A pasimat könnyű volt elhagyni, de a családja ma is hiányzik!

2021-10-26 Esszencia

Évekig voltunk együtt, minden olyan jól haladt. Sosem léptünk nagyot, de mindig éppen elég volt ahhoz, hogy azt érezzük, minden rendben van. Ügyeltünk arra is, hogy ezeket a kis lépéseket mindenki jól lássa, hiszen attól lesz valódi mindenki számára, ha a környezet is érzékeli.

Jól csináltuk, talán túl jól is. Családtag lettem, és nekem is új családom lett. Csodálatos volt, és talán már csak ez a csoda tartott minket össze az utolsó két évben. Már jóval előtte tudtuk, hogy nem egy az utunk, de jól elvoltunk. A hiányzó szikrát pótolta a körülöttünk lévő elégedettség. Imádtam a vasárnapi ebédeket, még úgy is, hogy nem a saját vér szerinti családom vett körül.

És imádtak ők is engem, mert a lányuknak vallottak. Nekünk megkönnyebbülés, nekik hidegzuhany volt a szakításunk. Ahelyett, hogy gyászoltuk volna a kapcsolatunkat, a szülőket és a nagyit nyugtattuk. Szentül hittük, attól, hogy mi már nem vagyunk együtt, nem kell a családtól is eltávolodnom.

Beosztottuk az időt, megvolt a tervünk arra, hogy ne akadályozzuk egymást, amikor meglátogatom a nagyit, vagy hogy nem fussunk össze, amikor kávézom az édesanyjával. Működött is. Aztán jött ez a lány. Édes volt, mosolygós, tökéletesen értettem, hogy mi tetszik benne Áronnak. Csak bízni tudtam benne, hogy jó irányt vesz a kapcsolatuk, és náluk meglesz a szikra, ami nálunk hiányzott.

Csillogó szemekkel kérdeztem a következő családi találkozón, hogy mi újság, hogy tetszik az új lány. De nem kaptam túl lelkes választ. Egyszer találkoztak még csak vele a szülők, az sem volt túl kellemes. A lány bezárkózott előttük, alig szólt bármit is. Hiába faggatta a nagyi, hogy mit dolgozik, vagy mi a kedvenc étele, alig válaszolt. Érthető, hiszen első találkozó.

Nem mindenki beszél lyukat a másik hasába rögtön, sok embernek kell idő ahhoz, hogy megnyíljon. Ezért kértem őket, hogy adjanak időt neki, hiszen nem véletlen, hogy a fiukkal jár – ő nem választ ki, és pláne nem visz haza bárkit. Engem könnyű volt megszeretniük, hiszen azonnal az életükbe csöppentem, megvolt elsőre a szimpátia, és valami fura módon rögtön otthon éreztem magam köztük – de lássuk be, hogy ez nem várható el mindenkitől.

FORRÁS: UNSPLASH

Áron anyukájával mindketten rajongásig szerettük a mozit, és ezt ki is használtuk. Mentünk, amikor csak tudtunk, mellette pedig minden hülyeségre kapható voltam. Ági fiatalos anyuka, aki mindig is szeretett volna egy lány gyereket, akit sosem szülhetett meg. Mi viszont valami rejtélyes módon egyből egy húron pendültünk – talán, mert ugyanazon a napon születtünk laza 30 év eltéréssel.

Szerettem őket, de arra vágytam, hogy ne engem akarjanak a fiuk mellé, mert tudtam, hogy nem vagyok odavaló. Ellenben ez a lány a szótlansága ellenére tökéletes párja volt az exemnek. Ám a szavak nem segítettek. A nagyi haláláig hitt abban, hogy én vagyok az unokájának való, más lányok szóba sem jöhettek.

El kellett távolodnom, ami milliószor jobban megviselt, mint a szakítás.

De nem tehettem mást. Eleve az lett volna a normális, ha azonnal kilépek az életükből. Talán hamarabb tudtak volna az új barátnő felé nyitni, ha én nem maradok a képben. Egyre kevesebbet mentem, egyre kevesebbet telefonáltam. A nagyi temetésén pedig csak a háttérből tettem a tiszteletem, már nem volt ott a helyem és ezt el kellett fogadnia mindenkinek.

Imádott évek voltak ezek, bónuszként a nagymama extra húslevesével, ami egy olyan összetevő miatt volt isteni, amit sajnos nem árulhatok el. De szerintem életem végéig használni fogom én is ezt a titkos fűszert, amiről mindig ő jut majd eszembe. Csak bízni tudok benne, hogy végül az új barátnő is megismerhette ezt a levest és a nagyi minden titkos receptjét. Hiszen a sejtésem jó volt: ő lett az igazi, aki azóta már nem az új barátnő, hanem az újdonsült feleség.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok