Bízol, örülsz, csalódsz, szomorú vagy – Miért ilyen a társkeresés?
Nemrégiben egy átbeszélgetett éjszaka után taxival mentem haza a barátaimtól. Ebben még nem lenne semmi érdekes, de a sofőr annyira vonzó volt, és annyira kedves, hogy alig bírtam levenni róla a szemem – pedig nem annyira jellemző rám, hogy nyíltan bámuljak valakit…
Ő meg csak kedvesen mosolygott. Gondoltam, oké, akkor ez ennyi volt – ugyanis semmi egyebet nem tett. Viszont másnap egy igazán kedves üzenet várt tőle Viberen, miszerint talált egy pár kesztyűt az autójában, és nem az enyém-e. Válaszoltam neki: nem az enyém, de nagyon örülök neki, hogy írt. Ebből elindult egy beszélgetés, ami tök jól alakult.
Kiderült, hogy több téren is passzolunk, amitől én mindig tartok – mert például az, hogy van egy kicsi gyerekem, nem éppen előny ismerkedés terén. De vele nagyon úgy tűnt, minden klappolt. Amikor mondta, hogy írni vagy hívni fog, megtette, így én egyre inkább belelkesültem, és beleéltem magam, hogy végre utamba került egy normális férfi.
Egy szerdai napra beszéltünk meg randit, nagyon örültem, és izgatott voltam. Aha, a srác meg kedd este eltűnt. Se kép, se hang. Viberen ott maradt, aktív, de nem nézi meg az üzeneteimet, és nem is válaszol. Magyarul ghosting áldozatává váltam, még mielőtt találkoztunk volna. Klassz, mi? 😀
Tisztán emlékszem, hogy mikor éreztem magam először ennyire átverve. Körülbelül 15-16 éves lehettem, amikor fülig belezúgtam az egyik évfolyamtársamba. Karcsinak hívták, vörös haja volt, arcát pedig szeplők borították. Kaptam tőle egy szerelmes levelet, de néhány nap múlva kiderült, hogy az egyik havercsaja írta – úgy, hogy a srác is tudott róla. Gondolták, jó móka lesz engem “megviccelni”.
FORRÁS: UNSPLASH
Hát nem volt az, iszonyúan kibuktam. Emlékszem, hogy ordítottam velük a gimi folyosóján, hogy mégis hogyan voltak képesek ekkora szemétségre. És igen, most is hasonlóan érzések kavarognak bennem, mert nagyon átcseszve érzem magam – ismét. Ugyanis ez a férfi (?) elérte, hogy újra higgyek a személyes találkozásokban, ami bevallom, igazán üdítő volt a több hónapnyi online ismerkedés (Mit ismerkedés? Inkább hívnám balfaszkodásnak…) után.
És akkor erre jön a hidegzuhany. Úgy érzem magam, mint akit jól megrágtak, picit még ízlelgettek, utána pedig kiköptek a francba. Komolyan mondom, nem tudom, hogy ezeket a tapasztalatokat hogyan kellene jól használni. Mert ha azt veszem alapul, hogy bíztam valakiben, aztán jól lyukra futottam megint, akkor nem kéne bíznom többé senkiben.
De úgy meg hogy ismerkedjen az ember, ha eleve mindent fenntartásokkal kezel?
Meddig lehet ezt egyáltalán csinálni? Bízol, örülsz, csalódsz, szarul vagy, bízol, örülsz, csalódsz, szarul vagy – meddig mehet így, a végtelenségig? Nyilván az arany középutat kellene egyébként megtalálni, de nekem ez egyelőre nem megy. Én nem tudok félig nyitott szívvel közeledni valaki felé, aki érdekel – de jön még egy-két a fentihez hasonló tapasztalat, és talán majd sikerül kifejlesztenem ezt a képességet.
Nyitókép: Unsplash
KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!
Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.
