Egy bolhás kutya vezette el a szerelemhez…

Amikor először sétált be a kutya a falusi kisboltba, az embereknek elkerekedett a szeme a döbbenettől. Nagy, loncsos szőrű jószág volt, fekete – szürke foltos.

Törzsén egy többzsebes, elkoszolódott táskaszerűség, amelynek pántjai a hasa alatt kapcsolódtak össze. Nyakörvéhez rögzítve elsárgult boríték lógott, benne pénz és egy kockás papír a következő felirattal:

3 ZSEMLE, VAJ, TEJ, 20 DKG PARIZER.

Hát ez meg?! – rikkantotta Józsi, a boltos. A többiek nevettek, ámuldoztak és találgattak, míg ő bepakolta a kért árukat az állaton lévő táskába, majd némi gondolkodás után a borítékba rakta a csekély visszajárót. Aztán az épület elé gyűlve nézték, ahogy a jószág kényelmesen átkocog az úton, de előtte türelmesen megvárja, hogy Rózsi, a nyugdíjas tanítónő biciklijével elkerekezzen előtte.

Tréfálkozó kiáltások töltötték be a teret, s a felbolydulás csak még nagyobb lett, amikor a kutya szemük láttára betért a kocsmába. 1 ÜVEG KISÜSTI – betűzte tágra nyílt szemekkel a haspólós pultoslány a hátára hengeredett állat hasára rögzített borítékról az irományt, amelyet a táska pántjai tartottak eddig, és a boltban nem is vették észre.

Még visszajárót sem kellett adni, a titokzatos gazda úgy látszik, pontosan tisztában volt a kisüsti árával. A négylábú küldönc pedig barátságos farkcsóválással várta meg, hogy az üveg a táskába kerüljön. „Csudakutya ez!” – nevettek a falusiak jókedvűen.

Hamar kiderült, hogy a szakállas, féllábú öreghez tartozik az állat, aki a falu szélén álló romos házba költözött – jogosan vagy jogtalanul, senki nem tudta. Nem is firtatták, főként, hogy az illető ki sem dugta az orrát odújából. A kutya azonban minden reggel megjelent, ők meg agyonkényeztették, körbecsodálták.

Nem csak a boltostól és a kocsmárostól kapott finomságokat. A kapuk előtt egymással beszélgető szomszédok is rákaptak, hogy csonttal, reggeliről megmaradt vajas kenyérrel kényeztessék. Johnny  – ahogy az öreg asztalos elnevezte – napi bevásárló körútjából igazi közösségi esemény, különleges látványosság vált.

„De miért csak egy részét habzsolja fel az ennivalónak?” – értetlenkedtek. Valóban, ha Józsi 6 kiszáradt pogácsát tett Johnny elé, az csak négyet evett meg. A maradék kettőhöz nem nyúlt, hanem okos, barna szemét az ajándékozóra szegezve megrázta magát, mintha táskáját mutogatná. „Te – kiáltotta egyik nap az elképedt boltos a feleségének. – Ez azt akarja, hogy a többi pogácsát bepakoljam!” Ekkortól nem veszett kárba egyetlen falat sem. Mindenki tudta, hogy a kutya csak kétharmadát fogyasztja el az elérakott elemózsiának, a többit a gazdához szállítja.

Ez még nagyobb szenzációnak bizonyult, Johnnyt még inkább szerették, kényeztették. A nyugdíjas tanítónő telekürtölte a falut, hogy a kutya tehetségesebb a százalékszámításban, mint számos egykori tanítványa… A közös örömbe csupán egyetlen üröm vegyült: az állat gondozatlansága. Az asszonyok közül hol az egyik, hol a másik fürdette meg, a bolhát is kiirtották loncsos bundájából – ám hamar rájöttek, hogy munkájuk felesleges. A négylábú újra és újra felszedi az élősködőket gazdája koszos viskójában.

Végül egy nagyhangú, 50 év körüli özvegy, Mária unta meg a parttalan küzdelmet.

– Lesikálom én azt a mocskos embert, meg a vackát is! – jelentette ki, és csak úgy lobogott tekintetében az elelszántság.

„Na, ez lesz még csuda!” – futott végig a faluban a hír. Elbír az özvegy azzal az undok, mogorva emberrel, aki az orrát se hajlandó közéjük dugni? Hiszen, ha véletlenül beköszönnek a nyitott ablakon a bűzös ház homályba burkolózó belsejébe, érthetetlen morgásnál többre senkit nem méltat…

De Mária elbírt. Többháznyi távolságra hallatszott ugyan a perpatvar, ám végül a szélescsípőjű, termetes asszony bizonyult erősebbnek. A romos házikó kitárt ablakából most már friss tisztítószer illata lengedezett. A szakállas féllábút ezután sem látták, de az asszony heti egyszer patyolatra varázsolta a szakadt viskót, s akkortól tiszta maradt a kutya is.

Egy nap aztán hihetetlen dolog történt. Szokás szerint Johnnyt várták a boltban, amikor a nyitott ajtóban Mária jelent meg. Mellette tisztán, fényesre borotvált képpel a féllábú férfi, vadonatúj mankójára támaszkodva. Az asszony arca kipirult, ám erős tekintettel viszonozta a csodálkozó pillantásokat, majd nyugodtan sorolta a bevásárló listát. Johnny is velük jött, de immár táska nélkül – s vásárlás után a romos viskó helyett mindhárman Mária kétemeletes házába mentek…

„No, eggyel több bolond pár a faluban!” – állapította meg kacsintva Józsi. De hangjában valahogy nem volt rosszindulat, s a jelenlévők arcán is különös mosoly futott át, mintha megmelegedett volna a szívük a távolodó, szokatlan hármast látva. Az égen pedig, hosszú hetek óta először, felvillantak a Nap őszi sugarai, és tündöklőn rákacagtak az emberek világára – ahol úgy látszik, akad még néha egy kis boldogság.

Nyitókép: Unsplash