Aki sokkot kap az együttalvástól, már nem is szereti a párját?!

Együtt aludni szükséges és alapvető minimum, ha csak nem vagy antiszociális kalandor vagy komplett pszichopata – ömlik rám megállás nélkül. Annyit piszkálnak ezzel, hogy a legszívesebben a képükbe üvölteném: és azok hova álljanak, akik csak egyedül tudnak jót aludni?

Mert helló, mi is létezünk, és nem mindegyikünk küzd kötődési zavarokkal. Sőt.  Az igaz szerelmet és a futó szexkalandot az különbözteti meg egymástól, hogy míg az utóbbinál aktus után menekülsz, az előbbi esetében imádsz kiskifli-nagykifliben aludni és egymás karjaiban ébredni.

Azok a párok, akik külön alszanak, nyilván teljesen eltávolodtak már egymástól, és egészen biztosan nem is szexelnek soha. A normális ember nem tud egyedül elaludni, éreznie kell a szerelme testének lüktetését. „Ahol én fekszem, az az ágyad” – írta József Attila is. Gondolod, találsz valaha olyan párt, aki el tudja fogadni, hogy te elhúzódsz tőle?

A baba és a kisgyerek lételeme az együttalvás. A legfeleslegesebb holmi a kiságy. A testközelség az egyik legfontosabb fiziológiai szükséglet, aminek hiánya a személyiségfejlődésre is kihat. Akkor és csak akkor érzi magát biztonságban a gyerek, ha érti az illatodat, hallja a lélegzésed. Szerezz be egy nagy matracot, nálunk az egész szoba egy nagy ágy, és mind az öten együtt alszunk.

Ha nem a gyerekeddel összebújva alszol minimum 12 éves koráig, a szerencsétlen kölyökből pszichopata sorozatgyilkos lehet. Tudtad, hogy a Columbine gimi egyik tömegmészárosának anyja se aludt soha a fiával?

Nos, ezek az alapvetések, amiket születésem, majd szülésem óta sulykol belém a világ.

Hogy az ember normális egyedfejlődésének szerves része az együttalvás, és az egészséges ember ezt igényli, vágyja, sőt: nélkülözni hosszú távon épp úgy képtelen, mint a vizet vagy az élelmet. És hát nyilván mióta élek és életet adtam, igyekszem is ennek az elvárásnak maximálisan megfelelni, noha… az a nagy büdös helyzet, hogy nemhogy egyetlen porcikám se kívánja, hanem egyenesen ez az, ami gátol a pihentető, relaxált, mély alvásban.

FORRÁS: UNSPLASH

Vagyis én konkrétan attól leszek pszichopata, ha valakivel együtt kell aludnom. Merthogy én egyedül szeretek, tudok és akarok aludni. Hasra vágom magam, a fülemig húzom a nehéz, vastag takarót (nyáron is), és felébredek azonnal, ha bármilyen lüktető testfelülettel ütközöm forduláskor.

Nem szeretem, ha szuszognak, horkolnak, cuppognak, nyüszögnek, zörögnek, forgolódnak körülöttem, és a párkapcsolat legutálatosabb része számomra az elvárás, hogy nekem kiskifli-nagykifliben kéne tudnom aludni egész éjjel. Attól pedig hülyét kapok, ha a gyerek dobálja magát rajtam egész éjszaka, és szedegeti le rólam a pólót, de tudom, ha például beteg, ki kell bírnom valahogy ezt is.

Pedig higgyétek el, én szeretek összebújni, akár hosszú órákra is, szeretek jókat szexelni és utána egymás karjában pihegni, és igazi órákon át ölelős-bújós-simizős-komfortszopiztató anyuka is voltam mindig is, a kezdetektől – ébren. Éber állapotban mindez teljesen rendben van, órákon át, akár egész nap, szünet nélkül.

De amint lefekszem aludni, én már az édes magányt vágyom az ágyamban, a váramban, mindentől és mindenkitől kellő távolságra… de legalább pár méterre. De jaj, hogy mennyi bajom volt nekem ebből! Volt, hogy végigvirrasztottam akkori szerelmemmel három órát egymás karjaiban, amire tök büszke voltam, de aztán elfáradtam, és befordultam aludni.

Reggel aztán az orrom alá dörgölte, hogy miért hagytam én őt így magára, haragszom-e talán? Mert ő nem tudott aludni, hogy nem ölelt engem. De olyan is volt, aki konkrétan a szememre hányta, hogy én az együtt töltött minőségi időt szabotálom azzal, hogy hajnal felé félrevonulok aludni, ne adj’ isten – horrible dictu! – a kanapéra vándorlok át zavartalan nyugalmam érdekében.

A gyerek miatt meg állandó lelkiismeret-furdalásom van mindig, mert ő is szívesen aludna közös ágyban. Csak éppen akkor én nem aludnék semmit, és egész nap nyűgösen kiabálnék vele – így inkább tartom magam a külön ágyhoz. Értem én, hogy az emberek többsége imád együtt aludni, nem is vonom kétségbe, hogy ez csodálatos, nagyszerű érzés – nekik.

De könyörgöm, picit fogadjuk már el azokat is, akik erre – önhibájukon kívül – képtelenek, bármennyire is próbálkoznak! Attól még mi is érző, szerető társak, gyengéd, figyelmes szülők vagyunk. Ígérjük, napközben, ébren pótoljuk majd, amit csak lehet!

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr