Csalódtál apádban, azóta egy férfit sem mersz szeretni!

Amikor elkezdtünk ismerkedni, szinte azonnal megéreztem benned az elfojtott bánatot, szomorúságot, keserűséget. Elmesélted a gyerekkorod, megtudtam, hogy a szüleid még akkor elváltak, amikor kislány voltál.

Így nem volt jelen az életedben az a férfi, akire szerettél volna támaszkodni, akire bármikor, bármiben számíthattál volna. A szüleid válása után apukád külföldön kereste a kenyerét, ahonnan csak évente kétszer látogatott haza. Te ezekre az alkalmakra szinte mindig beteget jelentettél, vagy kitaláltál valami programot, hogy ne kelljen vele találkoznod. Soha nem ismerted el, de valójában féltél tőle – legfőképpen attól, hogy nem tudsz uralkodni az érzelmeid felett, és esetleg a nyakába borulsz.

Gyakorlatilag nélküle nőttél fel. A félelmed mellett haragudtál is rá, hogy bizonyos értelemben hűtlen lett hozzád, elhagyott téged, pedig nem is ő, hanem anyud akart válni. Mégis őt hibáztattad, őt okoltad a történtek miatt. Az első férfi, akiben csalódtál, az apukád volt, és ez kihatott az egész életedre, minden párkapcsolatodra.

Emiatt lettél egy harcos amazon, nem bíztál soha semmit a férfiakra, te döntöttél mindenben. Te irányítottad az összes kapcsolatod, nem engedted át a kormányt. Ha pedig a férfi szerette volna a kezébe venni a volánt, azonnal hibákat kezdtél keresni. És ha végre sikerült megtalálnod, szorgalmasan fel is róttad őket. Mint nekem is.

Csak a józan észre szeretted alapozni a párkapcsolataid, nem bírtad, ha valaki szerelmes beléd, mert nem akartad a romantikus érzelmeket soha viszonozni. Téged egyszerűen frusztrál, ha valaki szeret. Na nem azért, mert nem szereted, ha fontos vagy valakinek, hanem azért, hogy ne kelljen a szívedre hallgatni az eszed helyett. Én pedig megéreztem a benned lévő fájdalmat, ami abból fakadt, amit kislányként átéltél.

FORRÁS: UNSPLASH

Jól tudtam, hogy mire vágysz. Mindenben hagytam, hogy te dönts, engedtem, hogy nagynak érezd magad, hiszen azt akartam elérni, hogy minél jobban légy. Ez odáig fajult, hogy még egy szimpla kirándulás helyszínét is te választottad ki, mert az én ötleteim nem tartottad elég jónak. Aztán már nem is próbálkoztam, mert tudtam, hogy az neked biztos nem fog tetszeni.

Elkövettem azt a hibát, hogy nem álltam a sarkamra, de csak azért, mert az azonnali szakítást eredményezett volna, és ez volt az, amit soha nem akartam megélni. A mi kapcsolatunkban a szerelem kizárólag egyoldalú volt: te nem engem, hanem csak a helyzetet szeretted. Az állapotba voltál szerelmes, hogy te vagy a „főnök“. Egyre inkább alárendelt lettem, te pedig teljesen fölém kerültél, amit nem felejtettél el kihangsúlyozni.

A gyermekkorodból hozott sivár érzelemvilágot megpróbáltam megváltoztatni, meg szerettem volna veled éreztetni, milyen az, amikor számíthatsz valakire. Te úgy gondoltad, hogy nem kell szeretned, elég annyi, hogy te döntesz, én cselekszem. Nem hibáztattalak soha, tudtam jól, nem tehetsz róla, hogy ilyen lettél. Kitartottam melletted az utolsó percig, sőt, még azután is. Szerettem volna, hogy boldog legyél, és elengedd végre a gyermekkori sérelmeidet, amik miatt nem tanultál meg szeretni.

Neked csak a siker számít, csak az a fontos, hogy kifelé minél nagyobb dolgokat mutass, hogy mindenki tökéletesnek, harcosnak, erős nőnek lásson. De azért természetesen sajnálat is legyen mindenki szívében, amiért ennyit kell küzdened a céljaid megvalósításáért…

Azt hittem, hogy majd én meggyógyítalak, vagy legalább tudok segíteni abban, hogy végre merj a szívedre hallgatni.

Balgaság volt, hiszen aki nem kér segítséget, azon a legjobb szándékkal, a legszerelmesebb szívvel sem lehet segíteni, mert úgysem kér belőle… Végül feladtam és elengedtelek – de a mai napig sajnálom, hogy nem taníthattalak meg igazán szeretni.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂