A monogámia nem mindenkinek való, mert ez alkati kérdés!

Herczeg Zoltán. Be kell még valakinek mutatni?! Nem hiszem. Legalábbis bizonyos szempontból már nem „kell” bemutatni. Szakmailag megalapozott ismertségre tett szert alázatos és áldozatos munkával évtizedek alatt.

Majd a semmiből hirtelen és váratlanul börtönbe került. Vélt vagy „valós” bűnökért. Nem fecsérelnék erre túl sok szót. Mindent is megírt már erről az online és offline sajtó egyaránt. Majd a könyvével tiszta vizet öntött a pohárba. Őszintén, tabuk nélkül, kíméletlenül leásva a lelke mélyének eldugott bugyraiba is.

Azonban még mindig van, amit nem mondott el, nem fogalmazott meg talán magának sem. De most egy beszélgetős-est formájában felszínre hozza a börtönfalak, rácsok, ízek, szagok tanulságát a tőle megszokott közvetlen stílusban.

Az interjú előtt talán csak egyet tisztázzunk – hangsúlyosan – 100gram növényi törmeléket találtak nála és fémdobozzal (!) együtt 16 gramm kokain gyanús port. Ezek hatóanyag tartalma elenyésző. Mégis 6 hónapot töltött a rácsok mögött.

Így aztán adódik a kérdés: mi a bűn szerinted?

Sokat gondolkoztam odabent, mert felmerült a kérdés: „mitől bűnösebb, aki nem függő? Vagy mitől bűnösebb, aki függő?” Nem tudtam rájönni, szerintem ez így értelmetlen. Ugyanakkor, amikor engem bezártak, és hirtelen megvonták tőlem, amit addig szerettem, nemhogy elvonási tüneteim, de sóvárgásom sem volt. Így a függőségnek két fő ismerve kapásból nem állt meg. Orvosi értelemben tehát nem voltam függő. Ugyanakkor, hogyha valaki sok éven keresztül rendszeresen füvezik, de nem éjjel-nappal, hanem mondjuk csak esténként, rekreációs jelleggel, alkotáshoz, pihenéshez, alváshoz, azt az orvosi szakirodalom mégis függőnek tartja. De hogy ettől én most „bűnösebb” leszek-e vagy kevésbé, soha nem fogom megérteni.

Mi számít bűnnek? – teszi fel a kérdést magának.

A bűnről ugyanaz a véleményem és felfogásom, mint előtte. Van az „égi”, a valós bűn, ami az ember, a szeretet ellen való, ez a bűn egyetemes, törvénye az Istentől származik és mindenkire egyaránt vonatkozik. Meg van a „földi” bűn, amiket égtájanként és történelmi koronként homlokegyenest eltérő módon, de általában olyan emberek, vezetők állapítanak meg, majd törvénykönyvekbe is iktatnak, akik általában ezeket sosem tartják be. Ami a földön bűn, az az égben nem feltétlenül. Ilyen szerintem a marihuána fogyasztása is. Hiszen az egy földből magától (tehát Isten akaratából) kinövő növény, úgy mint a krumpli vagy a hagyma, vagy az uborka, a kender is csak kinő a földből millió éve. Ha a krumplit meg az uborkát megehetem, a szőlőt is megehetem, a szőlő levéből érlelt bort megihatom, akkor őszintén nem értem, hogy a marihuánát miért nem szívhatjuk el, mint a dohányt például. Tehát ez az égben nem bűn, a földön meg igen. Valakik így döntöttek valamikor, valamiért. Előtte a történelemben ezer évekig meg mások másképp döntöttek. Máshol a Földgolyón is máshogy döntenek. Ott minden további nélkül szabad. Miközben alkohollal törvényesen lehet butulni, meghülyülni, megdögleni. Sőt ma már államilag milliárdokkal támogatottan is!

Ugyanakkor mondjuk megcsalni a párodat, és hazudni neki, itt a Földön nem bűn. Nem visznek érte börtönbe. De valójában bűn. A hazugság bűn. Nem szép a másikat hülyének nézni. Ha az ember a párján kívül mással is akar lenni, akkor ezt csinálja nyíltan, ne hazudjon! Persze az általában a párkapcsolat végével jár, mert valamiért ezt sem szabad, így alakult ki, ez a hagyomány. A hűtlenség tehát égi bűn. Ha titkolod, ha hazudsz, ha bántasz vele, akkor bűn. De a poliamoria alapvetően a tudomány szerint az ember természetéből fakadó természetesség. Az állatvilágban is ugyanúgy megtalálható. A monogámia nem mindenkinek való, ez alkati kérdés. A holtomiglan-holtodiglan egy modern, kulturális szülemény, az egyház találta ki, állítólag a kereszténységből származik. Bár nem hiszem, hogy Jézus találta volna ki. A Bibliát is emberek írták, aztán emberek átírták, emberek belőle kivettek dolgokat, emberek beletettek dolgokat és ez lett a vége. Hogy tulajdonképpen mindenki bűnös. Ebben az értelemben én nagyon is bűnös voltam, és meg is kaptam érte a súlyos büntetésem, le van írva a könyvemben feketén-fehéren. Nem vagyok erre büszke, szégyellem magam.

De ma már a Földön érdekek mentén vannak a törvényeink megalkotva, semmi köze Istenhez, Jézushoz, az égi törvényekhez. Még egyszer mondom, leginkább olyanok által, akik legtöbbször csalással, hazugsággal, hamis ígéretekkel, fondorlattal kerülnek hatalomra, és hoznak ezzel olyan törvényeket, amit ők maguk általában nem tartanak be. Tulajdonképpen a pénz, a hatalom lett a törvény. És rájuk nem érvényes a büntetés, ők nem bűnhődnek. Legalább is itt a Földön. De én hiszek az isteni igazságszolgáltatásban, a lélek nem átverhető, Karma papa teszi a dolgát.

Fűvel kereskedni tehát a földi törvények szerint Magyarországon bűn. Ugyanakkor, ha valakinek alkohol nagykereskedése van, az törvényesen akár tízmilliárdokat-százmilliárdokat kereshet ezek forgalmából. Bár a tudomány által sokszorosan igazoltan ugye sokkal-sokkal károsabb mindenféle szempontból, mint a marihuána, ami meg ugye paradoxon. „Ha 10 gramm heroinnal kapnak el az utcán, sok évre börtönbe kerülsz, ha megatonnányi opiátszármazékot adsz el gyógyszer(gyár)ként világszerte, úgy extra magas fizetést, éves prémiumokat kapsz, a társadalom megbecsült tagja leszel kitüntetésekkel és komoly Forbes listás helyezéssel” – írja Dr. Máté Gábor a Sóvárgás démona c. könyvében. Szomorú, hazug, álszent világ ez.

Mit tett veled az a 6 hónap?

Ugyanakkor ez a fél éves büntetés, vagy elvonás, elvonulás, ez kijárt nekem, de nem azért, amit a vád szerint elkövettem, mert abban vétlen vagyok. Valójában politikai áldozat lettem. Itt a Földön nem igen pártolják a hatalmasok, a törvényhozók, ha valaki az égi törvények szerint képzeli el a társadalom igazgatását. A KÉKség (Közösségi Élet Kultúrája) mozgalmam nagyon veszélyesnek bizonyult, a „tiszta levegő, tiszta víz, tiszta föld, tiszta élelmiszer, tiszta ember, tiszta lélek” min. 25 évre szóló politikáját nagyon nem nézték jó szemmel. Ez annyira beindult 2022 tavaszán-nyarán, hogy csak loholtam utána gőzerővel, pár hónap alatt 800 önkéntesem lett. Majd a titkosszolgálatok hathatós munkája után egyszer csak hirtelen a semmiből találtak nálam valamit, amit soha azelőtt nem találtak volna és pont akkor jött rám 16 fedett nyomozó egy „fatális véletlen” folytán. Ez bizony egyenes földi következménye az én „földi” bűnömnek, a folyton lázadó forradalmiságnak, a rendíthetetlen idealizmusomnak, ha úgy tetszik: naivságomnak vagy balekságomnak.

Összességében az én igazi égi bűnöm, a párkapcsolati hűtlenség nyerte el földi büntetését a hatalommal szembeni lázadással együtt, karmikusan csak így tudom magamnak igazolni azt a brutális fél évet, amit letöltöttem, mert máshogy belezavarodnék, börtönszlenggel: folyton ezen „kattognék”. De jót tett feltétlenül, más ember jött onnan ki, mint aki bement. Csendesebb, megfontoltabb, felnőttebb. Hálás lehetek érte. Ez a karma.

Tovább olvasok