Apád szeretője voltam, nem kezdhetek ki veled!

– Én nem az apám vagyok! – csattant fel dühösen fújtatva. Olyan kis édes, mikor ingerült és uralkodnia kell az érzésein. Ismerem ezt a feltüzelt tekintetet. Az apja volt ilyen, amikor engem ölelt.

Tudom, hogy neveznek a hátam mögött, én vagyok a Vörös Ördög. De nem a nagyitól örökölt lángvörös hajam miatt gúnyolnak így. Kőkemény főnök vagyok, igazi zsarnok. A külvilág felé egy sikeres, vonzó nő képét mutatom. Nem egy ajánlatot kaptam, de képtelen vagyok újra szerelmes lenni. Egyszer voltam az. A végén azt hittem, a románc emlékével együtt temetnek el.

Egyetem után egy multinál helyezkedtem el. „Felpörögsz vagy kipörögsz” – jellemezte az egyik tanárom ezt a világot. Igaza volt. Mindig is szerettem bizonyítani. Az “úgysem vagy rá képes”, és “kevés vagy te ehhez” mondatok olyanok számomra, mint bikának a vörös posztó. Gőzerővel vetettem bele magam a munkába.

Mindent meg tudtam oldani. Ekkor keltettem fel egy idősebb kollégám figyelmét. Feri jóképű, magabiztos, nagyhangú pasi volt, hasonlóan ambiciózus, mint én. Fiatal, naiv, szerelmes és ostoba – ezek jellemeztek akkoriban. Tökéletes hozzávalói egy érzelmi katasztrófának, aminek a bekövetkezése törvényszerűnek tűnt.

Volt, aki látta, hogy mi lesz a vége a történetnek. Finoman célozgatott is, hogy nyissam ki a szemem, lépjek egyet hátra és nézzem máshogy a dolgokat. De Feri hízelgő szavai elvették a józan eszem és a tisztánlátásom.

FORRÁS: UNSPLASH

Elhittem, hogy amint előléptetik, már nem jelent gondot a gyerektartás: elhagyja a feleségét és velem kezd új életet. Jobbkezeként visz magával az új pozíciójába, és minden tökéletes lesz. Nagyot tévedtem!

– Csak nem hiszed, hogy komolyan gondoltam? – mondta a telefonba, amikor elhagyott. Fel akartam mondani, de a főnökasszonyom nem engedett el. Hosszú távon tervezett velem, az utódjának szánt. Így hát a munkába temetkeztem. Elértem a csúcsra, de én voltam a legmagányosabb a cégnél. Képtelen voltam bárkit is közel engedni magamhoz – eddig.

Pár hete az új alkalmazottak listáját böngésztem, és megakadt a szemem egy néven. Nem hittem el, hogy a volt pasim fia nálam fog dolgozni. Látásból ismertem Gabikát. Külsőleg le sem tagadhatná az apját, de a viselkedése nagyon különbözik: csendes, segítőkész és szerény. Ódákat zengtek róla a többiek.

Én pedig megláttam a törlesztés lehetőségét…

Későn kiosztott munkák, értelmetlen feladatok és túlórák. Ott szívattam, ahol csak tudtam. Eleinte jó érzéssel töltött el a dolog, de éjszakánként furdalt a lelkiismeret, ahogy egyre többet gondoltam rá. Már csak ketten vagyunk az irodában. Beszélgetni próbál, nagy hiba. Hamar a múltra és Ferire terelődik a szó.

Elárulja, tudott rólunk. Nem gyűlöl, csak sajnál, hogy az apja engem is kihasznált, mint mindenkit, aki közel került hozzá. Szerinte rég el kellett volna felejtenem a múltat és tovább kellett volna lépnem.

– A vak is látja, milyen gyönyörű! Csak ne lenne ilyen kiállhatatlan természete! – mondja nekem. Megdöbbenek. Udvarolni próbál? Jézusom, pedig majd’ tíz év van köztünk!

Emlékeztetem, hol a helye, mit gondolok róla, mire kitör belőle a frusztráltság, ami egy ideje már gyűlt. „Én nem az apám vagyok!” – kiabálja. Megbabonáz a tekintete, jobban, mint hinné. Remegek, de nem eshetek ki a főnök szerepéből.

– Majd meglátjuk. Mára végzett – mondom szigorúan. Csak remélem, hogy nem érződik a hangomon, hogy alig tudok uralkodni magamon. Nem értem, mi történik velem, évek óta nem éreztem ezt a lángolást.

Figyelem, ahogy elsétál. Megfordul az ajtóban és rám néz. Ha engednék a bennem dúló vágynak, nem hagynám elmenni, de ennél több eszem van. Becsukódik az ajtó, és egyedül maradok. Mindig tudtam, mi a következő lépés, de most tanácstalan vagyok. Csak azt érzem, hogy a közelemben akarom őt tartani… A többit majd meglátjuk.

Nyitókép: Unsplash