“Egy gyerek felneveléséhez önmagában csupán a szeretet nem elég.”

A nem kívánt terhesség gondolata a legtöbb nőből zsigeri szintű rettegést vált ki. Ha ezt még megspékeljük szegénységgel, tinikorral és örökbeadással, tulajdonképpen képtelenség nem beleborzongani a Hat hét című filmbe.

Avagy a lélek legmélyebb bugyraiba. A pokolba, amikor a szív harcol a tudat ellen és fordítva. A főszerepet játszó Román Katalin egy tinilány makacs öntudatával és egy felnőtt racionalitásával cselekszik. Kimérten, megbánást és kegyelmet nem ismerve. Az érzéseit teljesen elnyomva, mert tudja, hogy egy darabig az egyetlen mentsvára az, ha rezignáltan állja a sarat.

Az első nagyjátékfilmjével debütáló Szakonyi Noémi Veronika pedig fenomenálisan az arcunkba tolja, hogy a titkok, a hazugságok, az üvöltő fájdalmak a szemünk előtt hevernek.

Sőt, kérdésemre azt is megerősíti, hogy bizony el lehet titkolni egy terhességet. És ez sajnos nem egy drámai túlzás, hanem a rögvalóság. Az, ahogy a terhes lányok úgy élik meg azt az amúgy áldott kilenc hónapot, hogy közvetlen környezetük ebből semmit nem vesz észre.

A film főhősnője is csupán egy sérvműtétre megy és emiatt hagyja ki pár hétig az őt éltető edzéseket. Egy sérvműtétre, és nem szülni.

A következő karfát szorongatós rész az, amikor végignézzük, ahogy Zsófi tizenhét évesen (!) egyedül megy szülni. Mert hazaküldi az amúgy érzelmileg teljesen instabil és zugivó anyját, hogy ne hagyja már magára a kishúgát. Az, hogy a későbbiekben ez az anya az alvást csak színlelő gyerek mellett szexel az újdonsült „élete szerelmével”, már meg sem lepi a nézőt.

Ezen a ponton megerősít Noémi és Vincze Máté, aki a film forgatókönyvírója, hogy ezért nagyjátékfilm és nem dokumentumfilm készült a történetből:

„Közel akartunk menni a történethez, de semmilyen formában sem befolyásolni az érintetteket. Úgy éreztük, hogy ez nem lenne etikus. Ezért elvetettük a dokumentumfilm ötletét. Ugyanakkor maga a nagyjátékfilm a valóságot tükrözi. Mivel már évekkel ezelőtt megfogott az örökbeadás témája, ezért tudtam, hogy dolgozni akarok vele.”

Hiszen, ahogy túl vagyunk a szülés kamera közeli élményén és a méhlepény megszülésén is – amiről oly sok romantikus film még csak említést sem tesz – elkezdődik az igazi mélyrepülés. Az, ahonnan lenne visszaút, de ez esetben tudod – még ha reménykedsz is –, hogy nem lesz. A hat hét. Az előírás, a gondolkodási idő, a vívódás és kétség gyötrelme. 

Szakonyi Noémi Veronika az örökbeadási protokollról:

„Ez egy EU-s jogszabály, amit nemzetközi szakemberek alakítottak ki. Nem vagyunk a téma szakértői, de jónak látjuk, hogy van egy ilyen türelmi idő, amikor az életet adó anya meggondolhatja magát.”

Zsófi racionalitásának lejtmenete. Hiszen szült, de nem lett anya. Nincs katarzis, nincs nyugvópont. Csak a megbolydult hormonok játékával izzó óbudai nyári lakótelep. A kiszolgáltatottság és a pénzhiány ordító egyvelege. Közben pedig mégis bekapcsol benne, hogy ő az ANYA! És egy babának az anyjára, az IGAZI anyjára van szüksége.

Csakhogy visszakapni egy örökbe adott babát már nem ilyen egyszerű. Megtartani – ezen a hat héten belül azonban – könnyebb lett volna. Ha Zsófi nem akarja önszántából örökbe adni a babát, akkor környezettanulmány – Zsófi életkörülményeinek felmérése arról, hogy alkalmas-e gyereket nevelni –  nélkül megtarthatta volna a csemetét. Persze ettől még a későbbiekben lehet, hogy nem tudta volna elkerülni, hogy elvegyék tőle a picit – ha a szakemberek nem tartják megfelelőnek a gyermek körülményeit.

Noémi így folytatja:

„A civil szervezetek fantasztikus munkát végeznek, hogy a krízisterheseknek megfelelően segítsenek és teret adjanak, és nyomás nélkül születhessen meg a döntés. Különféle módokon támogatják az érintetteket, hogy ha van rá esély, akkor megtarthassák a babát. Ahogy a filmben is bátorítja Zsófit a szervezet képviselője, hogy nézze meg a kisbabáját.”

Olykor azonban a döntés súlya csak utólag tudatosul.

„Ha meggyőződnek arról, hogy az életet adó anya tényleg nem szeretné a babát, akkor onnantól kezdve a szervezet azon van, hogy a lehető legjobb örökbefogadó családot megtalálják. Ha már a családhoz került a baba, és a szülőanyja mégis meggondolta magát, akkor már felül kell vizsgálni, hogy ennek van-e valós alapja. Hiszen nem szabad elfelejteni, hogy sokszor mélyszegénységben élő szülő anyákról beszélünk. Így lehet erre precedens (hogy visszaadják a gyermeket az életet adó anyának – a szerk.), de ahhoz kell, hogy anyagi értelemben is megalapozott legyen ez a szándék.”

Hiszen jól tudjuk, hogy egy gyerek felneveléséhez önmagában csupán a szeretet nem elég.

Nyitókép: Zsarnai Gábor