A nejem folyton szekál, amióta figyelek a súlyomra!

Egy ideje én lettem a gonosz, a család fekete báránya és minden rossznak okozója. Pedig semmi más nem történt, csak öntudatra ébredtem. Amíg megettem mindent, amit anyám főzött és elém rakott, addig minden rendben volt – megdicsért, hogy milyen jó étvággyal eszem, és öröm nekem főzni.

Ez jó volt a családi béke szempontjából, meg anyámnak, akit örömmel töltött el a tudat, hogy nem hagytam semmit a tányéron. Nekem viszont kevésbé volt az, mert a kilók szépen szaporodtak. Persze mondhattam volna nemet is, szedhettem, ehettem volna kevesebbet is, de ezt akárhányszor megtettem, mindig olyan megjegyzéseket kaptam, hogy „Mi az, nem ízlik a főztöm?“

Amikor megnősültem, akkor is folyamatosan jól voltam tartva mindenki által. Minden nap kétszer ebédeltem, egyszer náluk, egyszer otthon, mivel a feleségemnek is az volt a mániája, hogy etessen. Aztán, amikor érezni kezdtem a súlyom hátrányait, és egyre nehezebben kapaszkodtam fel a harmadikra, akkor azt mondtam, ebből elég volt. Ideje másként élni.

Utánajártam az egészséges táplálkozásnak, teljesen száműztem a finomított szénhidrátokat az étrendemből, és eljártam hetente kétszer úszni. Ezeknek köszönhetően pár hónap alatt megszabadultam 20 kg súlyfeleslegtől. Jobban éreztem magam, mint bármikor előtte, energikus voltam, és szinte repkedtem a szó szerinti megkönnyebbüléstől.

Persze rajtam kívül ennek senki nem tudott örülni. Anyámtól mást sem hallottam, mint panaszt. Kesergett, hogy miért nem eszek nála. Egyfolytában azt hallgatom azóta is, hogy rá semmi szükség, ha már a főztje sem kell. A feleségem meg azt vette a fejébe, hogy biztos valaki másnak akarok tetszeni, imponálni, és tuti, hogy szeretőm van. Annak ellenére, hogy jól éreztem magam, nem osztoztak az örömömben, sőt, megvetettek azért, mert mertem magamra gondolni és azt enni, amitől jól érzem magam.

FORRÁS: UNSPLASH

Senki, még apám sem volt segítségemre, tőle sem kaptam támogatást. Anyámék oldalára állt, és ő is csak azt hajtogatja, hogy jaj, de nem jó ez így, hogy nem megyek fel minden nap ebédre. Meg biztosan beteg vagyok, és vizsgáltassam meg magam alaposan, mert ennyi súlytól nem egészséges ilyen gyorsan megszabadulni! Nem értik, hogy nekem ez így a legjobb.

Én ebben a testben érzem jól magam, nem az előzőben.

Mondjuk soha nem voltak haladó gondolkodásúak, mindig ellene voltak még a legkisebb változásnak is. Olyat, hogy reform, vagy egészséges táplálkozás, soha nem hallottak, beérték azzal, amit tudtak. De nekem nem jó minden nap a tészta vagy a rántott hús… Másra vágyom, könnyebb falatokra és energikusabb életre.

Kértem többször, hogy csináljanak valami olyat, amit én is szívesen megeszek. Vettem egy olyan szakácskönyvet is, amiből kedvükre válogathatnának, de egy alkalommal sem csinált senki olyan ételt, ami ínyemre való. Azóta magamra főzök, megcsinálom én azt, amit szeretnék, és még csak meg sem sértődöm érte.

A probléma velük van, mert azóta különcnek tekintenek. Közöltem, hogy hagyjanak engem úgy élni, ahogy az nekem jó, ne erőltessék rám a saját akaratukat, de ennek összeveszés lett a vége. Nevetséges, hogy arra megy rá a családi béke, hogy egészségesen akarok élni…

Bálint történetét Molnár Csanád jegyezte le.

Nyitókép: Unsplash