Az anyaság fosztott meg az álmaimtól!

Volt egyszer egy fiatal lány. Épp csak befejezte az egyetemet, teli vágyakkal, világmegváltó gondolatokkal. Látta magát, amint álmai munkáját végzi, de elképzelte azt is, hogy egyszer egy fiú megfogja a kezét és azt mondja neki: „Gyere, vedd fel a hátizsákod, és járjuk be együtt a világot!”

Azt érezte, a világ csak rá vár. Eleinte úgy tűnt, minden és mindenki őt segíti. Pillanatok alatt jött az álommunka, a nagy lehetőség. És ha ez nem lett volna elég, hamarosan megjelent a fiú is. Jó, a hátizsák még nem került elő, hiszen volt feladat bőven, de a szerelem újabb varázslattal vont be mindent.

Mindegy volt, hogy a nap sütött, vagy épp az eső esett, a lány úgy érezte, a Jóisten a tenyerén hordozza. A szíve teli volt hálával és szeretettel. Össze is házasodtak, és bár a nászútra még várni kellett, ezt egyikőjük sem bánta. „Előttünk az egész élet, együtt bármire képesek vagyunk” – ez lett a szlogenjük.

Esténként tervezgették, mikor hová utaznak majd, meddig jutnak a karrierjükben, milyen házuk lesz. Közös mesét írtak a legmerészebb álmaikból. Boldogok voltak. Egyetlen dolog volt, amiről nem álmodtak: a gyerek. Imádták egymást, és azt gondolták, ez egyelőre épp elég. És egyébként is annyi minden más vár még rájuk.

Aztán egy nap a lány rájött, hogy babát vár. Épp előtte este látott egy filmet, amiben a nőnek pozitív lett a terhességi tesztje, és örömében majd eszét vesztette. Ahogyan a hazatérő férje is. Ő pedig ott ült a fürdőszobában, és csak hatalmas rettegést érzett, mert mostantól minden más lesz, és ő erre egyáltalán nincs felkészülve. Nem is akarja ezt…

Ott és akkor érzett először valami iszonyatos lelkiismeret-furdalást, mert így érez.

Nem is értette, hogy a gyógyszer mellett, amit mindig gondosan beszedett, hogyan történhetett ez meg. Amikor este elmondta a férjének, hogy gyerekük lesz, ő sem tudta leplezni a csalódottságát. Mindketten pánikba estek. Ők, akik eddig nem gondoltak félelemmel az életre, ott és akkor úgy érezték, kiestek a meséjükből.

FORRÁS: UNSPLASH

És ki is estünk. Mert én voltam az a lány. Három éve megszületett a kisfiunk. Gondozom, ellátom, mindent megteszek érte. A gyerekem. A gyerekünk. És olyan nagyon szeretném szeretni. De nem megy… Emiatt egy nagy nullának érzem magam. Odaveszett minden álmom. Mondhatnám, hogy nem így van, letagadhatnám, amit érzek, de magamat úgysem csaphatom be.

Nem tudok megbirkózni vele, hogy teljesen megváltozott az életem. Igen, tudom, egy anya nem mondhat ilyet. Itt egy édes kisfiú, el kellene olvadnom, amikor rám néz és mondja a magáét egész nap. Én pedig  csak automatikusan teszem a dolgom. Nem szenved hiányt semmiben, etetem, játszom vele, mesélek neki. Amikor néha az apjának színt vallok, ő mindig csak legyint, hogy „Ugyan már, ez csak valami kimerültség, nincs anya, aki ne szeretné a gyerekét.”

De van. Én egy ilyen anya vagyok. Szégyellem, hogy siratom a régi életem. Azt is, hogy úgy tekintek erre a csöpp kis lényre, mint aki elvett tőlem mindent. A munkahelyemen a régi állásomba már nem tudtam visszamenni, valaki más éli ott az én álmaimat. Az új helyemen nem kaptam olyan jó pozíciót.

Kisgyerekes anyuka vagyok, mindent ehhez mérnek. És még csak elítélni sem tudom őket érte, hiszen igen gyakran kell előhúznom az anyaság kártyát. Tudom, hányan szisszennek most fel, hogy micsoda undorító, karrierista, önző dög vagyok – mi mindent megtenne nagyon sok nő egy ilyen életért. Nem vitatom, hogy így is lehet látni engem. A sötétebb napjaimon ennél is rosszabbakat gondolok magamról.

Aztán meg elgondolkodom: vajon mindenki másnak egy csoda az anyaság? Senki más nem érez veszteséget a megváltozott, teljesen átalakult élete miatt? Senki más nem sír éjszakánként? Senki más nem gondolja: az, hogy valamilyen szinten vége van a házasságának, túl nagy ár? És mennyi mindent tudnék még kérdezni! De egyet mindenképp szeretnék. Rajtam kívül minden anya az első pillanattól kezdve szereti a gyerekét?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal lány. Azt hitte, valami nagyon nagy dologra született. Aztán szült egy kisfiút. És most irgalmatlan lelkiismeret-furdalása van, mert ő, aki azt hitte, hogy a világot is megválthatja, még az anyasághoz is kevésnek bizonyult. Vajon tud valamikor új mesét írni?

Barbara történetét lejegyezte Bali Edina Zsanna.

Nyitókép: Unsplash