Az első szerelem megmentette az életemet!

Linda feszélyezve várta a buszt a megállóban. Bámulta a cipőjét, és lopva nézte a körülötte álló embereket. Félt az új iskolától, hiába volt már másodikos.

A szülei válása óta nyomasztó hely lett számára az otthon. Most pedig a gimi legmenőbb csajszija, Fruzsi pécézte ki. Pedig mást remélt a gimnáziumi évektől. Izgalommal várta a szeptembert: új suli, barátok, picit több szabadság. És nyugalom, ami nem várta odahaza.

Az anyja vaskézzel irányította a családot, és nem tűrte sem a férjének, sem a gyerekeinek, hogy ellentmondjanak. Ha mégis, óriási patáliát csapott, és mindig azzal fenyegetőzött, hogy kiviharzik az ajtón és soha többé nem látják. Egy nap aztán tényleg megtette. Talált egy másik pasit, az pedig nem kért a gyerekeiből. A lány nyakába szakadt a háztartás minden teendője, míg apja a megélhetésükért robotolt.

Linda magára maradt az iskolában is. Társai kiközösítették, mert agyonmosott ruhákat hordott és a telefonja is ósdi volt. Összesúgtak a háta mögött, állandóan gúnyolták. Végül nem bírta tovább, bevett egy csomó gyógyszert. Épphogy túlélte. Apukájába kapaszkodva könyörgött, költözzenek el a városból, hogy újrakezdjék. Így is tettek.

De az új helyen is teljesen magába zárkózott.

Barátai nem voltak, a közösségi oldalakra gondolni sem mert, néha még sétálni sem volt kedve. Esténként zokogott a szobájában. Akkor hagyta abba, amikor hallotta: a szomszédban lakó fiút szidják a gyenge jegyeiért. Néha egy-egy pofon hangja is átszűrődött a vékony falakon. Ilyenkor elszégyellte magát. Megfogadta, hogy ő nem vall kudarcot a tanulásban. Ennyi mentsvára maradt.

Látásból ismerte Zsombort. Ügyesen kosarazott, bár azt kevesen tudták, hogy már hajnalok hajnalán edz a játszótér melletti pályán. A suliban is népszerű volt, de a tanulás nehezen ment neki. Ezért nem volt az a vagány, mindenkit leszóló, menő gyerek, inkább csendesen meghúzódott. Tisztában volt a korlátaival. A lánynak pedig feltűnt, milyen kedvesen viselkedik azokkal, akik mellette vannak.

Mindig tartott az utolsó óra előtti hosszú szünettől. Az a húsz perc bőven elég volt Fruzsinak és a barátnőinek, hogy körbeállják és halálra cikizzék. Remélte, hogy csak blöfföl a lány, amikor öntelt hangon a fülébe súgta: „Mindent tudok rólad!” Most sem volt másképp. Nem bírta tovább, felállt, és kirohant a folyosóra. Fel sem tűnt neki, hogy majd’ fellökte Zsombort futás közben.

Meg sem állt egy üres teremig, ahol ablakot nyitott. Mélyeket lélegzett, hogy visszanyerje a nyugalmát. Nem láthatják sírni, akkor minden elveszett, és nem válthat újra iskolát. Lassan megnyugodott, és indulni készült, mikor a terem ajtajából Zsombor nézett rá. Ettől zavarban érezte magát.

– Ne sírj! – mondta kedvesen. – Főleg Fruzsi miatt ne! Azt hiszi, bármit megtehet, mert gazdag szülei vannak. Tudom, hogy piszkál, de van egy ötletem.

Linda némán meredt rá.

– Bízz bennem! – kérte a fiú, miközben a kezét nyújtotta felé. – Hadd higgye az öntelt liba, hogy a barátnőm vagy, akkor leszáll rólad! Nem örülne neki, ha a kosárlabdás fiúk levegőnek néznék.

Ide-oda csapongtak a lány gondolatai. Félt, hogy kihasználják, de nem tudta, meddig bírja Fruzsina szekálást. Tartott tőle, hogy nem sokáig.

– Cserébe? – kérdezte szúrós tekintettel. A fiú zavarában visszahúzta a kezét.

– Semmit nem kérek, csak ne zokogj esténként. Nem ér ennyit! – A lánynak elakadt a lélegzete. Tényleg nagyon vékony az a fal…

– Megígérem, a sarkon túl elengedem a kezed – mondta még a srác. Ő pedig letörölte a könnyeit, és mély levegőt vett. Remegve fogta meg Zsombor meleg kezét, kicsiny ujjai eltűntek a fiú tenyerében. Együtt léptek ki az utcára.

Az iskola menő csajszija kikerekedett szemmel figyelte őket, ezt nem hagyhatta szó nélkül. Zsombor tekintete szikrákat szórt, ahogy figyelmeztette: jobban jár, ha a saját dolgával törődik. Fruzsi dünnyögött valamit az orra alatt, de szavait jótékonyan elfújta az őszi szél. Némán lépdeltek egymás mellett. Linda még mindig a cipőjét bámulta, de már nem érezte magát egyedül. A sarkon túl is fogták egymás kezét.

Juhász Béla novellája

Nyitókép: Unsplash