Egy introvertáltnak a zsúfolt strand egyenesen büntetés!

Introvertáltként a mai felgyorsult életünk alapvetően sem fenékig mackósajt, de a nyári szezon érkezése számomra olyan, mintha Rocky a legendás filmsorozat teljes edzésprogramját megszakítás nélkül próbálná meg lenyomni.

Általában két típussal találkozom, hogyha a nyaralás szóba kerül. Az egyik az a haver, aki amolyan Jehova tanújaként próbál meggyőzni arról, hogy a strandolás igenis király. Csak még nekem nem sikerült felfedeznem ezt a fajta extázist. Amit – állítólag – az nyújt, hogy folyik rólam a víz, folyamatosan pofán rúg valaki a medencében, és mindehhez úgy állunk sorba, mint szarvasmarhák a szállítóvagon előtt.

Ahol, ha mákom van, 45 perc várakozás után sorra is kerülök. Oké, nyilván egy vízparti nyaralás nem csak ennyiben merül ki, de nálam valahogy mindig a negatívumok irányába billen a mérleg. Nem szeretek buligyilkos lenni, és élvezem, ha végre kimozdulhatok. De sosincs jó vége, ha egy átlagos kerti sütögetésen elejtem az olyan mondatokat, mint „nem járok strandra”, „nem vagyok oda a moziért”.

Az a benyomásom, hogy ilyenkor a baráti körünk többsége az ördögűzés gondolatával kacérkodik.Ekkor szoktam belefutni abba a bizonyos másik típusba, aki meggyőzés helyett szociális gondozóba megy át. Az ilyen felfogású emberek általában óvnak mindenfajta emberi érintkezéstől. Elvégre, csórikám (az az én) vagy nem teljesen épelméjű, vagy egy másik bolygó szülötte  Ilyenkor magamban elszámolok tízig és ájulás közeli állapotig igyekszem mélyeket lélegezni.

Majd megpróbálom körbeírni, mit is jelent az, amikor egy introvertált ember szeret kimozdulni és szórakozni. Egyszerűen a tömeg, a zsibongás, a zajos, színes-szagos programok minden energiáimat leszívják. Mígnem a nap végén úgy eresztek le, mint parlagon hagyott, elrongyolódott nejlonzacskó a Tesco egyik elfeledett sarkában.

FORRÁS: UNSPLASH

Bár nem készülök rá, hogy beálljak szerzetesnek, számomra a kikapcsolódás annyit jelent: elvonulni a világ elől. Pár közeli baráttal, esetleg a párommal. Az úti cél tulajdonképpen mindegy. Csak nyugalomra vágyom, ahol nem szorulok rá, hogy tudatosan zárjam ki a mindennapok hisztériáját az egymást kergető gondolataim közül.

Ahogy látom, az emberek elméje megtelt szorongással, ugyanaz a mókuskerék pörög, zakatol szüntelenül egyre gyorsabban bennünk, hűen tükrözve a napjaink monotóniáját. Kikapcsolódás során a mókuskerék, ha csak pár nap vagy óra erejéig is, de megáll. Elhomályosul az újabb covid-hullám, az értelmetlen öldökléssel és embertelenséggel járó háborúk tömkelege.

Nem érdekel, milyen újabb irracionalitással fogok szembesülni, ha felütöm az aktuálpolitikai lapokat. Tudom, amikor visszatérek a melóhoz, megint szívni fogunk. Mert Szabina megint rosszul fogja lefuttatni a rendszervizsgálatokat, utána meg az adminisztrációban próbál sumákolni. Persze ezt Norbinak kellene ellenőriznie, dehát nyílt titok, hogy régen döngicsél a csaj körül, ezért ő is kussol a dologról, ergo kollektíven leszünk lebaszva.

De most ezt is félresöpröm. Nincs okostelefon, laptop, tablet, a retinámat fájdalmasan égető neonok nem vibrálnak a szemem előtt. Csak arra figyelek, aki ott ül mellettem és arról sztorizik éppen, hogyan játszottak a sárban annak a tónak a partján, ahol hevenyészett tábort ütöttünk.

A bulizó tömeg alkoholmámortól túlfűtött zaja csak tompa morajként ér el hozzánk a távolból.

Lehetséges, hogy valakinek ugyanezt a feltöltődést egy fesztivál, egy strandon töltött nap, egy vadabb házibuli adja. Mégis, a nyaralási programok és fesztiválok mögül nagyjából olyan tömegpszichózist érzek ki, mint a szilveszter ünneplésekor. Ezek azok a napok, amikor kötelező jól érezned magad. Na persze, nem csak úgy ímmel-ámmal, elkortyolászva egy-egy pohár pezsgőt pár baráttal a konyhai hokedlin.

De mégis, miért kellene behódolnunk egy újabb szabálynak, még akkor is, ha van lehetőségünk választani? Azért, mert túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy másként éljünk? De a legfőbb kérdés: te tényleg jól érzed így magadat? Vagy csak egy újabb divatot követsz?

Nyitókép: Unsplash