A szingli nő nem válogatós hisztérika, akinek senki sem jó!

Hazafelé menet mindig hangosan hallgatom a rádiót, szinte beleremegnek a legkisebb csavarok is az autóban.

Megvannak a kedvenc műsoraim, egy slágerlista, egy beszélgetés, csak a híreket nem szeretem. A beszélgetős műsorok általában kevésbé izgalmas témákat boncolgatnak, de egyik nap az elevenembe találtak, amikor az egyedülálló nők kerültek porondra.

A jó öreg szingliség, amit Amerika már évtizedekkel ezelőtt megteremtett. És hollywoodi filmek ezrei mutatják be, hogy a szingliség menő, 30-as nőként sem ciki egyedülállónak lenni. Nem kell huszonéves korunk kapujában a házasságra vagy a gyerekre gondolnunk, mert ez már egy más gondolkodású generáció, akiknek mások a céljai, az ambíciói és az elképzelései az életről.

Ez a negatív sztereotípia – hogy a szingliség mindig választás kérdése – begyűrűzött az emberek fejébe, talán a jól ismert filmek hatására is. Sokan azt gondolják, hogy a szingli nő öntelt, kihívóan és szemtelenül magabiztos, aki az ujja köré csavar mindenkit, vagy éppen szerető lesz harmadik félként.

Valóban igaz, hogy az egyedüllét néha nem magányos vagy szomorú, mert egy szakítás után kifejezetten egészséges és jót tesz a felszabadító idő önmagunkkal. Van, aki saját maga dönt így. De mi van azokkal, akik csak egészen „véletlenül” lettek szinglik? Valahogy rosszul alakult az életük, szerencsétlen kapcsolatokba sodródtak.

És nem, még csak válogatósak sem voltak, csak a kellő mértékben. Egyszerűen mégsem jöttek szembe velük a lehetőségek. Nem mindenkinek olyan szerencsés az élete, hogy már a középiskolában megtalálja az igazit és ki is tart mellette egy életen át.

A rádióműsorban sorra hangzottak a kijelentések, hogy a nő, aki önszántából sokáig van egyedül, megkeseredik. És ha akar, akkor úgyis talál magának valaki. Na igen, valakit. De vannak nők, akik nemcsak “valakit” keresnek, hanem a társukat. És a valaki helyett az egyedüllét is jobb opciónak tűnik…

Ők azok, akik nem alkusznak meg, hanem kivárnak. Azok a szingli nők, akik a lelkük mélyén díjnyertes pitét sütni akaró háziasszonyok, akik lehet, hogy már a gyerek gondolatával is eljátszottak, de valahogy nem úgy alakult az életük. Várják azt az embert, aki az elköteleződést jelenti majd, és akinek tökéletesek lehetnek ők maguk is.

FORRÁS: UNSPLASH

Az egyedülálló nő nem akar behódolni a társadalmi nyomásnak. Csak azért meg főleg nem, hogy mindene időben meglegyen az életnek nevezett bakancslistán, ahol mindenkinek ugyanazok az állomásai, csak más életszakaszban érkezik el oda. De valahogy némelyek olyan szintű devianciának élik meg az egyedülálló nők jelenlétét még a mai napig is, hogy nem tudják elviselni.

Azonnal bűnbakot keresnek. És ki más is lehetne a hibás, mint a válogatós, nyafka, hisztis szingli nő? Aki biztosan nem is házias, de tutira frigid. Vagy csak borzalmas az ágyban. Egy koszos lakásban éldegél, ahol sem magára, sem másra nem kell mosnia, és a körmét lakkozgatva csodálja önmagát a tükörben.

Az a válogatós nő, akinek senki sem kell, mert ha valaki mégis közelítene, az úgysem lesz elég jó. Így hát marad a ténymegállapítás, hogy kinek is kellene egy nyafka királylány. Amikor hallgattam a rádióműsort, már nem voltam egyedül, de a hosszú-hosszú évekig egyedül élő szingli lány felkiáltott bennem a sértettségtől. Nem! Nem mindig én döntöttem.

De nem adnám vissza ezeket az éveket, mert többet tanultam belőlük magamról és a kapcsolatokról, mint azok, akik szakértőknek tartják magukat a témában. Így lettem én készen – kissé sérülten, kissé kopottan. Mert néha nehéz volt a szingli élet, ami nem csak koktélparti és végeláthatatlan bulizás.

Egyedül sokkal nehezebb felmelegíteni a hideg ágyat, pláne ha az ember szíve is fázik szerelem nélkül.

De a szingli nő büszke, és nem árulja el, hogy voltaképpen a legtöbb esetben nem akar szingli lenni. Csak arra a szeretetre vár, amiben méltók lesznek egymás megbecsülésére és felismerik a másikban azt a valakit, akire mégiscsak megérte várni hosszú éveken keresztül.

Nyitókép: Unsplash