Amikor a lakásod rendetlen, a lelkedben is baj van!

Amikor kinyitom a ruhásszekrényt és meglátom a rendetlenséget, mindig tudom, hogy baj van. A ruháim egymáson tornyosulnak, begyűrve, hanyagul bedobva, és a tegnapi edényeket sem pakoltam el a mosogatótálcáról. 

A sminkes táskámban a szokásosnál is nagyobb a káosz, csakúgy, mint a fürdőszobai szekrényben. Alapvetően kedvelem a rendet, és hiszek is benne, hogy rend a lelke mindennek. Így amikor azt tapasztalom, hogy kezd eluralkodni a káosz a környezetemben, mindig tudom, hogy a lelkemben kell először rendet rakni.

Néha észre sem veszem, milyen összevisszaság kerekedik körülöttem. Annyira leköti az agyamat, hogy megoldjam, átrágjam magamban a múltat, vagy meg nem történt dolgokon, a jövőn, a lehetőségeken agyaljak.

Ilyenkor a ruhadarabok és a tárgyak egytől egyig a megoldásra váró problémákat szimbolizálják. 

Amikor elkezdem a rendrakást, a sárga garbómnál mindig önmagamra gondolok. Hogy mik a hibáim, hogy fogynom kellene néhány kilót, mert pár hónapja sokkal jobban állt rajtam ez a pulóver. És a hajam színéhez is jobban ment. Eszembe jut, hogy gyakrabban figyelhetnék magamra, mert sokszor elhanyagolom a testem jelzéseit, amikor elfárad, vagy jelzi, hogy nem működik tökéletesen.

FORRÁS: PEXELS

A kék kardigánnál mindig a barátaimra gondolok, és hogy fontos leszek-e nekik, ha nem keresem őket egy ideig. Vajon hol a határ abban, hogy mennyire vonjuk be a másikat az életünkbe, vagy mennyire van szükségünk egymásra az adott életszakaszokban? A kardigánom laza szövésű. Nyúlik az ujja egy jó darabig, de ezzel együtt lazulnak a kötés szálai is. Ám elnyűtten is imádom. Felakasztom a vállfára, a hozzá tartozó öv lengeni kezd, majd ráesik a kedvenc piros szoknyámra.

Ez a darab a férfiakkal való kapcsolatomra emlékeztet. A törekvésre, hogy elég jó legyek, ugyanakkor vállaljam önmagam. Minden helyzetben olyan nőként, akinek büszkén fogja a kezét a párja. Gondoskodó legyek, de álljak ki a saját gondolataimért. A lelkem mélyén maradjak az az egyedülálló lány, aki mindent egyedül is megoldott, de puhább és simulékonyabb lett. Legyek a régi önmagam, és mégis éljem meg az új ént, aki megszületett a kapcsolatban.

A sárga, szívecskés ingem jelenti a családomat. Kivasalom a gyűrődéseit, és csak aztán akasztom vissza a szekrénybe, miután egy pár pillanatra megöleltem. Még meleg a vasaló gőzétől, ahogy hozzáér a bőrömhöz. A szüleim jutnak eszembe és a fájó távolság, ami miatt ritkán látom őket. A félelem, hogy megőrizzem a kapcsolódást velük annak ellenére, hogy távol élünk egymástól.

Kiveszem az utolsót, a rózsaszín, pöttyös pólómat. Gondolatban melléteszem a hozzá illő zoknit, ahogy a testvérem szokta. Ismét a távolságra gondolok – hogy barátok maradhassunk annak ellenére is, hogy ritkán látom őt.

Rendberakom az edényeket, amik a munkahelyem szimbólumai. A tegnapról maradt mosatlan tányér a túlhajszolt nap maradványa. És a teljesítési vágynak, hogy jobb legyek és megfeleljek az elvárásoknak. Az ételes doboz annak a bizonyítéka, hogy megint nem főztem, csak rendelni volt erőm – így a feladást képviseli.

Amikor végzek, mindig végigsimítok a ruhakupac tetején, és mélységes szeretettel nézem őket. Az edényeket eltörölgetem, és sorba rendezem, majd a helyükre kerülnek. És amikor rend van, a fejemben is rend lesz. A gondolatok sorba rendeződnek, az átélt pillanatok a helyükre kerülnek, és elcsitul az aggodalom. Megnyugtató harmónia illat kúszik a frissen mosott padló öblítő illatán keresztül a szívembe. Rendben van az életem. Kívül, belül.

Nyitókép: Pexels