Az igazi férfi mindig “kanos”, és fizeti a vacsorát?

Gyakran beszélünk a nőket fojtogató tengernyi elvárásról ezernyi szerepükben. De arról, hogy a férfiaknak miért nehéz a 21. században, kevés szó esik. Pedig jóval könnyebb ezeket a kihívásokat megugrani, ha a férfi ezekre tudatos, és van körülötte egy támogató, problémákra érzékeny közeg. 

Katonadolog, egy fiú nem sír…  

Itt kezdődnek a gondok: a legtöbb ma élő felnőtt férfi egész gyerek- és kamaszkorában azt hallgatta, hogy a könnyek szégyellnivalóak. És neki minden testi, lelki fájdalom esetén úgy kell viselkednie, mint egy kizárólag fejben létező háborús hősnek. Merthogy a valóságban háborús hősök is sírnak…

Vagy ha nem, hát jó esetben súlyos poszttraumás stressz-szindrómával, alkoholizmussal és/vagy agressziókezelési problémával küzdenek. Aki ugyanis nem tanulta meg már gyerekként, hogy a fájdalom nyílt kifejezése és a sírás emberi dolog, az felnőttként sem képes megfelelően kezelni a negatív érzéseit.

A nők fecsegnek, lelkiznek, a férfi teszi a dolgát 

Ahogy az ember idősödik és bölcsül, egyre kevesebb teret kap a mellébeszélés, az üres fecsegés és a smalltalk. Viszont egyre fontosabb lesz a nyílt, játszmamentes, komoly önismeretre épülő kommunikáció. Sok férfi egyáltalán nem szokta meg, hogy az érzéseiről beszél, és nincs is erre mintája a saját családjából sem.

 

Csoda, ha nő a szorongás, egyre több a függőség, a zátonyra futott házasság? Aki képes beszélni az érzéseiről, az sokkal jobb mentális egészségnek örvend, és az emberi kapcsolatai is rendezettebbek.

A férfi mindig készen áll a szexre. 

Persze, kivéve, ha fáradt, beteg, stresszes, másba szerelmes és monogám alkat, esetleg szörnyű megfelelési kényszere van. A múlt évszázadban elhitették az emberekkel, hogy a férfi számára a rendszeres szex épp olyan létszükséglet, mint a tiszta levegő. A nők pedig csupán szívességet tesznek, hogy “házastársi kötelességeiket” teljesítik.

A valóságban a keményvonalas szexfüggőket leszámítva a férfiak nincsenek a hét 168 órájában csőre töltve. A többségük nem képes bárkit, bármikor megdugni, és nincs is ingerenciája erre. A nők pedig jó esetben épp úgy élvezik a szexet, mint a férfiak.

Az igazi férfi gavallér: mindig fizet. 

Nincs azzal semmi baj, ha egy férfi meghívja a nőt egy italra, vagy ha elviszi a párját nyaralni, és ő fizet mindent. Ha megteheti, miért ne tenné meg? Rosszul értelmezett hiperfeminizmus volna, ha ez ellen ágálnánk. Közben azonban az is igazságtalan, ha elvárás, hogy mindig mindent a férfi fizet, és még randihelyzetben is folyton ő állja a cechet.

Akkor is, ha a nő nem akar semmit, csak a hiúságát legyezteti a kedves bókokkal. Ideje egészséges egyensúlyt teremteni, és felezni a számlát, vagy rendszeresen visszahívni a másikat. Nem 100 évvel ezelőtt élünk, amikor a férfi gáláns meghívásokkal és ajándékokkal bizonyította a család felé, hogy képes lesz egy napon eltartani imádott leánykájukat.

A férfinak el kell tudnia tartania a családot 

Persze, szép, ha erre van lehetőség, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ennek a legtöbb esetben mi az ára. Az, hogy a férfit alig látjuk, túl van terhelve, kimarad a családi élet velejéből, sorra döntik le a lábáról a stresszbetegségek.

És persze adott esetben olyan gazdasági hatalma van nulla- vagy kisbevételű partnere fölött, hogy az aligha tud kilépni a kapcsolatból, ha rizikóssá válna számára. Ennél sokkal egészségesebb minta, ha a férfira senki se tekint pénzautomataként, csak egyszerűen társ lesz, jóban-rosszban.

Apa nem kompetens

Sokan még mindig hősként tekintenek azokra a férfiakra, akik képesek pelenkát cserélni a babán és egyező színű zoknit adni az óvodás gyerekre. Gyakran meglepi az orvost, a védőnőt, a pszichológust, ha apa viszi a gyereket, és még a pontos adatait is puskázás nélkül tudja.

Bár a bíróságon válás esetén ma már a közös felügyeleti jog a megszokott, hosszú évekig épp a távoli, megfoghatatlan apaság miatt került automatikusan az anyához a gyerek. Ma már ennél jobb a helyzet, de ehhez nem csak az apáknak kell komolyabb részt vállaniuk a gyereknevelésből, hanem az anyáknak is el kell ismerniük az apai kompetenciát.

“Vén kecske is megnyalja a sót” 

 

A férfiak kapuzárási pánikja a vígjátékok és szatirikus viccek kedvelt témája: az öreg, kopasz, ősz szakállú manus, aki huszonéves csinibabára cseréli korabeli feleségét. A valóságban a férfi klimax – mert van ilyen – egy súlyos krízisállapot, aminek csak egy szűk szegmense szól az eszetlen csajozásról.

A többségnél bizony komoly hangulatingadozás és súlyos depresszió is megjelenik. Kizárt, hogy nem nőne a várható élettartam, ha erről nyílt diskurzus folyna, és az érintettek is támogató közeget találnának.

Nyitókép: Unsplash