A sörfőzés női mestereinek sötét története
Szexi férfi áll a pultnál, előtte pohárban csillog a sör, tetején masszív habréteggel. A férfi kortyol az italból, lehunyja a szemét, mi pedig – a reklám nézői – elmerülünk a pillanatban.
Másként a nő, másként a férfi, de egy biztos: a világ harmadik legfogyasztottabb italát a víz és a tea után nem nehéz promotálni. De azt vajon hányan tudták, hogy eredetileg a nők domináltak a sörgyártásban?
Sokatmondó történelmi tény, hogy a legrégebbi ismert sörreceptet egy sumér himnuszban találjuk, amit a sör istennőjéhez írtak. Az egyiptomiak szintén hódoltak előtte, és a balti, valamint szláv mitológiában is előkelő szerephez jut.
A habzó nedű az egyik legerősebb elixírünk, eredete kicsit mágikus. Érthető, hogy a történetben előbb-utóbb feltűnnek sámánnők és boszorkányok is. Hétezer éve isszuk a sört, ami a régmúltban életmentőnek bizonyult. Az ivóvíz ugyanis sokszor halálos volt, ám az erjesztéssel létrejött, szinte steril sört bármikor lehetett fogyasztani. Már csak azért is, mert alacsony volt az alkoholtartalma.
A vikingektől kezdve az angolokon át az egyiptomiakig bezárólag eleinte kizárólag nők foglalkoztak sörfőzéssel. Sok helyen olyan misztikumot vont a nők köré ez a foglalkozás, hogy egyenesen papnőnek, sámánnak tartották őket. Nem csupán vallási ceremóniákra, alkalmakra készült az ital, hanem otthoni fogyasztásra.
A legtöbb családban fontos kapocsnak számított a sör. A főzés egyrészt olcsó módja volt a gabona tartósításának, másrészt fontos tápanyagforrás lett belőle, tele szénhidráttal és fehérjével. Nem csoda, hogy a későbbiekben a munkásosztállyal azonosították az aranyló folyadékot.
A női dominancia oka pofonegyszerű: az erjesztés ugyanolyan átlagos háztartási munka volt, mint a mosás vagy a takarítás. A barlangrajzok óta tudjuk, hogy a férfi vadászik, a nő pedig összegyűjti a hozzávalókat – ez esetben pedig össze is főzte azokat.
Kezdetben három egyszerű összetevőt használtak: víz, maláta, élesztő. A 11. században állítólag egy bencés rendi apáca, Hildegard von Bingen javasolta a komló bevezetését, ami forradalmasította a főzést. Ez a sör már jobban hasonlított a maihoz kesernyésebb íze, magasabb alkoholtartalma, tartósabb frissessége miatt.
Hamarosan gyakori látványt nyújtottak a középkori piacokon a női sörfőzők, akik rájöttek, hogy az otthoni erjesztés profitot is termelhet. A házasok férjeikkel kezdtek közös üzletet, az özvegyek, hajadonok pedig így tettek szert némi pluszpénzre.
FORRÁS: UNSPLASH
Bizonyíték ugyan nincs rá, de sokan összefüggést véltek felfedezni a boszorkányos képek és a szoknyás erjesztőmesterek között. Hogy kitűnjenek portékájukkal, a nők hosszú, csúcsos kalapot vettek fel a piacon. A sört hatalmas üstben tartották, és még a seprű is előkerült, ami a családi bizniszt szimbolizálta.
Macska ugyancsak keringett a környéken, hogy elrettentse a rágcsálókat a hozzávalóktól – csoda, hogy a boszorkányok pont így néznek ki?
A férfiak és az inkvizíció azonban közbeszólt. Ahogy az egyház átalakította a társadalmi normákat, úgy szorultak ki a nők a sörfőzésből. Az első vádak szerint a nők csáberővel, trükkökkel vették rá a férfiakat az ital fogyasztására. A pletyka szorgosan hízott, míg végül rásütötték a nőkre a boszorkányság pecsétjét, hiszen ki tudja, milyen fűszereket kevergettek az üstben?
A férfiak szava ezúttal is erősebb volt: a nő maradjon otthon, az üzletet pedig bízzák rájuk. A nagy profit lehetőségét felismerve a férfiak átvették a sörfőzést, a nők pedig elmélkedhettek azon, hogy a tudás valóban veszélyes rájuk nézve. Akkor még nem sejthették, hogy évszázadok múlva a sörgyártásban betöltött szerepük kimerül majd abban, hogy a sörreklámok szexi férfijának kiviszik tálcán a habzó italt.
Nyitókép: Unsplash
