Az alkoholizmusból is van kiút, ha nem hagyják magára az embert!

Laci, akivel gyerekkorunk óta barátok vagyunk, nagyon ki volt borulva a válása után. Nem ma történt – már öt éve költöztek szét, de ő évekig nem tudott talpra állni. Nem találta a helyét az új világban, amibe akarata ellenére csöppent. 

Természetesen nem mentem fel a felelősség alól, ketten voltak rá, hogy boldog kapcsolatot építsenek fel. Ketten kellettek ahhoz is, hogy az ne sikerüljön. Lehet, hogy túlzottan a munkájával volt elfoglalva. Csak az éltette, hogy minél jobb beosztásba kerüljön a munkahelyén, arra fordította minden energiáját, figyelmét, hogy megfeleljen a munkahelyi követelményeknek.

Sokszor hazavitte a munkáját, és nem egy esetben éjjel is a terveken dolgozott, így a felesége sajnos teljesen háttérbe szorult, amit többször is sérelmezett. Akkor telt be nála a pohár, amikor Laci egy nyaralásról is hazament, hogy valami halaszthatatlan ügyben intézkedjen. Mondhatott volna nemet is, de nem tette, ami arra enged következtetni, hogy fontosabb volt neki a munka, mint a párja…  Azt hitte, hogy elég az anyagi biztonság, a házasság pedig majd működik magától.

Hát ez náluk sem így történt. A felesége egy „szép” napon azzal fogadta, hogy nem bírja tovább és elválik. Ez a legrövidebb időn belül meg is történt. Mindenben megegyeztek, úgy váltak el, ahogy az két normális embertől elvárható. Nem volt vita semmin, minden vagyonukon szépen, igazságosan megosztoztak. Ezután viszont Laci nem találta önmagát, nem bírta az egyedüllétet, erősen hiányzott neki a párja.

Kezdetben szinte minden éjjel álmatlanul forgolódott, már a munkája sem kötötte le a figyelmét, súlyos önsajnálatba süppedt. Az elkövetett hibái, a kevés törődés, figyelem ellenére is szerette Marcsit, de ez kevés volt az üdvösséghez. Letargikus állapota oda vezetett, hogy elkezdett iszogatni. A lakása is egyre igénytelenebb lett, a pár év alatt olyanná vált, mint egy farkasodú, amibe egy fogatlan, kivénhedt állat épp csak a vihar elől menekül be.

Csak a szükséges dolgokat mosta ki, a takarítást hanyagolta, a bútorokon vastagon megült a por. A konyhában vigyázni kellett, hogy mihez nyúl az ember, hogy ne ragadjon oda a keze. Én sajnos ritkán tudtam elmenni hozzá, de amikor megtehettem, mindig próbáltam lelket önteni belé, hogy szedje már össze magát. Persze meg is ígérte, de éreztem, hogy nincs ereje a megvalósításhoz.

Egyszer aztán meguntam nézni, milyen életet él, és megbeszéltem pár közös ismerősömmel, hogy tennünk kell az ügyében valamit. Az elhatározást tettek követték. Minden másnap meglátogatta valamelyikünk, és segítettünk neki, hogy visszataláljon az egészséges önmagához. Nekiálltunk takarítani, ablakot pucolni, függönyt mosni.

FORRÁS: UNSPLASH

Még a vasalással is sikeresen megküzdöttünk, pedig az egyikünknek sem volt erőssége. Közben pedig ott voltunk számára társaságnak, bármikor kiönthette nekünk a szívét… Teltek a hetek, múltak a hónapok, Laci mentális egészsége egyre jobb lett. Egyre többször volt vidám, az ivásról teljesen leállt, és egy régi-új hobbira fordította az ideje nagy részét: olvasott, amikor csak tudott.

A munkáját szigorúan csak a munkaidőben volt hajlandó elvégezni, utána nem engedte magát zavarni. Ez működött is, nyugodt délutánjai, estéi lettek, amiket mostanáig olvasással tölt el. Elalváshoz már nem kell neki se söröcske, se borocska, azok nélkül is pihentető éjszakái vannak.

Mi, a barátai, természetesen azóta sem hagyjuk, hogy visszaessen a korábbi, rossz állapotába.

Heti rendszerességgel látogatjuk. És mostanra eljutottunk oda, hogy ő az, aki tanácsokkal szolgál nekünk, ha esetleg gondjaink vannak az életben…

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂