a mintáit az, aki benne van. Egész életében azt hallgatta, hogy „vigyázz, mert….”, „jaj, mi lesz” és „mert te úgyse”. Hiába próbálja magát meggyőzni racionális érvekkel, a tudatalattiját is meg kell dolgoznia a korlátozó hiedelmek és a velük járó szorongás leküzdése érdekében.

Vannak, akik a pozitív megerősítésekre esküsznek, vagyis folyamatosan mantrázzák, hogy kompetens, értékes emberek, de akkor sincs gond, ha valami nem a terveknek megfelelően sikerül. Mások meditálnak, vizualizálnak, alfa állapotban ügyködnek, de létezik a Vekerdy-féle megközelítés is. Ő volt az, aki egy bukásról betegesen rettegő diáknak és családjának azt tanácsolta, bukjon csak meg a gyerek. Nem történik semmi, legalább látja, hogy egyessel a bizonyítványban sem csapódott aszteroida a földbe.

Én azt mondom, ha már valaki felismerte, hogy kudarckerülő, és ez korlátozza őt nemcsak a céljai elérésében, de a mindennapok stresszmentes megélésében is, az már fél siker. A realizáció után jöhet az önismereti utazás, lényegében részletkérdés, hogy minek a segítségével, mert az oroszlánrésze úgyis egyedül, a fejben zajlik.

Eszemben sincs bagatellizálni, tudom, hogy óriási feladat győzedelmeskedni generációk és évtizedek kudarckerülő attitűdje fölött.

Viszont hiszem, hogy megéri törölni a táblát, átkattintani az agyat, új fejezetet nyitni: mert így nemcsak sikeresebb lesz az ember, de bátrabb és kiegyensúlyozottabb is. A komfortzónán túl ugyanis új világ kezdődik.

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂