Lesz még valaki, aki ennyire tud majd szeretni?

Több mint egy évtized telt el az első szerelmi csalódásom óta, de még mindig tisztán él bennem az emléke… Miután ráébredtem, hogy tényleg szakítottál velem, csak ültem az ágy szélén és sírtam. Nem, a sírás túl finom kifejezés.

Ott ültem és bőgtem mint egy kisgyerek, akit magára hagytak egy bevásárlóközpontban. Talán veled is megtörtént gyerekként, hogy egy üzletben elengedted anyukád kezét, elbóklásztál, és ő eltűnt a szemed elől. Megrémültél, hogy elvesztetted, hogy elvesztél. Aztán anyukád visszajött, kicsit megszidott, hogy ne csinálj többé ilyet – benned pedig újra béke lett.

Nem gondoltam volna, hogy ezt az érzést fiatal felnőttként is ilyen intenzíven meg lehet tapasztalni. De mégis ezt érzem. Elvesztem. És te nem jössz vissza, és nem hozod vissza belém a békét. Pedig még a szidást se bánnám. Eddig a pontig úgy gondoltam, hogy “csak” a barátnőm vagy. De nem is tudtam igazán, ez mit jelent. Nem tudtam, te mit jelentesz nekem.

Az évek alatt összefonódott az életünk, köréd és a kapcsolatunk köré építettem mindent. Mint ahogy egy kúszónövény felkapaszkodik egy fára, körbeöleli, és a végén már úgy tűnik, ő maga a fa. Én is ezt csináltam. Már elhittem, hogy én vagyok a fa. Erős vagyok, és megállok a saját lábamon. De ezek a kúszónövények gyakran megfojtják maguk alatt a fát, elveszik tőle a fényt, a tápanyagot, és az szépen lassan elkorhad alattuk – és akkor összedől a látszat.

Talán én is ezt csináltam veled. Vagy együtt csináltuk. Megfojtottuk a kapcsolatunkat, és csak most veszem észre, amikor már elporladt, hogy egyedül nem is vagyok stabil. Én is megzuhantam. Sőt, még mindig zuhanok, és fogalmam sincs, mikor lesz a becsapódás. Mert nemcsak téged veszítettelek el, hanem mindent, ami mi ketten voltunk.

FORRÁS: UNSPLASH

És most nem tudom, ki vagyok nélküled. Nem csaktéged veszítettelek el, de azt a szerelmet is, amiről azt gondoltam, talán örökké tart. Amiről azt hittem, talán az igazi. Hiszen annyira szerettél, olyan odaadóan, szinte rajongásig. Azt hiszem, ennél jobban nem lehet szeretni, és kevésbé nem érdemes.

Lesz még valaki, aki ennyire tud majd szeretni?

Én tudok majd úgy szeretni valaki mást, mint téged? Mi értelme van ennek az egésznek, ha elmúlhat? Mi értelme az érzésnek, hogy meghalnék érted, ha eljuthatunk odáig, hogy nem akarok veled élni? Sose gondoltam volna, hogy képes lennél erre. Hogy van benned annyi erő, hogy ezt meglépd. Olyan törékeny vagy. De úgy tűnik, mégis sokkal erősebb, mint gondoltam.

És ettől most még gyengébbnek érzem magam. Mert hittem rólad valamit, hittem rólunk valamit, hittem a szerelmünkben. De tévedtem, és már nem hiszek semmiben. Már nem sírok. Csak fekszem az ágyban – ami nemrég még a mi ágyunk volt. Olyan kicsire húzom össze magam, amennyire csak lehet, és begubózom a takaróba.

Még rajta van az illatod, így még körbeölel az emléked. Szorítom magamhoz, mintha te ölelnél, és szinte várom, hogy azt mondd: „Nyugi, itt vagyok, minden rendben lesz.” Próbálok álomba merülni, hátha holnapra ki tudlak aludni magamból…

Nyitókép: Unsplash

NYEREMÉNYJÁTÉK

Mindig is vágytál rá, hogy egy különleges, egyedi tervezésű kabátban sziporkázz? Most itt a lehetőség, hogy nyerj egy eredeti Makány Márta darabot! Részvételhez kattints a FACEBOOK oldalunkra!