Borzasztóan magányos lehet, aki nincs jól szeretve…

Amikor belemegyünk egy kapcsolatba, sok bizonytalanság lehet. Mennyire illünk össze? A kezdeti nagy szerelmi lángolás lecsillapodásával mennyire látjuk majd másképp a másikat? Nem vakítottak-e el túlságosan az érzelmek?

A hétköznapok nem fognak felőrölni minket, az együtt töltött időben nem morzsolódunk szét mi is? Mi van, ha nem lesz boldog velem? Egy barátom nagyon bölcsen azt mondta, hogy nem vállalhatom a felelősséget más döntése miatt. Ahogy nekem is vállalnom kell a döntéseim következményét, úgy a partneremnek is.

Ha mindent megteszek egy kapcsolatban, de a végén mégis rosszul sül el a dolog, akkor azért nem érezhetem hibásnak magamat. Nem érezhetem azt, hogy nem adtam meg mindent, amire vágyott, akkor, ha nem arra vágyik, amit én adni tudok. Ezzel pedig nehéz lenne vitába szállni. Mégis éltem már át olyan félelmet, amikor attól tartottam, hogy ha mindent megteszek, akkor is lehet, hogy kevés lesz a másiknak.

És milyen szörnyű dolog az, hogy ha valakit nagyon szeretsz, szeretnél vele lenni, és közben azt érzed, hogy boldogtalan melletted? Mivel voltam is már benne olyan kapcsolatban, ami egy ponton eljutott idáig, ezért tisztában vagyok vele, hogy ez egy szörnyű, tehetetlen és szomorú állapot. És voltam a másik oldalon is, amikor én éreztem, hogy minden igyekezet ellenére is, ez nekem kevés.

Amikor sok minden jó, van, ami kifejezetten csodálatos, és mégis hiányzik valami a teljességhez. Persze minden kapcsolatban kell áldozatokat hozni, és van, amiből kicsit akár engedni is. Mert ha a tökéletesre várunk, akkor esélyes, hogy egyedül maradunk. Mégis van, amikor egy hiány, ami kezdetben kicsinek tűnt, kezd elhatalmasodni. Egy elemi szükséglet, amit ideig-óráig el lehet nyomni, de aztán kérlelhetetlenül utat tör magának.

FORRÁS: PEXELS

Lehet ez az eltérő szexuális igények miatt. Amikor az egyik fél többre, másra vágyna. Lehet arany középutat találni, és jó esetben működhet is. De van olyan, hogy ott fog lappangani az elfojtott vágy a másikban, és kimondatlanul is helyet követelne magának.

Lehet ez érzelmi elhanyagoltság miatt. Amikor eltérőek az emberek érzelmi igényei, ami az egyiknek erőn felüli teljesítmény, az a másiknak minimum alatti csekélység. Az érzelmek pedig egyre éhesebbek lesznek, és egyre többet kívánnának maguknak. Borzasztóan magányos lehet az, aki nincs jól szeretve.

Lehet az intellektuális szükségletek kielégítésének hiánya miatt. Amikor nem tudják megosztani a másikkal a számukra fontos dolgokat. Nem tudják igazán kibeszélni, körüljárni a témát. Amikor egy szó nem kelt visszhangot a másikban, csak némán eltűnik benne. Így pedig egyedül marad a saját gondolataival, kivácsiságával az, aki nem tudja ezt megosztani.

Lehetne még sorolni, mi hiányozhat egy kapcsolatból, de a lényeg az, hogy vannak olyan dolgok, amiken lehet javítani odafigyeléssel, és vannak olyanok, amiken akkor sem fogunk tudni, ha nagyon akarunk. Mert hiányzik belőlünk, más a személyiségünk, a jellemünk, a vágyaink, a lelkünk, a képességeink, a lehetőségeink.

És ha azt érezzük, hogy bármennyire is megfeszülünk, akkor sem tudunk boldoggá tenni valakit, akkor nem mi vagyunk a rosszak, csak nem a megfelelő embernél próbálkozunk.

Mert ugyanezektől a tulajdonságoktól más a világ legboldogabb emberének érezheti magát. És nekünk is jobb, ha nem azt érezzük, hogy valaki, akit szeretünk, boldogtalan azért, mert velünk van. Mert ez talán fájdalmasabb, mint az, ha mi magunk nem vagyunk boldogok.

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂